Mialatt Orbán Viktor épp arról értekezett a Nemzeti Múzeum előtt, hogy Brüsszel (2025-ben már csak „a Birodalom”) „béke helyett a háború isteneinek szolgálatába akar állítani bennünket”, Donald Trump, a béke prófétája elnöksége eddigi legnagyobb szabású, több hetesre tervezett hadműveletét indította meg a vörös-tengeri hajóforgalmat veszélyeztető jemeni húszik ellen, méghozzá egy hadistenhez méltó fenyegetés kíséretében:
„Lejárt az időtök, hagyjatok fel a támadásokkal, mégpedig a mai nappal kezdve! Olyan pokoli tűz záporozik rátok, amit még nem láttatok”.
Trumpnak valószínűleg senki nem szólt, hogy a Jemen meghatározó részét több mint egy évtizede ellenőrzése alatt tartó gerillamozgalom 2024 novembere óta egyetlen tengeri támadást sem hajtott végre. Szombaton mindenesetre a Vörös-tengeren járőröző Harry S. Truman repülőgép-hordozóról és az Öböl-országokban található amerikai légibázisokról felszállt gépek és drónok, illetve a kísérőhajókról indított robotrepülőgépek Jemen húszik által ellenőrzött területein legalább 40 célpontot találtak el. A csapások közül 15 az ország fővárosát, Szanaát érte.
A támadások a jellemzően föld alá rejtett rakéta- és drónindítók, légvédelmi eszközök és lokátorok ellen irányultak, de helyi beszámolók szerint egy erőművet ért találat nagy áramkimaradást eredményezett Dahjan városában. Szanaában és Ibb kormányzóságban a helyi állítások szerint 15-15 civil halt meg, amikor az amerikai bombák lakóépületekbe csapódtak – a jemeni értesüléseket a zűrzavaros helyi viszonyok, és a húszi vezetés sajtóval szembeni ellenséges hozzáállása miatt nehéz ellenőrizni. A húszi kormányzat szerint összesen 53 ember vesztette életét a légicsapásokban és legalább 98-an sérültek meg.
Az USA közel-keleti hadműveletekért felelős parancsnoksága bejelentette, hogy a hetek óta tervezett akció egy hosszabb offenzíva nyitánya volt, és valóban: hétfőn a fővároson kívül az Áden melletti legfontosabb kikötővárosból, Hodejdából is két légicsapást jelentettek. 2024 őszén súlyos izraeli légicsapás is érte a kikötővárost, most a partjai előtt találat érte az izraeli tulajdonossal rendelkező, egy látványos helikopteres deszantakcióval elfoglalt, és al-Hodejdához kormányozott Galaxy Leader konténerszállító parancsnoki hídját is.
Mike Waltz amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó szerint a légicsapások egy része nem létesítmények megsemmisítésére, hanem húszi vezetők likvidálására irányult – méghozzá állítása szerint sikerrel. A politikus azonban nem részletezte a meggyilkolt vezetők kilétét.
A nagyhatalmakkal való viaskodásokba előszeretettel beleálló húszik igyekeztek visszavágni az Egyesült Államoknak: vasárnap, majd hétfőn is több mint egy tucatnyi hajók elleni rakétát és drónt indítottak a Harry S. Truman ellen. És bár az amerikai kötelék légvédelme simán leszedte a lövedékeket, a támadást propagandaszempontból a húszik sikerként könyvelhették el: a közösségi platformok ugyanis azonnal felkapták a „rongyos gerillák vs. hi-tech leviatán”-narratívát, és természetesen megjelentek a hordozón ülő találatokat, a Harry S. Truman elsüllyedését „mutató” kamuvideók is.
A húszik kedden egy harmadik rakétacsapásról is beszámoltak, de mivel az amerikaiak a köteléktől több mint 160 kilométerre észleltek csak becsapódást, ezért illetékesek szerint „nehéz megerősíteni vagy cáfolni ezt az állítást”. A Pentagon egyébként is figyelmeztetett arra, hogy a főképp a Telegramon kommunikáló húszik „köztudottan minimalizálják veszteségeiket és felnagyítják sikereiket”.
Jemen jelentős részét ők uralják
A húszi mozgalom az 1990-es években bontakozott ki a rituálisan inkább az iszlám szunnita, egyházpolitikailag inkább a síita irányzathoz tartozó zajdi törzsekből. A külföldön 2004-ben alapítójuk, Huszein el-Húsziról elnevezett mozgalom önmagát Anszár Allah (laza fordításban: „Isten partizánjai”) néven emlegeti. Eredetileg az ország északi-északnyugati hegyvidékén található területeken vívtak ki autonómiát, és fordulatos katonai és politikai manővereiknek köszönhetően 2014-ben a kormányzat általános népszerűtlenségét kihasználva sikerült elfoglalniuk a Magyarország területének ötszörösét kitevő Jemen nyugati felét, a fővárossal, Szanaával vagy az azóta elvesztett Áden kikötővárosával együtt.
A húszi terjeszkedést és azt, hogy mindez iráni segítséggel ment végbe, nem tudta megemészteni a Jemennel északról szomszédos Szaúd-Arábia. Az oroszlánkörmeit próbálgató Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös arab szövetségeseivel – amerikai és brit logisztikai és hírszerzési támogatást élvezve – 2015 tavaszán nagyszabású intervenciót indított a megbuktatott kormányzat restaurációja érdekében. Az intervenció azonban az elsöprő légi fölény ellenére megrekedt, és a gerillaharcmodorban a világ legjobbjai közé tartozó húszik hatalmukat és területi hódításaik nagy részét is meg tudták tartani.
Az egyre több államszerű vonást mutató húszi rezsim katonai erővel való megbuktatása már évek óta nincs napirenden, de Jemenben konzerválódott a megosztottság, az erőszak és a 30 milliós lakosság szenvedése és nélkülözése. A polgárait részben vallási fundamentalista, részben nacionalista ürüggyel elnyomó húszi rezsim annyiban a hivatalos teheráni irányvonalat követi, hogy magát Izrael, az USA meg úgy általában „a Nyugat” ellenségének tartja, de a kiterjedt iráni támogatás és felfegyverzés mellett meglehetősen önálló külpolitikát folytat.
Oda tudtak lőni, ahol a globalizációnak a legjobban fáj
A jemeni húsziknak 2023 végén valóban sikerült alaposan összekuszálniuk a globális ellátási láncolatot, amikor a gázai háború kitörése után – az Izrael elleni, kevéssé hatásos nagy hatótávolságú rakétázások mellett – elkezdtek támadni a földrajzi jellegzetességei miatt igen sérülékeny vörös-tengeri hajózási útvonalon haladó hajókat. A Vörös-tengeren békeidőkben összesen 17 ezer teherhajó halad át, a tankerek naponta csaknem kilencmillió hordónyi olajat és százezer köbméter cseppfolyós földgázt szállítanak – ez a globális tengeri kőolajszállítmányok 12, a cseppfolyós gázszállítmányok 8 százalékát teszi ki.
Az összesítések szerint 2023 ősze óta legalább 190 támadást indítottak föld-vízfelszín rakétákkal, drónokkal és motorcsónakos különítményekkel amerikai hadihajók és „ellenséges” tulajdonú (azaz egy Izraelt támogató országhoz köthető) szállítóhajók és tankerek ellen; a támadásokban összesen két hajót elsüllyesztettek, egyet elfoglaltak, négy embert megöltek. A támadások puszta fenyegetése egekbe lőtte a szállítóhajók biztosítási költségeit, a forgalom átterelése a Szuezi-csatornáról a Jóreménység-foka felé 150 százalékkal emelte meg a szállítási költségeket, és nem mellesleg adott egy újabb pofont az egyiptomi gazdaságnak. Az Economist 2025 januárjában publikált számítása szerint
egy év alatt 70 százalékkal csökkent a vörös-tengeri hajóforgalom,
ami globális szinten összesen 175 milliárd dolláros extraköltséggel járt (ennek jó része a szállított termékek kiskereskedői árában csapódott le).
Csakhogy a húszik valóban úgy tűnt, hogy saját hadviselésüket a gázai harcokhoz kötötték. 2024 novemberétől eleve nem jegyeztek fel egyetlen hajók elleni támadást, a 2025 januárjában megkötött gázai tűzszünet után pedig a hadihajók elleni csapások és az Izraelt célzó rakétaindítások is elmaradtak.
2025 márciusára a helyzet annyiban változott meg, hogy a Hamász és Izrael nem tudott megegyezni a tűzszünet folytatásáról (az alternatívákról itt olvashat részletesen), és Izrael fokozatosan növelte a terrorszervezetre nehezedő nyomást a még a fogságukban lévő túszok elengedése érdekében. Március elején előbb leállította a Gázai övezet lakóinak létfontosságú nemzetközi segélyszállítmányokat, majd pedig az áramszolgáltatást is, végül kedd hajnalban egy meglepetésszerű, palesztin források szerint több mint 400 ember halálát eredményező légitámadással lényegében visszatért a háborúhoz.
A húszik a keddi légicsapás előtt még csak fenyegettek az Izrael elleni támadások folytatásával, de eddig konkrét akciót nem hajtottak végre (Sarm es-Sejk közelében becsapódott egy rakéta, de ezt valószínűleg az amerikai kötelék, és nem Izrael ellen indíthatták). Borítékolható azonban, hogy hamarosan az Akabai-öböl irányába is kilőnek egy rakétát, amit – szintén borítékolható módon – leszed az igen sokrétű izraeli légvédelem.
Az amerikai légi offenzívát tehát első látásra nem lehet valamiféle közvetlen fenyegetésre adott válaszként értelmezni – ellentétben a 2024 januárjában végrehajtott csapásokkal, melyeket az akkor tetőző vörös-tengeri támadássorozat megakasztására indította az USA és Nagy-Britannia. Természetesen nem ismerhetjük a támadást előkészítő hírszerzési jelentéseket, de előfordulhat, hogy az USA a húszik hidrogéncellák által hajtott új drónjait ítélte olyan fenyegetésnek, melyre érdemes ráküldeni egy megelőző csapást. Ezek a drónok ugyanis szinte hangtalanok és nem bocsátanak ki hőt, azaz nagyon nehéz észlelni őket.
Bár a New York Times háttérinformációi alapján úgy tűnik, hogy a húszik elleni offenzíva nem korlátozódik a csapásmérő képességek visszanyesegetésére, hiszen a Fehér Ház egyes tanácsadói egyenesen Jemen egyes területeinek megszállására tettek javaslatot, de Trump nem akart amerikai katonákat bevetni a Közel-Kelet egyik legmakacsabb konfliktuszónájában.
Humanitárius szervezetek attól tartanak, hogy az amerikai fellépés elsősorban a 30 millió, 80 százalékban jelenleg is nélkülözések közepette tengődő jemeninek fog fájni – és nem csak a bombázások okozta károk miatt. A Trump-kabinet egyik első külpolitikai döntésével visszaállította a húszi mozgalom terroristaként való besorolását, amivel nemcsak a konfliktus tárgyalásos rendezését nehezíti meg, hanem a permanens humanitárius katasztrófában leledző Jemen – a húszik által eleve megnehezített – segélyezését is.
A jemeni offenzíva egy Iránnak szóló üzenetként is értelmezhető, Trump ugyanis Iránt is figyelmeztette egy posztjában.
„Ha Irán az Egyesült Államokat fenyegeti, Amerika önöket felelősségre fogja vonni, és nem fogunk finomkodni”, amihez hozzátette, hogy a húszik válaszcsapásaiért Iránt is felelőssé teszi.
A síita teokratikus rezsim hatalmi pozíciói az elmúlt 15 hónap alatt megrendültek, miután az általa támogatott szíriai Aszad-rezsim 2024 decemberében egyik hétről a másikra összeomlott, Izraelt fenyegető szövetségesei, a libanoni Hezbollah és a (főleg) gázai Hamász pedig rendívül súlyos veszteségeket szenvedtek a 2023. október 7-én a palesztin terrorszervezet Izrael elleni támadása után megindult háború során.
Teherán erre válaszul felpörgette atomprogramját, mire Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elkezdett az amerikai külpolitikai elit befolyásos tagjainak támogatását is élvezve lobbizni Trumpnál egy közös, az iráni nukleáris létesítmények és kutatóközpontok elleni átfogó amerikai–izraeli légicsapásért. Trump inkább néhány szankció kíséretében tárgyalásra invitálta Ali Hamenei legfelsőbb vezetőt a nukleáris program jövőjéről, aki azonban kerek-perec visszautasította. Szerinte az USA tárgyalásnak álcázva nem szólhat bele az ország szuverenitásába, korlátozhatja Irán mozgásterét, regionális befolyását és az iráni rakéták hatótávolságát.
A gázai fegyverszünet sorsa is intő jel lehet Teheránnak, ugyanis Izrael a tűzszünet megrekedése után nem hagyott időt a Hamász megerősödésére, és habozás nélkül visszatért a katonai opcióhoz. Jelenleg Irán esetében még egyszerre van terítéken a katonai- (akár az USA nélkül is), illetve az Iránnal szemben a 2010-es években látottaknál sokkal kevésbé ellenséges Öböl-országok által is szorgalmazott diplomáciai opció. Ha Trump valóban az általa kedvelt „maximális nyomásgyakorlás” eszközeként adta áldását Gázában a háborúhoz való visszatéréshez, és indított bombázóoffenzívát Jemenben, akkor elmondhatja, hogy kimaxolta a békeharc logikáját, és a tartós béke érdekében nyúlt háborús eszközökhöz.
