Egy Észak-Koreából megszökött nő feljelenti Kim Dzsongunt szexuális erőszak miatt

1322

Kim Dzsongun észak-koreai vezető ellen indít pert egy disszidens nő, aki korábban megmenekült a diktatúrából, később viszont erőszakkal hazatelepítették, majd ott szexuálisan bántalmazták. A BBC azt írja, a diktátor mellett négy másik állami vezető ellen indulhat polgári- és büntetőper az ügyben.

Dél-koreai bíróságokon már korábban is születtek olyan ítéletek, amelyek északot elmarasztalták valamilyen különböző jogi ügyekben, ezekkel Észak-Korea egyáltalán nem foglalkozott. A mostani ügy azonban az első olyan alkalom, hogy egy észak-koreai születésű ember tesz jogi lépéseket az elnyomó rezsim ellen.

Choi-t dél-koreai jogvédők is segítik. Az észak-koreaiak emberi jogaiért létrehozott jogvédő csoport, az NKDB bejelentette, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé terjeszti a nő ügyét. „Azt kívánom, hogy ez az apró lépés a szabadság és az emberi méltóság helyreállításának alapjául szolgálhasson, hogy az ártatlan észak-koreaiaknak ne kelljen szenvedniük ez alatt a brutális rezsim alatt” – fogalmazott Choi.

A disszidens azt mondta: „Nekem a rezsim kínzásának áldozataként tennem kell azért, hogy a Kim-dinasztiát felelősségre vonják az emberiség elleni bűncselekményekért.”

Choi Min-kyung 1997-ben menekült meg Észak-Koreából, 2008-ban azonban erőszakkal hazatelepítették. 2012-ben újra megszökött, és délen telepedett le. Azt mondta, rendkívül súlyos pszichológiai traumák érték, ami miatt a mai napig gyógyszerekre szorul.

Az NKDB jogvédője, Hanna Song szerint annak ellenére, hogy Észak-Korea nem reagál az évtizedek alatt felmerülő emberi jogi vádakra és perekre, fontos, hogy ítéletek szülessenek. Szerinte ezek a bírósági döntések az áldozatok felé is azt jelzik, hogy történeteik nem merültek feledésbe, és hogy hivatalosan is elismerik a történteket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!