Amerika után Izrael is kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából

900

Izrael kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából (UNHRC) – jelentette be csütörtökön Gideon Szaár izraeli külügyminiszter, írja az MTI.

„Az Emberi Jogi Tanácsban 2006-os megalakulása óta folyamatosan fennálló, Izraellel szembeni folyamatos és szűnni nem akaró intézményi elfogultság miatt született meg a döntés” – írta Szaár az UNHRC elnökének, Jorg Laubernek elküldött levelében.

Szaár azzal vádolta a tanácsot, hogy a sorozatos jogsértőket védi, miközben szisztematikusan ellenőrzi és elítéli Izraelt. Hozzátette, hogy

a tanács antiszemita retorikát alkalmaz, tagadja Izrael létjogosultságát, és bátorítja a terrorizmust.

A külügyminiszter szerint Izrael az egyetlen ország, amelynek rendszeresen külön napirendi pontot szentelnek a Tanácsban, és több mint száz elítélő határozatot hoztak már ellene. „A UNHRC valaha elfogadott határozatainak több mint 20 százalékát, ami több mint az Irán, Kuba, Észak-Korea és Venezuela elleni összes döntés együtt.”

Kedden Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy az Egyesült Államok is kilép az ENSZ-nek ebből a szervezetéből. A Fehér Ház indoklása szerint az említett szervezetek antiszemitizmusa és Izrael-ellenessége a lépés mozgatója. Az emberi jogi tanáccsal az a baja a mostani adminisztrációnak, hogy olyan, jogsértéseket rendre elkövető országoknak falaz, mint Irán, Kína vagy Kuba.

Az amerikai elnök helyi idő szerint kedden délután fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt a Fehér Házban. Ezzel az izraeli kormányfő volt az első külföldi vezető, akivel Donald Trump a január 20-i hivatalba lépése óta találkozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!