Ötvennyolc éven át rejtély volt, ki ölt meg egy bristoli nőt, most mégis sikerült elkapni a tettest

Senki nem hitte volna, hogy valaha kiderül, ki ölte meg közel hatvan évvel ezelőtt Louise Dunne-t a bristoli otthonában. Már két generáció felnőtt a gyilkosság óta, az egykori tanúk szinte mind meghaltak. Talán a gyilkos sem él már – gondolhatták a porosodó Dunne-aktába belelapozó érdeklődők.

És mégis: 58 évvel az idős asszony meggyilkolása után letartóztatták a férfit, aki megölte őt.

A gyilkos a most 92 éves Ryland Headley, aki beismerte tettét. Valószínűleg ez a legrégebbi megoldatlan ügy a modern angol rendőrség történetében, és Headley a legidősebb ember az Egyesült Királyságban, akit gyilkosságért elítéltek.

Egyszerű nyugdíjas volt az áldozat

Louise Dunne egyszerű nyugdíjasként élte a mindennapjait. Az 1892-ben született nő a brit munkásmozgalom támogatója volt. Dunne először egy helyi munkáspárti politikushoz, Ted Parkerhez ment férjhez. Az unokája szerint bár nagymamája háztartásbeli volt, mindig bekapcsolódott minden otthon folyó politikai beszélgetésbe, és támogatta a férje ambícióit is. Parker halála után Dunne újra férjhez ment. Második férje, az éjjeliőrként dolgozó John Dunne szintén előbb halt meg, mint ő.

1967-re Louise Dunne felnevelte a két lányát, már nagymama lett, és özvegyként élte az életét a bristoli otthonában. Az egykori ismerősei szerint a nő a légynek sem ártott volna, bár voltak gondjai az alkohollal. Dunne tulajdonképpen olyan volt, mint a kortársai: szomszédságának állandó szereplőjeként gyakran álldogált a bejárati ajtaja előtt, csevegett a szomszédokkal, vagy figyelte, hogy mi történik az utcán. A családja viszont elhidegült tőle, lányai nem tartották vele a kapcsolatot.

Az idős nő unokája, Mary Dainton csak egyszer találkozott a nagymamájával, még tinédzserként, amikor egyszer meglátogatta a kórházban. „Emlékszem, hogy a nagymamám nagyon igyekezett velem barátságos lenni. Nagyon-nagyon szorosan fogta a kezemet, én pedig megijedtem, mert előtte nem is emlékeztem rá, hogy hogyan nézett ki” – mondta Dainton.

Dainton édesanyját megkérték az orvosok, hogy vegye magához az idős nőt. Mivel azonban Daintonék is egy szűkös önkormányzati lakásban éltek, és amúgy is zűrös volt az anya-lánya kapcsolat, ezért Dunne maradt a bristoli házában. Az unoka szerint azért is fordulhatott Dunne az alkohol felé, mert a férjei halála után kiesett abból az intellektuális társaságból, ahol korábban jól érezte magát.

A 75 éves Dunne holttestére az egyik szomszédja talált rá 1967. június 28-án. A helyieknek hamar feltűnt, hogy valami nincs rendben, mivel az idős nő a szokásával ellentétben reggel nem szedte össze az udvarára bedobott napilapot.

Az alig 44 kilogrammot nyomó apró nő az egyik utcára néző szobában feküdt. Rajta voltak a ruhái, de a fehérneműjét lehúzták róla. Egyértelmű volt, hogy a nőt megerőszakolták, a tettes pedig az aktus közben megfojtotta, valószínűleg azért, mert Dunne kiabálni próbált. A nő ruháján lévő spermafoltok, illetve egy üvegablakon hagyott kéz lenyomata voltak az egyedüli nyomok. Ekkoriban nem létezett még DNS-vizsgálat, így a helyi rendőrség a meglévő nyomokra koncentrálva indított hajtóvadászatot: a következő egy év során Dunne otthonának 2,4 kilométeres körzetében minden 15 és 60 év közötti férfitól tenyérlenyomatot vettek. Azokat általában is ellenőrizték, akiket betöréses lopásért vagy szexuális bűncselekményért ítéltek el. Végül összesen 19 ezer férfit ellenőriztek, 2000 vallomást gyűjtöttek be, és több mint 8000 házkutatást végeztek. A tettes azonban nem lett meg.

Az áldozat családja eközben stigmaként élte meg a történteket, és inkább nem beszélt az erőszakról és a gyilkosságról. Mary Dainton 20 éves volt, és művészeti egyetemre járt, amikor megtudta, hogy a nagymamáját holtan találták a házában. „Kezembe vettem a helyi esti napilapot. A hátulján ott voltak a gyászjelentések. És ott volt egy aprócska rovat a nagymamámról. Buszra szálltam, hogy meglátogassam anyámat. Érzelmileg eléggé megviselte a dolog. Számomra is nagy sokk volt” – mondta később. Dunne lánya össze is omlott a tragédia miatt.

Dainton is beletörődött abba, hogy a rendőrség senkit sem fog elkapni. „Elfogadtam, hogy néhány gyilkosságot sosem oldanak meg. Néhány embernek ezzel az ürességgel és szomorúsággal kell együtt élnie” – mondta a Guardiannek.

Ezért is döbbent meg, amikor 2024-ben a rendőrök megkeresték azzal, hogy a nagymamájáról szeretnének vele beszélni. Dainton egyből sejtette, hogy elfoghatták a tettest.

Az egyik nyomozó megerősítette neki, hogy van egy gyanúsított. Dainton teljesen elképedt, szürreálisnak gondolta az egészet.

A rendőrség ugyanis 2023 környékén újra megnyitotta Dunne aktáját. Az egykori bizonyítékok még megvoltak, így például több ujjlenyomat és az a türkiz szoknya is, amit Dunne viselt a halálakor. „Találkoztam olyan emberekkel, akik azt mondták nekem: »Miért pazarolja erre a rendőrség az idejét és a pénzét?« De szerintem ez a létező legszörnyűbb bűncselekmény, amit el lehet követni” – mondta Dainton.

A rendőrség mostanra alapos DNS-vizsgálatokat végzett a ruhadarabon, és 58 évvel a gyilkosság után is találtak rajta használható mintákat. A vizsgálatokat végző szakember szerint az ondót nehéz kiszedni egy ruhából, még mosás után is maradhat spermium a szövetekben. A rendőrség összevetette a szoknyáról kinyert mintákat az adatbázisukban lévőkkel, és így találtak rá a 92 éves Ryland Headley-re.

200 méteren múlt, hogy elkapják

Kiderült, hogy a férfi vasúti munkásként dolgozott, és Bristolban élt, alig 2,6 kilométerre Dunne otthonától. 34 éves volt a gyilkosság idején. Feltételezések szerint előre eltervezte az erőszakot, és betört Dunne házába, hogy véghez vigye a tervét. Bár hagyott maga után nyomokat, mégis egy elképesztő véletlen vezetett ahhoz, hogy annak idején nem került a rendőrség látókörébe.

Headley csupán 200 méterrel lakott odébb attól a területtől, ahol a rendőrség még minden férfitól tenyérlenyomatot vett, de így megúszta a mintavételt.

Nem sokkal a gyilkosság után Headley a családjával együtt elhagyta Délnyugat-Angliát, és egy ideig Londonban tartózkodott, majd a suffolki Ipswichbe költözött. Csakhogy 1977-ben ismét megerőszakolt egy 79 és egy 84 éves nőt ipswichi otthonukban. A bűntetteket hasonlóan követte el, mint Dunne esetében: éjszaka betört az idős nők házába, megfenyegette, majd megerőszakolta őket. A rendőrség ismét ujjlenyomatokat vett, és ez alapján sikerült Headley-t bíróság elé állítani a két erőszakért.

Sikerült is elítélni a férfit, és életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki rá, ám az ítéletet mégis jócskán lecsökkentették. A fellebbezésben szereplő orvosszakértői vélemény ugyanis elképesztő módon azt állította, hogy Headley szexuálisan frusztrált volt a nála ambiciózusabb és követelőző felesége miatt, és csak emiatt követte el a nemi erőszakokat.

Az ítéletet hét évre csökkentették, de a férfi végül így is csak két évet töltött börtönben.

Ezután Headley jó pár évtizeden át nem volt szem előtt. Viszont 2012-ben letartóztatták egy zaklatásos ügy miatt, ezért a DNS-e bekerült a brit rendőrségi adatbázisba. Akkor is kellett volna tenyérlenyomatot adnia, de ezt azzal az indokkal tudta kivédeni, hogy ízületi gyulladás van a kezében. Bár a 2012-es ügyben nem ítélték el, de a mintái innentől kezdve ott voltak a rendszerben, ami 2023-ban jelzett is, amikor a Dunne szoknyájáról vett spermamintákat betáplálták. Egy szakértő szerint 1 az egymilliárdhoz lenne az esélye annak, hogy nem Headley-é a spermaminta.

2024 novemberében őrizetbe is vette a rendőrség a 90-es éveiben járó Headley-t. A hatóságok nyilvánosságra hozták annak a rendőrnek a testkamera-felvételeit, aki letartóztatta az idős férfit. A felvételeken egy rendőrnő magyarázza el rendkívül türelmesen Headley-nek, hogy Dunne közel 60 évvel azelőtti meggyilkolásáért tartóztatják le éppen, mire ő csak rövid igenlő válaszokkal tudott felelni, hogy érti, mi történik.

Nem lehet vitatkozni a bizonyítékokkal

A tárgyalás rendhagyó hangulatban zajlott: az egykori tanúk közül már csak egyetlen ember élt. Viszont a dokumentumok között még ott voltak a korábbi tanúvallomások, így azokat felolvasták. Az eljárás során nem csak a DNS-bizonyítékok alapján tudták kimondani, hogy Headley a tettes. A rendőrség a 20 doboznyi egykori bizonyíték közt megtalálta azt a kézlenyomatot is, amit annak idején Dunne házának ablaküvegéről vettek le a helyszínelők. A lenyomatról négy szakértő is megállapította, hogy megegyezik Headley tenyerével.

Headley egyéb bűncselekményeit is figyelembe vették a tárgyalás során. Az ügyészség ugyan nem adhatta be bizonyítékként a két korábbi erőszakról szóló ítéletet, de azt hangsúlyozták, hogy egyszerűen túl sok a hasonlóság a másik két eset és Dunne meggyilkolásának módja közt.

A bíró a tárgyalás végén azt a következtetést vonta le, hogy Headley kegyetlen ember volt. Szerinte Dunne elképesztő félelmet és fájdalmat élhetett át, a férfi pedig teljes mértékben semmibe vette az idős nő emberi méltóságát és élethez fűződő jogát, majd azt hihette, hogy elkerülte a lebukást. A bíró szerint az idős férfi nem mutatott megbánást vagy szégyent a tettéért, és a CNN szerint Headley a tárgyalás során azt is tagadta, hogy ő lett volna a tettes.

Mary Dainton is felszólalt a bíróságon: mint mondta, nagyon felkavarta az ügy megoldása, az édesanyja – aki már nem él – pedig soha nem lépett túl azon, hogy Dunne-t brutálisan meggyilkolták. A bíró figyelembe vette a büntetés kiszabásakor, hogy a gyilkosság milyen generációkon átívelő traumát okozott a nő családjában. A bírónak emellett azt is számításba kellett venni az ítélet meghozatalakor, hogy milyen büntetés várhatott volna Headley-re, ha 1967-ben kapták volna el. A szexuális bántalmazással együtt elkövetett gyilkosságnál, amelyben Headley-t bűnösnek találták, a minimális büntetési tétel 20 évtől kezdődött, míg ma ez 30 éves minimummal indul. Ráadásul a '60-as években még volt halálbüntetés Nagy-Britanniában.

Az idén 93. életévét betöltő Ryland Headley-t végül minimum 20 év börtönre ítélték, de ez gyakorlatilag életfogytiglan lesz az esetében.

„Soha sem fog szabadulni. Börtönben fog meghalni”

– közölte a bíró a tettessel.