Ferenc pápa nincs túl a veszélyen, jövő hét végéig biztosan kórházban marad

Ferenc pápa nincs túl a veszélyen, és még legalább egy hétig kórházi kezelésre szorul – mondta Sergio Alfieri orvosprofesszor a Gemelli klinikán tartott sajtótájékoztatón pénteken.

Fotó: Alberto Pizzoli / AFP or licensors
Fotó: Alberto Pizzoli / AFP or licensors

Az egyházfőt kísérő orvoscsapat vezetője hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa 88 éves, és krónikus légzési betegségben szenved, ezért továbbra sincs túl a veszélyen. „Nem áll már fenn életveszély, de továbbra is vírusos és bakteriális tüdőgyulladással kezeljük. A pápa beszélget velünk és dolgozik” – hangoztatta. „Ma például elment a kápolnába is imádkozni” – tette hozzá.

Orvosa szerint a pápa tisztában van az állapotával, és tudja azt is, hogy az súlyos, mivel néha nem kap levegőt. „Nincs lélegeztetőgépre kötve, ilyenkor felveszi a lélegeztetőmaszkot, de egyébként rendben lélegzik és rendesen eszik is” – mondta Alfieri professzor.

„Arra kell koncentrálnunk, hogy túljussunk ezen a szakaszon. Látjuk a Szentatya temperamentumát, ő nem adja fel” – mondta dr. Luigi Carbone a sajtótájékoztatón. Az orvosok szerint a fertőzést egyelőre sikerült megfékezni, a szentatya néhány gyógyszerének adagját is csökkentették.

Ferenc pápa február 14-i kórházba vonulása óta ez volt az első alkalom, hogy a Gemelli klinika orvosai a sajtónak nyilatkoztak. Ferenc pápa maga kérte, hogy részletesen tájékoztassák a sajtót, mivel semmilyen rá vonatkozó információt nem akar elhallgatni. (MTI, ANSA)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!