Megígérte, megszegte, visszakozott – a CDU vezetője néhány nap alatt a feje tetejére állította a német politikát
Amikor tavaly november elején Olaf Scholz német kancellár tőle szokatlan hevességgel kirúgta pénzügyminiszterét, és bejelentette, hogy valószínűleg előrehozott választásokat tartanak majd az országban, mindenki tudta, hogy izgalmas kampány várható. Arra azonban valószínűleg senki nem számított, hogy január végére többször is bukfencet hány a német politika, és mindenki elbizonytalanodik abban, amit a választás utáni politikai helyzetről gondolt.
Scholz jobboldali és baloldali pártokból álló koalíciója akkor már évek óta recsegett-ropogott, a német gazdaság elhúzódó válságát pedig mindig pont ellenkező javaslatokkal gyűrte volna le az ország baloldali gazdasági- és jobboldali pénzügyminisztere. A koalíció extrém népszerűtlen volt, az ellenzéki konzervatív Kereszténydemokrata Unió és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CDU-CSU) pártszövetsége pedig toronymagasan vezette a közvélemény-kutatásokat.
Nagyon úgy nézett tehát ki, hogy a választásokat simán megnyeri majd a kereszténydemokrata-keresztényszociális CDU-CSU, a pártszövetség élén álló Friedrich Merz pedig jó tárgyalási pozícióból válogathat majd a koalíciós partnerek között. Merz annyira nyeregben érezte magát, hogy az akkor megalakuló, kisebbségi Scholz-kormánynak még a parlamenti együttműködést is felajánlotta. A magukat demokratikusnak tartó pártok akkor abban egyeztek meg, hogy a parlamentben minden szavazás előtt egyeztetnek, nehogy valami az antidemokratikusnak tartott Alternatíva Németországért (AfD) szavazataival menjen át.
Bevándorló hátterű ámokfutások
A Scholz-kormány bukása után megváltozott a politikai klíma Németországban. December 20-án egy 50 éves szaúdi bevándorló autójával a magdeburgi karácsonyi vásárra összegyűlt tömegbe hajtott, ahol hat embert megölt és több mint háromszázat megsebesített. Az iszlámmal rendkívül kritikus orvos pontos indítékai a merénylet után közvetlenül nem derültek ki, az viszont igen, hogy abban hitt: a német állam vezetése az ország iszlamizációját támogatja.
A magdeburgi támadásról sokaknak az jutott eszébe, amikor majdnem pontosan nyolc évvel korábban, 2016. december 19-én egy iszlamista merénylő teherautóval hajtott a berlini karácsonyi vásárba, ahol 13-an meghaltak és 70-en megsérültek. A témát a jobboldali-radikális AfD igyekezett a saját bevándorlásellenes politikai programjának népszerűsítésére felhasználni.
Az AfD-vel szemben álló pártok népszerűségének nem tett jót, hogy miközben a németek közvélemény-kutatások szerint a bevándorlást tartják az ország egyik legfontosabb problémájának, a német kormány a magdeburgi támadás ügyében próbált mindenkit nyugalomra inteni, és az esetet végül az ügyészség sem terrortámadásként sorolta be.
Valószínűleg részben emiatt, részben Elon Musk egyre nyíltabb támogatásának köszönhetően az AfD támogatottsága januárban meredeken növekedni kezdett, miközben a CDU-CSU népszerűsége csökkent.
Ebben a helyzetben érte Németországot a január 22-i aschaffenburgi támadás, amelyben egy 28 éves afgán férfi gyilkolt meg egy kétéves gyereket és egy 42 éves férfit. A mentálisan beteg gyilkos helyszíni beszámolók szerint járókelőktől próbált drogot szerezni, majd egy óvodás gyerekekből álló csoportra támadt.
A támadás után különösen az okozott közfelháborodást, hogy kiderült: a gyilkosnak se beadott menedékkérelme, se tartózkodási engedélye nem volt, mégsem toloncolták ki az országból. Olaf Scholz kancellár akkor a hatóságoktól követelt erre magyarázatot – az ellenzéki pártok szerint azonban pont Scholznak kellett volna magyarázatot adni.
Friedrich Merz váratlan pálfordulása
Az aschaffenburgi merénylet után nem sokkal jelentette be a CDU/CSU-t vezető Friedrich Merz, hogy a migrációs politika szigorítását célzó javaslatcsomagot nyújt majd be a német parlamentben. Az ígéretei között szerepelt, hogy megtiltják az EU-n kívüli állampolgároknak, hogy érvényes beutazási papírok nélkül Németország területére lépjenek, valamint felpörgetik az engedély nélkül az országban élő migránsok kitoloncolását. Merz bejelentése után Németország több mint hatvan városában tízezrek tüntettek az ország jobbratolódása ellen.
Merz bejelentése egyben azt is jelentette, hogy megszegi novemberi ígéretét, amely szerint csak olyan törvényjavaslatokat nyújtanak be, amelyek támogatásáról előre megegyeztek a demokratikusnak tartott pártokkal. Ezzel azt a több mint tízéves hagyományt is felborította, hogy a demokratikusnak tartott pártok nem nyomnak át javaslatokat az antidemokratikusnak nevezett AfD szavazataival.
Merz és a CDU-frakció első körben egy ötpontos, a migrációs politika szigorítását szolgáló határozati javaslatot nyújtott be. Merz a szavazás előtt igyekezett a felelősséget letolni magáról, és azt mondta:
„Aki meg akarja szavazni ezeket az indítványokat, szavazzon igennel. Aki elutasítja őket, az utasítsa el őket. Nem nézek se jobbra, se balra. Csak egyenesen előre nézek ezekben a kérdésekben.”
Merz leszögezte, hogy a javaslatról nem egyeztetett az AfD-vel, és azt attól függetlenül nyújtja be, hogy a szélsőjobboldali párt támogatja-e, vagy sem. A baloldali kormánypártok képviselői előre közölték, hogy nem fogják támogatni a csomagot, és óva intették a CDU-t attól, hogy együttműködjön az AfD-vel. „Az AfD-vel szembeni tűzfal nem omolhat össze” – mondta a szavazás előtt Olaf Scholz.
Első körben átment, második körben megbukott
A tűzfal mégis összeomlott, január 29-én ugyanis a német parlament alsóháza a CDU, a tavalyi szakításig Scholz koalíciójában részt vevő FDP és az AfD képviselőinek szavazatával elfogadta Merz ötpontos határozati javaslatát. Ez 348 igen, 345 nem és 10 tartózkodás mellett ment át, a kormánypártok mellett a baloldali ellenzéki Linke képviselői sem támogatták. A baloldali pártok képviselői „tabudöntésről” és megbocsáthatatlan hibáról beszéltek, és elítélték a javaslatot támogató, de demokratikusnak tartott CDU és FDP képviselőit.
A CDU taktikázásától Angela Merkel volt kancellár is elhatárolódott, szerinte Merz tavaly ősszel „nagy politikai felelősséget vállalt”, amikor arról beszélt, hogy a parlamentben csak demokratikus pártok szavazataival szabad többséget szerezni. A január végi pálfordulást Merkel helytelennek minősítette, ami után a párton belüli kritikus hangok is felerősödtek.
A határozati javaslatot jogszabályi szintre emelő törvényjavaslatról január 31-én pénteken szavazott a német alsóház, a Bundestag, és a többség Merz híveinek meglepetésére elutasította azt. A határozati javaslatot támogató képviselők közül ugyanis tízen elbizonytalanodtak, így a törvényjavaslatra csak 338 igen szavazat érkezett, ami nem volt elég a 350 nem és az 5 tartózkodó szavazat lenyomására.
Nagyon nem sikerült jól Merznek
A szavazás eredménye különböző elemzések szerint hatalmas vereség Friedrich Merznek, a kancellári szék legnagyobb várományosának. A német elemzők szerint a korábban létező tűzfal lebontásával az AfD sok szavazó számára a korábbinál elfogadhatóbb párttá, Merz pedig nem a szélsőjobbot visszafogó, hanem a szélsőjobbot legitimáló szereplővé vált, aki még a lakosság körében viszonylag népszerű törvényjavaslata mögé sem tudott parlamenti többséget állítani.
Merz taktikázása sok elemzés szerint a saját pártját és a saját táborát is elbizonytalanította, és teljesen megváltoztatta a február 23-án esedékes választások utáni kilátásokat. Míg korábban biztosnak tűnt, hogy azok után Merz alakíthat majd kormányt – vagy az SPD, vagy a Zöldek, vagy az FDP támogatásával – mostanra Merz sokak szerint felégette a szociáldemokraták és zöldek felé vezető hidakat. Vagyis elképzelhető, hogy ők a választás után kizárják majd, hogy Merz legyen a kancellár.
A szavazás után ráadásul mintha a német közhangulat is megváltozott volna. A korábbi években a jobboldali ellenzéki pártok folyamatosan, a lakosság többségének támogatásával támadták a Scholz-kormányt annak bevándorlás- és gazdaságpolitikája miatt.
A parlamenti szavazás után azonban a CDU és az AfD kapcsolata került a figyelem középpontjába, és néhány nappal később Berlinben legalább 160 ezren tüntettek a két párt együttműködése ellen.
A tüntetők többsége persze valószínűleg korábban is baloldali szavazó volt, de a választások kimenetele szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a fővárosban a kormány ellen, vagy az ellenzék ellen tartanak több mint százezres tüntetést.
Merzék ráadásul kínos magyarázkodásra és elhatárolódásra kényszerültek a szavazás utáni hétvégén tartott pártkongresszuson. Merz itteni beszédében azt mondta: „A CDU nem fog együttműködni az AfD-vel, sem előtte, sem utána, soha”. A katolikus CSU elnöke, Markus Söder bajor miniszterelnök erre kontrázott rá, amikor leszögezte: „Ismételten és világosan kimondjuk, nem csak ma. Nem, nem, nem az AfD-vel való minden együttműködésre.” Adja magát azonban a kérdés, hogy ha a CDU/CSU a baloldali pártokkal esetleg nem tud, az AfD-vel pedig nem akar együttműködni, akkor a választások után kivel és hogyan szeretne majd kormányozni.
A Politico felméréseket összesítő átlagában a CDU/CSU 30 százalékkal vezet, az AfD 21 százalékkal második, utána az SPD következik 16 százalékkal, a Zöldek 13 százalékkal, a Sahra Wagenknecht Szövetség és a Baloldal 5-5, az FDP pedig a bejutáshoz nem elegendő 4 százalékra számíthat.
A tűzfal leomlása után Orbán meghívta Budapestre Alice Weidelt
Friedrich Merz és a CDU/CSU bevándorlásügyi bukfence hosszú távon a magyar-német viszonyokra és Orbán Viktor nemzetközi pozíciójára is hatással lehet. Az AfD szavazataival átvitt határozati javaslatot Orbán Viktor a „Jó reggelt, Németország! Üdv a klubban!” felkiáltással üdvözölte.
Két nappal később, egy, a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjúban Orbán azt is bejelentette, hogy meghívta Budapestre Alice Weidelt, az AfD kancellárjelöltjét. Bár a két esemény közötti összefüggésben nem lehetünk biztosak, sokatmondó, hogy Orbánék korábban bottal sem akarták piszkálni a Nyugat-Európában még a szélsőjobbon belül is szalonképtelen pártnak tartott AfD-t.
Orbán az interjúban maga is arról beszélt, hogy az AfD szerinte nem párt, hanem mozgalom, amiben így vannak vállalhatatlan őrültek. A jelek szerint azonban a CDU fordulata után úgy érezte, hogy nem szégyen az AfD – egyébként leszbikus – vezetőjével együtt mutatkozni. Ezek után elképzelhető, hogy az AfD elszigeteltsége nemcsak a német parlamentben, de bizonyos körökben nemzetközi színtéren is oldódni fog.
