Már több száz főnél tartanak az Erdoğan-féle letartóztatások a török ellenzék körül
Polipként hálózza be az ellenzéket a korrupció – Recep Tayyip Erdoğan török elnök ezzel az indokkal börtönözteti be sorra politikai ellenfeleit az elmúlt hónapokban, mostanra pedig már ötszáz fő felett jár azoknak a létszáma, akiket ez idő alatt letartóztattak. A Reuters információi szerint a rendőri intézkedések az elmúlt napokban sokasodtak meg igazán.
Erdoğan szerint egy korrupt hálózattal akarnak leszámolni, amely polipként terjeszkedik Törökországban és külföldön is. Az eljárások Isztambulban kezdődtek, ezek során a város ellenzéki főpolgármesterét is őrizetbe vették, és később is olyan településeken folytatódtak, amelyeket a Köztársasági Néppárt (CHP) politikusai irányítanak.
Mostanra CHP több mint 200 tagját, és 14 hivatalban lévő ellenzéki polgármestert tartóztattak le, beleértve Ekrem İmamoğlu isztambuli főpolgármestert is, aki Erdoğan egyik legfontosabb politikai ellenfelének számít, börtönbe zárása után pártja őt választotta meg elnökjelöltnek a 2028-as választásokra.
A Reuters szerint tavaly október óta már több mint 500 embert vehettek őrizetbe, ebből legalább 200 embert az elmúlt egy hét során.
Az 500-ból pedig 220 embert be is börtönöztek vagy házi őrizetben tartanak – mindez kormányzati jelentések alapján derül ki.
Ertuğrul Günay, Erdoğan elnök korábbi kulturális minisztere szerint ezeket az intézkedéseket politikai eszközként használják, nem pedig tényszerű események felderítéseként. Günay 2013-ban távozott a kormányból, miután a hatalmas kormányellenes tüntetéseket követően több ezer tiltakozót tartóztatott le a rendőrség.