Az európai vezetők újabb szankciókat fontolgatnak, hogy fokozzák a nyomást Putyinon
A brit kormány kedden közölte: az európai vezetők újabb szankciókat fontolgatnak, hogy fokozzák a nyomást Vlagyimir Putyinon.
„A vezetők azt is megvitatták, hogyan lehetne további nyomást gyakorolni – beleértve a szankciókat is – Putyinra, amíg nem mutat hajlandóságot komoly lépések megtételére az illegális inváziója befejezése érdekében” – fogalmazott Keir Starmer brit miniszterelnök szóvivője a Reuters szerint.
Lettország külügyminisztere pedig arról beszélt a BBC-nek, hogy „az orosz taktika jól ismert: halogatás, tagadás, elterelés”. Baiba Braže szerint Trump és más vezetők már belefáradtak ebbe a taktikába. A lett külügyminiszter azt mondta, három szempontot akarnak követni a washingtoni tárgyalások után. Ezek közé tartozik az európaiak és az amerikaiak közötti együttműködés fenntartása, Ukrajna további támogatása, valamint Oroszország meggyengítése. Braže ezzel újabb Oroszország elleni szankciókra utalt.
A „tettre készek koalíciója” kedden kora délelőtt folytatott megbeszélést, amin tájékoztatták a résztvevő országokat a washingtoni találkozó eredményeiről.
A brit kormányfő hivatala szerint a tagok megállapodtak abban, hogy katonai tervezőik az elkövetkező napokban összeülnek amerikai társaikkal, hogy megerősítsék az Ukrajnának adandó biztonsági garanciákat, és felkészüljenek a harcok befejezése után egy, a békét biztosító erő telepítésére.