Jóízűen falatoztak a kajainfluenszerek, amikor az asztaluknak csapódott az ablakon át egy terepjáró
Két kajainfluenszer, a NinaUnrated néven ismert Nina Santiago, valamint fitneszedző partnere, Patrick Blackwood épp szokásos pénzkereseti tevékenységüket végezték, azaz ültek egy étteremben, különféle ételeket majszoltak, és persze mindezt videózták is.
Tíz perccel a falatozás kezdete után (ha jól látjuk) egy-egy lazacos miniburgerrel koccintottak, Nina a „cheers” után azt is mondta, hogy „bumm”. Arra nem számítottak, hogy pár másodperc múlva egy valódi bumm következik:
az étterem üvegablakába becsapódott egy autó.
A terepjáró hatalmas sebességgel rongyolt bele az épületbe (a videón 10:20 után), repültek az üvegszilánkok, de csodával határos módon a vágási sérülésektől eltekintve egyiküknek sem esett komolyabb baja. Később megosztották a sérüléseikről készült fotókat, az arcukon és a karjukon és mellkasukon sérültek meg.
Azonban régi igazság, hogy nem lenne influenszer az influenszer, ha nem az Élet Tanításaként fogadná volna a történteket, és nem osztaná meg követőivel is az eset tanulságát:
„Ez az élmény megmutatta nekem, ki számít igazán; az élet túl rövid a haraghoz vagy a dühhöz. Engedd el, bocsáss meg, élj a mának, és becsüld meg a körülötted lévőket: akár ez lehetett volna az utolsó vacsoránk” – írta Nina.