90 éves lett a dalai láma, több ezren ünnepelték, köztük Richard Gere is

Több ezer ember gyűlt össze vasárnap az indiai Dharamszalában, hogy megünnepeljék a dalai láma 90. születésnapját. A CNN beszámolója szerint a várakozókat a heves monszun és a sűrű köd sem riasztotta el, több százan álltak a buddhista komplexum előtt abban reménykedve, hogy bejuthatnak a templomba, mely már az ünnepség kezdete előtt megtelt emberekkel.
Az ünnepi tortázáson az indiai kormány miniszterei és Richard Gere színész is részt vett. A szellemi vezető a születésnapja előtt azt mondta, hogy 130 évnél is tovább szeretne élni, és halála után ismét megszületni, hogy tovább vezesse a tibeti buddhizmust. Az észak-indiai Dharamszalában, buddhista szerzetesek körében rögzített videóüzenetében az utódlási folyamatról is beszélt, amely szerint a reinkarnáció felkutatását kizárólag a Gaden Phodrang Szervezet végezheti majd el.
A Nobel-békedíjas Tendzin Gyaco 1959-ben menekült el Tibetből a kínai uralom elleni, meghiúsult felkelést követően. Azóta Indiában él, és a „középút” politikáját hirdeti, amely Tibet számára autonómiát követel.
A jeles évfordulót egyhetes ünnepségsorozat kísérte a Himalája lábánál fekvő városban, ahol a dalai láma él. Több ezer hívő érkezett a világ minden tájáról, köztük hírességek, valamint indiai és amerikai tisztviselők. A rendezvényeken kulturális műsorok, fellépések és beszédek hangzottak el, többek között Richard Gere hollywoodi színész, valamint indiai miniszterek részéről is, írja az MTI.
Narendra Modi indiai miniszterelnök az X-en gratulált a szellemi vezetőnek, akit a szeretet, az együttérzés és az erkölcsi fegyelem szimbólumának nevezett.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter szintén elismerő szavakkal méltatta a vallási vezetőt, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok támogatja a tibetiek azon jogát, hogy vallási vezetőiket szabadon, Kína beavatkozása nélkül választhassák meg.
A dalai láma a születésnapja alkalmából az Instagramon azt írta, hogy ő csak egy egyszerű buddhista szerzetes, általában nem vesz részt születésnapi ünnepségeken, de mivel a születésnapjára összpontosító eseményeket szerveztek, szeretne megosztani néhány gondolatot.
„Miközben fontos, hogy az anyagi fejlődésért dolgozzunk, létfontosságú, hogy a lelki béke elérésére összpontosítsunk, jószívűek és együttérzők legyünk, nemcsak a közeli és szeretteinkkel, hanem mindenkivel szemben. Ezáltal hozzájárulunk ahhoz, hogy a világot jobb hellyé tegyük.”
Azt is írta, hogy ő ezután is az emberi értékek és a vallási harmónia előmozdítására, az elme és az érzelmek működését magyarázó ősi indiai bölcsességre, valamint a tibeti kultúrára és örökségre fog összpontosítani.