Pumpaj, pumpaj, pumpaj, pumpaj, pumpaj, pumpaj, pumpaj!
Zengett ettől a szótól a Hősök tere szombat délután, és nem áll annyira messze a valóságtól, akinek eszébe jut a belga Denzel 2004-es örökzöldje, a Pump it Up! Ugyanis a téren tartott szerb tüntetésen ez is felcsendült a hangszórókból. A szerbiai tiltakozáshullám ugyanis szombaton délután elérte Budapestet is, méghozzá sokszor 80x2 keréken. Újvidéki egyetemisták egy csoportja három napja indult el biciklivel Strasbourgba, az európai intézményrendszer egyik szívébe, hogy elpanaszolja, hogyan bánik a – többnyire fiatal – tüntetőkkel a szerb államhatalom. Szerbiában az újvidéki állomástető – 16 áldozatot követelő – 2024. november 1-i leomlása után kezdődtek tiltakozások, amik hamar az egész állam működésének kritikájává váltak.
A figyelemfelhívó bicajkonvoj szabadkai és dunaújvárosi megalvás után érkezett Budapestre, szerencséjükre pont megelőzve a brutális hidegbetörést. A fiatalok három napja nyomták a pedált, sőt ugye pumpálták – hogy a szlogenné lett szót idézzük, érkezésükre pedig tüntetést szervezett a helyi szerbség Budapest egyik ikonikus terére.
A tér közepe nagyjából megtelt a tüntetésre, Magyarországon élő szerbek is csatlakoztak a szerb, magyar és nemzetközi sajtó mellett. Kartonlapokra rögtönzött, cirill feliratú táblák, az újvidéki tragédia miatti véreskezes szimbolika és szerb zászlók is láthatóak voltak a fejek felett. Az Andrássy út sarkán álló szerb nagykövetség előtt nyugalom volt, a követség függönyei gondosan be voltak húzva, mozgás semmi. Fonák módon a szemközti sarkon van egyébként az albán, sőt egy házzal arrébb az észak-macedón képviselet is, egy tüntető élt is a lehetőséggel és Koszovót Szerbia részeként ábrázoló zászlót lengetett.
A téren közben fokozódott a hangulat, egy nagy asztalnál berendezkedett a hadtápos osztag, eszméletlen mennyiségű étel és ital várta a megfáradt bringásokat, akik a tüntetés kezdetekor még Soroksáron gyűrték az 5-ös út bevezető szakaszát. Üvöltött a szerb popzene, amit főleg a töméntelen sok fiatal – olykor csak gimnazistának tűntek – nyilván élvezett. Voltak olyanok is, akik a Telex kérdésére elmondták, Szerbiából utaztak azért Budapestre, hogy lássák a menet érkezését és szolidaritást vállaljanak az érkezőkkel.
Apropó szolidaritás, találkoztunk két, vajdasági származású, szegedi magyar sráccal is, akik „Szeged veletek van” feliratú molinót tartottak. Ők „Szelidarítás” néven (igen, szójáték) alapítottak egy szervezetet, amivel már három szimpátiatüntetést is szerveztek a Dom térre 70-80 fővel. Azért keserűen hozzátették, szerintük a szegedi egyetemistákat annyira nem mozgatta meg a szerbiai tiltakozáshullám.
„Nincs még olyan erős ellenzéki párt, ami leválthatná a kormányt” – mondta egy másik, természetesen „Pumpaj” feliratú molinót tartó lánycsapat egy tagja, hozzátéve, nem is akarják belekeverni az egészbe az ellenzéki pártokat. Hogy mi a nagy és nemes végső cél a tiltakozásokkal, arra azt mondta a lány: „jó lenne, ha nem egy ember döntene el mindent Szerbiában” utalva ezzel Aleksandar Vučić keménykezű irányítására. Szeretnék még, ha az európai szervek a hangágyú március 15-i, tüntetésen való bevetése miatt is rápirítanának Belgrádra.
Délután háromnegyed öt körül elkezdtek egy, a hadtápasztalhoz vezető széles folyosót megtisztítani a téren a szervezők, így sorfalat állt a tömeg az ekkor már a Nagykörúton sorait rendező bringás menetnek. A dzsembori hangulat fokozódott, ment a skandálás („Pumpaj!”, illetve „Studenti!”, azaz diákok), és a láthatósági mellényes szervezők egy-egy rózsacsokrot szorongattak, amit később az érkező bringásmenet tagjai kaptak meg. Olykor egy-egy autós szimpátiából odadudált, nagy éljenzés kísérte az ilyesmit.
Aztán pontban délután 5-kor befutott a cirka 80 fős bicajos csapat, óriási éljenzés, sípolás, füttyögés, tülkölés közepette. Kicsit olyan érzése volt az embernek, mintha egy Partizán- vagy Zvezda-meccsen lenne, szabályos szurkolói hangulat lengte be a teret. A budapesti bringás felvonulásokról már ismert nagy közös bicikliemelés következett, majd a tekerő brigád nekilátott a menázsi elfogyasztásának. Ezt nagy közös ünneplés követte, szerb népdalok csendültek fel, és hatalmas körtánc következett.
A szerb néplélek jelenlegi állapotát nagyon jól megmutatta, hogy a féktelen ünnep közben egy lány beleszólt a megafonjába, hogy most jön a 16 perces néma csend az újvidéki 16 halálos áldozat emlékére. A mulatás másodperceken belül méla csenddé változott, még a szimpátiadudáló autósoknak visszagajdoló embereket is lepisszegték.
Az érzelmi hullámvasút negyed óra múlva folytatódott, a budapesti Nikola Tesla szerb gimnázium diákjaiból álló énekkar kezdett dalolni egy tangóharmonikás kíséretében, majd az egyik szervező lány magyarul elmondta a tüntetés apropóját. Az utcáik a félelem és igazságtalanság utcáivá lettek szerinte, ezért „ez több mint egy kerékpárút” – utalt a túrájukra. A november elsejei tragédiával kezdődött minden – folytatta a részletekkel a balesetről, a sok utast maga alá temető, valószínűleg hanyagságból vacakul felújított állomásépület előtetőjéről szólva.
Ez szerinte megmutatta a valóságot a rendszerről, aminek korrupciója életekbe került. Igazságszolgáltatás helyett gumibotokkal, gázolásokkal válaszolt a kormány, brutális lett az elnyomás. Az európai intézményeknek nyomást kell gyakorolniuk Szerbiára, hogy a világ megtudja az igazságot.
„Nem kérünk sokat, csak a félelem és cenzúra nélküli élet jogát” – zárta beszédét a lány.
Közben Milicától, az egyik szervezőtől megtudtuk, hogy a 80 bringás Budapesten itteni szerbek lakásaiban fog éjszakázni.
Egy Ivan nevű kerékpáros elmondta a Telexnek utána, hogy egy jobb Szerbiát akar, ami olyan, mint más országok. Az út kemény volt, de megoldották, „az időjárás okés volt, bár egy kis eső elkapott minket, de gyorsan el is ment”. Fel vannak készülve a télies időjárásra dzsekikkel és felszereléssel.
Egy másik biciklista a belgrádi egyetem orvostudományi karáról azt mondta a Telexnek, „senki sem fáradt itt, tele vagyunk érzelmekkel, ez áttol minket mindenen”. Szerinte hihetetlen volt megérkezni ide, nincsenek szavai az érzésre. Rákérdeztünk, miért kaptak rózsákat, van-e ennek szimbolikája, de azt mondta, pusztán köszönetből nyújtották át nekik a virágot. Az időjárás rendben volt, „bár néha elég erősen fújt a szél”, de sütött a nap szinte végig, az első napon kaptak csak esőt.
A fiatal férfi a célokról elmondta, „mindenkivel találkozni akarunk, akit érdeklünk, aki szurkol nekünk, és majd körbe akarok sétálni, és mindenkinek megköszönni a támogatást”. A külföldön élő szerb diaszpórának is köszönetet akarnak mondani az úttal, és jelezni, hogy „segítségre van szükségünk az Európai Uniótól”. De azt kijelentette, politikát nem visznek az egészbe, csak annyit akarnak, hogy kiderüljön az igazság arról, miért kellett 16 embernek meghalnia. Provokációktól nem tartanak, bár Szerbiában az elmúlt időszakban sok ilyesmit tapasztaltak, „megtanultuk kezelni ezeket”. Csak egy nagypapa volt, aki beszólt nekik az útjuk során, de ők csak visszaintegettek mosolyogva.
Tour de Igazságosság
A Tour de Strasbourg és Pedállal az igazságosságért néven is futó kerékpáros menet csütörtökön indult el Újvidékről Strasbourgba azzal a céllal, hogy felhívják az európai döntéshozók figyelmét a szerbiai helyzetre. Több nap, több megállóval, Szabadkán és Dunaújvároson át tekert Budapestre a mintegy 80 bringás, illetve az őket kísérő 10-15 fő. Nagyjából fél 4 és 4 óra körüli érkezéssel számoltak a Hősök terére, ahol a szerb nagykövetség is található. A menet a tervek szerint 12 megalvással április 15-én érkezne Strasbourgba, a szerb Nova.rs több térképen ábrázolta az útvonalat. Budapest után nem lesz egyszerű dolguk, drasztikus lehűlés érkezett ugyanis Közép-Európába.
Az egyetemisták közül sokan úgy gondolják, hogy az EU nem szentel elég figyelmet a több hónapja tartó megmozdulásaiknak, és hogy nem kaptak elég erkölcsi támogatást az uniós vezetőktől. Különösen azért hiányolják ezt, mert Szerbia EU-tagjelölt állam. Útjuk célja, hogy a szerbiai helyzetről tájékoztassák az Európai Unió intézményeit (és azon országok illetékeseit, amiken áthaladnak) abban a reményben, hogy azok képesek hatást gyakorolni a szerb vezetőkre. A másik céljuk pedig a médián keresztül való figyelemfelkeltés, ami reményeik szerint szintén nyomást gyakorol majd az ország vezetőire. Az Európai Parlamentből már jelezték nekik, hogy fogadják őket.
A pedálozó fiatalok menetét sok adományozó támogatta. Az indulás előtti napon a vajdasági gazdák vásárt rendeztek az újvidéki egyetemi kampuszon, aminek a teljes bevételét a bicikliző diákoknak ajánlották fel. Az egyik újvidéki taxitársaság két napon keresztül gyűjtött az utasoktól adományokat, több mint 1500 eurót (kb. 610 ezer forintot) sikerült így az útrakelő diákoknak adniuk. Emellett rengetegen küldtek anyagi támogatást és tárgyi adományokat az ország minden részéről, de az Európa számos országában élő szerb diaszpóra tagjai is jelentős mértékben hozzájárultak a költségek fedezéséhez. A magyarországi, ausztriai, németországi és franciaországi állomásokon is ők gondoskodnak az egyetemista és kísérőik szállásáról és ellátásáról.
A bicikliseket autóval kísérik szerelők, orvos, az egyetem médiával való kommunikációért felelős tagjai, és két független szerb hírcsatorna tudósítói is (N1 és Nova). Nem csupán egyetemisták tekernek Strasbourgig, hanem néhány professzor, sőt a Vajdasági Ügyvédi Kamara elnöke, Vladimir Beljanski is a biciklizők között van. 71 férfi és 9 női biciklis kelt útra, a lányok közül ketten profi triatlonisták. Beljanski a második napon nyilatkozott a FoNetnek, és azt mondta: „Európa több figyelmet kell hogy szenteljen az egyetemistáknak, mert azok az értékek, amikért ők harcolnak, az EU értékei”.
A biciklizők útjuk során az első éjszakát a szabadkai közgazdasági egyetemen töltötték az ottani, az egyetemüket szintén blokád alatt tartó hallgatók vendégeiként. Habár eredetileg azt tervezték, hogy útközben mindenhol egyetemeken szállnak meg, a szerb diaszpóra óriási támogatása miatt erre nem lesz szükség, mert minden városban ott élő szerbek látják őket vendégül. Pénteken este, 137 kilométer megtétele után érkeztek meg Dunaújvárosba, innen folytatták útjukat szombaton Budapestig.
Előzmények
Ugyan Aleksandar Vučić kormánya még az orosz titkosszolgálat segítségétől sem riad vissza, a tiltakozások élét nem képes elvenni. Habár a diákok vezette szerb tiltakozó mozgalom öt hónapja tart, nem látszik kifulladni, részben az egyetemisták kreativitása okán – amit a kerékpáros menet is jól mutat.
A 16 halottat követelő állomásomlás megmutatta a szerb társadalom problémáit és belső feszültségeit, miközben meglepő módon egyesítette a különböző társadalmi csoportokat. Traktoros gazdák jöttek megvédeni az autós ámokfutóktól a fiatalokat, taxisok hozták-vitték őket díjmentesen a különböző szerbiai városokban szervezett tüntetésekre, ügyvédek kezdtek sztrájkba szolidaritásból. A kormányzati és kormányközeli szereplőktől jövő fenyegetések és dehonesztáló összeesküvés-elméletek, sőt bántalmazások is csak megerősítették a mozgalmat.
Március 15-én több százezren tüntettek már Belgrádban, a romlott rendszer megreformálását követelve – itt történt meg a hatalom által sokáig eltagadott hangágyús oszlatás is. A diákok a kabinet több tagjának, majd Miloš Vučević miniszterelnöknek a lemondását is elérték, és a hatóságok egyre több dokumentumot hoznak nyilvánosságra az állomásomlással kapcsolatosan.
Január végén a Telex csapata is megjárta Belgrádot és Újvidéket, ahol beszéltünk a tüntető diákokkal, és a tervezett újvidéki hídfoglalásra induló menet rajtjánál is jelen voltunk. Szerb egyetemisták pedig nemrég filmet forgattak róla, hogyan félemlíti meg őket a hatalom.
