Kolumbia elnöke szerint a kokain nem rosszabb a whiskynél, és úgy kéne árulni, mint a bort

1751

Egy élőben közvetített miniszteri megbeszélés során Kolumbia elnöke azt mondta, hogy a kokain „nem rosszabb, mint a whisky”, és csak azért illegális, mert Latin-Amerikából származik – írja a France24.

„A tudósok megvizsgálták a kérdést” – mondta Gustavo Petro, aki szerint könnyen fel lehetne számolni a globális kokainipart, ha a kábítószert világszerte legalizálnák „Ha békét akarunk, meg kell szüntetni a kábítószer-kereskedelmet” -mondta.

„Ehhez legalizálni kellene a kokaint a világon, és úgy árusítani, mint a bort”

– vázolta elképzelését a baloldali elnök. Petro arra is rámutatott, hogy a hivatalos adatok szerint az Egyesült Államokban évente mintegy 75 ezer halálesetért felelős fentanil nem Kolumbiában készül, azt „az észak-amerikai multinacionális vállalatok hozták létre gyógyszertári drogként”.

2022-es hatalomra kerülése óta Petro megpróbált békét kötni a kábítószer-kereskedelemben részt vevő összes fegyveres csoporttal, azt remélve, hogy így véget vethet a hat évtizede tartó konfliktusnak.

Kolumbia a világ legnagyobb kokaintermelője és -exportőre, elsősorban az Egyesült Államokba és Európába szállít, és évtizedeken át küzdött hiába a kábítószer-kereskedelem ellen. Az ENSZ adatai szerint 2023-ban a kolumbiai kokaintermelés rekordot ért el, 53 százalékkal 2600 tonnára ugorva.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!