A bányakatasztrófa után két hónappal újra kinyitott a Parajdi Wellness Központ

A fürdőhely korábbi ígéretéhez hűen szombaton újra megnyitotta kapuit a Parajdi Wellness Központ: a létesítmény „vakációs program szerint” fogadja a látogatókat naponta 10-től 21 óráig – írja a Maszol. A lap kiemeli, hogy a komplexum a sóbánya után a székelyföldi község legnagyobb számú látogatót vonzó létesítménye.

A fürdőkomplexum június 2-án zárt be, miután a parajdi sóbánya víz alá került, és kitelepítéseket, illetve forgalmi korlátozást rendeltek el a környéken. A bezárást eredetileg csak június 12-éig tervezték. Kapcsolódó Facebook-bejegyzésében az ezer méteres mélységből származó, sós termálvízéről híres Parajdi Wellness Központ háláját fejezte ki a látogatók türelméért és támogatásáért.

Az evakuálás után augusztus 13-án már visszatérhettek otthonaikba a lakosok, és feloldották a forgalmi korlátozásokat, bár a régi bánya fölötti omlások és a Korond-patak völgyében húzódó munkaterület továbbra sem látogathatóak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!