Donald Trump megdicsérte Libéria elnökének angol nyelvtudását, valószínűleg nem tudta, hogy ez az ország hivatalos nyelve

Donald Trump elnök megdicsérte Libéria elnökét angol nyelvtudása miatt, és megkérdezte tőle, hol tanulta meg ilyen jól a nyelvet, írja a Washington Post. Joseph Boakai elnök udvariasan nevetett, többszöri visszakérdezésre erősítette meg, hogy Libériában, de kerülte annak megemlítését, hogy az angol a hivatalos nyelve Libériának.
A meglehetősen kellemetlen párbeszéd szerdán történt, miközben Trump afrikai vezetőkkel ebédelt a Fehér Házban. „Vannak olyan embereim az asztalnál, akik közel sem beszélnek ilyen jól angolul” – reagálta Trump Joseph Boakai válaszára.
Libéria Afrika egyik legrégebben függetlenné vált állama, melyet Amerikából visszatért felszabadított rabszolgák alapítottak.
A szerdai eszmecsere nem az első alkalom volt, hogy Trump nyilvánosan megjegyzést tett egy-egy vendége angoltudására.
Hogy mennyire fontos Trumpnak az angol nyelv, az abból is látszik, hogy márciusban alá is írta azt a rendeletet, amely az USA hivatalos nyelvévé tette az angolt.
Az Amerikai Egyesült Államokban eddig soha nem volt a szövetségi kormány által meghatározott hivatalos nyelv. A tagállamok a kérdésben önállóan dönthettek, így az ötven állam közül 28-ban az angolt nyilvánították hivatalos nyelvvé (illetve mellette Hawaii a hawaiit, a Dél-Dakota a sziút, Alaszka pedig huszonkét őslakos nyelvet), 22-ben pedig eddig nem volt hivatalos nyelv. Az emberek túlnyomó többsége, 78 százaléka az angolt beszéli.