A 49 éves Jazwell Brown egy lutoni bíróságon beismerte, hogy ő ölte meg karácsonykor, 2024. december 25-én a partnerét és a szomszédját, írja a BBC. A férfi azt is bevallotta, hogy további két embert, egy 29 éves fiatal férfit és egy tinédzser fiút is meg akart ölni az angliai Milton Keynesben.
Stuart Brangwin, a Thames Valley-i rendőrség főfelügyelője azt mondta, Brown „veszélyes ember”, ezért örül neki, hogy bűnösnek vallotta magát és „felelősséget vállalt az aznapi tetteiért”. Elmondta ugyanakkor azt is, a két áldozatot ez nem tudja visszahozni a halálból. „Brutális támadást követett el a saját partnere és a szomszédja ellen, a saját otthonaikban, ahol biztonságban kellett volna érezniük magukat” – mondta Brangwin.
Celia Mardon ügyész szerint „megmagyarázhatatlan” az, hogy Brown megölt két embert és két másikat súlyosan megsebesített. „Talán soha nem tudjuk meg, miért tette Brown azt, amit tett, de muszáj emlékeznünk arra a két életre, amely teljesen értelmetlenül veszett oda” – mondta.
Brown ugyan beismerte azt, amit tett, az csak május 22-én fog kiderülni, pontosan mennyire súlyos büntetést fog kapni.