Gyűlölte a pennsylvaniai kormányzót, ezért gyújtotta fel a rezidenciáját, vallotta a támadó
A rendőrségen tett beismerő vallomása alapján a gyűlölet vezette azt az amerikai férfit, aki vasárnap hajnalban felgyújtotta Pennsylvania állam kormányzójának rezidenciáját Harrisburgben – írja az MTI a hétfőn közzétett bírósági iratok alapján.
A 38 éves Cody Balmer végül feladta magát a hatóságoknál, ekkor tartóztatták le. A rendőröknek azt mondta, hogy a Josh Shapiro iránt érzett gyűlölet motiválta abban, hogy megtámadja a kormányzói rezidenciát, és tisztában volt azzal, hogy az épületben tartózkodóknak is bántódásuk eshet. A férfi kijelentette, hogy amennyiben szembetalálkozott volna a kormányzóval, a nála lévő kisebb kőtörő kalapáccsal őt is megüti.
Részletesen beszámolt arról, hogy egy fűnyíró tankjából töltött át benzint két sörösüvegbe. Ezekkel felszerelkezve ment a Harrisburg lakónegyedében fekvő rezidenciához, ahol átmászott a két méter magas kerítésen, majd kalapáccsal betört két ablakot, és a palackokat meggyújtva bedobta a helyiségbe. A kormányzói rezidencia egyik szárnya a támadás nyomán teljesen kiégett.
A politikus és családja az épület másik részén aludt a támadás idején, a kiérkező rendőrök kimenekítették őket, amíg a tűzoltók megfékezték a lángokat. Szombat este a család és vendégei a zsidók egyik vallási ünnepe, a pészah első napját tartották.
Josh Shapiro kormányzó, akit a 2028-as elnökválasztás egyik lehetséges demokrata elnökjelölt-aspiránsaként emlegetnek, vasárnap este tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az ilyen típusú erőszak túlságosan gyakorivá vált az amerikai társadalomban, a hasonló cselekményeknek megálljt kell parancsolni.
A rendőrség közlése szerint a támadást rögzítették a lakóépületen kívül és belül elhelyezett térfigyelő kamerák, amelyek felvételein az elkövető mozgása nyomon követhető. A hatóság megtalálta a támadáshoz használt kalapácsot és a táskát, amelyben a gyújtópalackokat a helyszínre szállította.
Cody Balmer ellen várhatóan a többi között gyilkossági kísérlet és terrortámadás miatt emelnek hivatalosan vádat.