Donald Trump a CBS televízió megszüntetésére szólított fel
Donald Trump amerikai elnök szerint a CBS amerikai televíziónak el kéne venni a sugárzási engedélyét, mert vele szemben kritikus műsorokat készítenek. Trump erről azután írt közösségi oldalára, hogy a televízió 60 Minutes című riportműsorában kettő, vele foglalkozó riportot is leadtak a hétvégén. Az egyik Ukrajnával, a másik Grönlanddal foglalkozott.
Az amerikai elnök kijelentette, hogy a CBS-nek „nagy árat kellene fizetnie”, amiért a vélemény szerint „törvénytelen és illegális” módon viselkednek, és reményét fejezte ki, hogy a szövetségi kommunikációs hatóság (FCC) vezetője a legnagyobb büntetést fogja kiszabni a csatornára.
Trump korábban 20 milliárd dolláros pert indított a 60 Minutes, a CBS és anyacége, a Paramount ellen, egy, az elnökválasztás alatt Kamala Harris demokrata elnökjelölttel készített interjú miatt.
Ezt arra hivatkozva tette, hogy a CBS két különböző műsorában két különböző választ vágta be egy kérdésre. A televízió a per miatt közzétette a Harris interjú vágatlan verzióját, és abból kiderül, hogy Harris mindkét választ adta a kérdésre, csak a két műsor másik részletet választott ki magának.
A per után nagy figyelem kísérte a 60 Minutes adásait, de a hírműsor nem hátrált meg a milliárdos per előtt, és Trump hivatalba lépése után minden adásban voltak Trumppal szemben erőteljesen kritikus riportok. Trump a helyi idő szerint vasárnap késő este közzétett posztjában kiemelte, hogy a legutóbbi adásban két ilyen riport is volt.
Az egyik Ukrajnával foglalkozott, amiben interjút készítettek Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, aki amellett, hogy meghívta Ukrajnába Donald Trumpot, sajnálatának adott hangot amiatt, hogy az Egyesült Államokban a háborúval kapcsolatban az orosz narratíva terjed, és annak milyen nagy hatása van „az amerikai politikára és az amerikai politikusokra”.
A másik szegmensben Grönlandra látogatott el a 60 Minutes stábja, ahol interjút készítettek a Dániához tartozó sziget miniszterelnökével, aki közölte, hogy „Grönland a grönlandiaké, senki másé”. Ezt azután tette, hogy Trump hónapok óta egyre komolyabban beszél arról, hogy az Egyesült Államoknak meg kell szerezni a szigetet, nemzetbiztonsági okokból.
Trump ezután írta meg posztját, azon dühöngve, hogy a legutóbbi adásban „nem csak egy, hanem kettő nagy sztori is volt Trumpról”, amiben szerinte hamisan és pontatlanul mutatták be „az általam vezetett országot”.