Conor McGregor ír államfő lenne, de ahhoz még fel kell verekednie magát a szavazólapra

Nekiállt az aláírásgyűjtésnek a korábbi UFC-sztár, Conor McGregor, hogy felkerülhessen az ír államfőválasztási szavazólapra – írja a USA Today. Azután indította el a petíciót, hogy a másik opció nem működött, nem tudott ír politikusoktól elég ajánlást szerezni. Azzal tette ki az aláírásgyűjtő linket oldalára, hogy „írjátok alá a petícióm most, hogy megmentsük Írországot”.
„Én, Conor McGregor, ezennel kijelentem, hogy pályázom Írország megbecsült elnöki tisztségére.”
Ezzel kezdte közleményét McGregor, aki arra panaszkodott ezután, hogy a jelenlegi ír rendszer nem teszi lehetővé a rendes demokratikus részvételt. Ő maga írja le utána, hogy mik a követelmények annak, aki elnökjelölt akar lenni, és nem tűnik megugorhatatlannak: az Oireachtas, azaz a teljes ír törvényhozás – alsó- és felsőházzal – 20 tagjának vagy négy megyei tanácsnak az ajánlása szükséges. Az ír politikai rendszerben eleve nagyon sok a független, párton kívüli képviselő, ami pont azt jelzi, hogy működik az ír demokrácia.
Mindenesetre a 37 éves McGregor az aláírásgyűjtéssel a szabályok megváltoztatását akarja első körben elérni, hogy ezáltal ő is választható legyen. Még márciusban jelentette be, hogy a mostani, lejáró mandátumú köztársasági elnök, Michael D. Higgins örökébe lépne, aki pont az ő karakterének ellenpontja:

McGregor rendszeresen megosztja követőivel, mennyire szörnyűnek tartja az ír politikai rendszert és miliőt. A USA Today hozzáteszi, a volt sportoló előélete nem tiszta, tavaly bűnösnek találták egy 2018-as szexuális zaklatás miatt. A lap megjegyzi még, ha McGregor fel is kerül a szavazólapra, kemény kampányt kell folytatnia, hisz a felmérések mindössze 7 százalékra teszik a népszerűségét.
Az amúgy nagy hatalommal – a magyar államfőhöz hasonlóan – nem rendelkező államfő választását valamikor októberben tartják, a pontos dátum nincs kitűzve. Érik a sztárparádé a szavazólapon, ugyanis a közszolgálati RTÉ szerint a táncos Michael Flatley is bejelentette: hazaköltözik Írországba, és megpróbál elindulni a szavazáson.