Leáll a Pornhub Franciaországban

689

Az új szigorításokra reagálva leállnak a Pornhub, YouPorn és RedTube pornóoldalak Franciaországban – jelentette be kedden a platformokat tulajdonló Aylo nevű cég szóvivője. Egy nemrég bevezetett francia intézkedés szerint ugyanis az oldalakra látogatóknak bankkártyájukkal és személyi igazolványukkal kellene igazolniuk az életkorukat, amihez a platformoknak is extra lépéseket kellene tenniük – írta meg a Guardian.

A felhasználók védelme érdekében az üzemeltetőknek egy harmadik féltől származó „kettős vak” opciót kellene felajánlaniuk, ami megakadályozza, hogy a platformok maguk is lássák a felhasználók személyes adatait. Az Aylo az életkor-szabályozás mellett van, ez a módszer azonban szerintük hatástalan lenne, és veszélyeztetné a felhasználók adatainak kiszivárgását. Álláspontjuk szerint a szabályozásnak a pornóoldalak helyett az operációs rendszerek – így a Microsoft Windows, az Apple iOS vagy a Google Android – fejlesztőit kellene megcéloznia.

„A Pornhub, a YouPorn és a Redtube nem hajlandó megfelelni a jogi kereteinknek, és úgy döntöttek, hogy távoznak. Annál jobb! Kevesebb erőszakos és megalázó tartalom lesz elérhető a kiskorúak számára Franciaországban” – írta az X-en Aurore Bergé kulturális miniszter, reagálva az Aylo bejelentésére.

Nemrég egyébként az Európai Bizottság is több pornóoldalt, köztük a Pornhubot is vizsgálta a kiskorúak védelmével kapcsolatban. Akkor bejelentették azt is, hogy a tagállamokkal együttműködve már dolgoznak egy életkort igazoló alkalmazáson, ami idén nyáron elérhetővé válik. Ezt áthidaló megoldásnak szánják az uniós digitális tárcák teljes bevezetéséig, ami 2026 végén várható.

Egy korábbi felmérés alapján a Pornhub ott van a 21. század legbefolyásosabb techcégeinek élbolyában, az igazi probléma azonban jelenleg egyértelműen nem ez az oldallal. Sokkal fontosabb az, hogy az ártalmatlan pajkosság imázsára építkező oldalról egyre gyakrabban derül ki, hogy nem pusztán platformot biztosít a nemi erőszaknak, a gyakran kiskorú lányok kizsákmányolásának és a beleegyezés nélkül készített videóknak, hanem pénzt is keres az ilyen videókból. A témáról itt írtunk bővebben.

A szexről szóló komplex anyagunk pedig azt járja körül, hogy nem szexelünk eleget, és ha igen, az is rossz. Röviden így lehetne összefoglalni a szexualitással kapcsolatos panaszokat – és hogy ez mennyire nem csupán egyéni, hanem társadalmi probléma, azt adatok is bizonyítják. Egy kutatás szerint a 18 év feletti amerikaiak 26 százalékának nem volt szexuális élménye az elmúlt egy évben. Világszerte egyre kevesebbet vannak együtt az emberek, az elmúlt tíz évben 20-30 százalékkal csökkent az aktív szexuális életet élők száma.

Másfelől viszont egyre felszabadultabban beszélhetünk a vágyainkról, és a WHO a szexuális jóllétet alapvető faktorként határozza meg az egyének, a párok és a családok egészségének szempontjából is. De ha olyan szabad és fontos a szex, miért kérünk egyre kevesebbet belőle? Hogyan változott a testünkhöz, a másik ember testéhez, az intimitáshoz való viszonyunk? Megvizsgáltuk, hogyan hatnak az elmúlt évtizedek társadalmi és kulturális változásai a szexuális életünkre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!