Egyórás csecsemőt választottak el Dániában inuit anyjától, aki nem ment át a szülőségi teszten
Elvették a dán hatóságok egy grönlandi anya egyórás gyerekét, miután nem ment át az úgynevezett szülői kompetenciateszten, írja a The Guardian. Mindez annak ellenére történt, hogy egy új törvény betiltotta ezen pszichometriai vizsgálatok alkalmazását grönlandi származású embereken.
Ivana Nikoline Brønlund grönlandi származású kézilabdás augusztus 11-én hozta világra a lányát, Aviaja-Luunát a koppenhágai Hvidovre kórházban. Egy órával a szülés után a helyi önkormányzat elvette tőle a csecsemőt, és nevelőszülőkhöz helyezte. A 18 éves Brønlund elmondása szerint azóta mindössze egyszer, egy órán át láthatta gyermekét – ekkor sem engedték, hogy megvigasztalja, amikor sírt, vagy tisztába tegye.
Dánia januárban jelentette be, hogy felhagy a forældrekompetenceundersøgelse szülői kompetenciavizsgálatokkal, mert heves kritika érte őket civil szervezetek és emberi jogi testületek részéről. Ezeket a teszteket rutinszerűen használták inuit származású embereknél – gyakran azzal a következménnyel, hogy a gyerekeket elválasztották szüleiktől. A tiltás idén májusban lépett hatályba, Brønlundot mégis alávetették a vizsgálatnak.
Az anya szerint azért vették el tőle a gyereket, mert korábban traumát szenvedett el a nevelőapjától, aki jelenleg szexuális bántalmazásért ül börtönben. A helyi önkormányzat azzal indokolta a döntést, hogy Brønlund „nem elég grönlandi”, ezért rá nem vonatkozik az új szabályozás – annak ellenére, hogy Grönlandon született, és mindkét szülője is grönlandi.
A helyi hatóságok már áprilisban megkezdték a szülői kompetenciatesztet Brønlundnál. A tesztelést júniusban fejezték be, amikor a törvény már hatályban volt. Brønlundot pedig három héttel a szülés előtt értesítették, hogy a gyerekét el fogják venni tőle.
Az önkormányzat a titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem kommentálta az ügyet, de elismerte, hogy hibák történtek a folyamatban. Azt közölte, hogy igyekszik biztosítani, hogy betartsák a család jogi követelményeit, és „a lehető legjobb megoldást” találni számukra.
Brønlund jelenleg csak kéthetente, két órára, felügyelet mellett láthatja a gyerekét. Fellebbezését szeptember 16-án tárgyalják majd.