Közleményt adott ki a lebombázott munkácsi gyár: nem gyártottak és nem is gyártanak hadászati eszközöket

Augusztus 21-én hajnalban Munkácsot orosz légitámadás érte, és az egyik ottani elektronikai vállalat, az amerikai tulajdonú Flex is rakétatalálatot kapott. A vállalat most egy közleményben reagált a támadásra.

Azt írták, hogy augusztus 21-én reggel élesítették a vészhelyzeti protokolljaikat, hogy a telephelyüket teljesen ki tudják üríteni.

„Munkatársaink, valamint a telephelyen tevékenykedő szolgáltatók dolgozói sérültek meg a támadás során, ők kórházba kerültek további ellátás céljából. Amellett, hogy a Flex teljes támogatást nyújt nekik és családjaiknak, kapcsolatba léptünk az illetékes amerikai kormányzati hivatalokkal és intézményekkel” – áll a közleményben, amelyben arról is írtak, hogy a gyár fogyasztói elektronikai termékekre specializálódott, nincs és nem volt szerepe sem a múltban, sem jelenleg katonai, hadászati vagy védelmi eszközök, alkatrészek gyártásban.

A háború kezdete óta ez volt a magyar határhoz legközelebbi sikeres orosz támadás, amikor kollégáink a helyszínre érkeztek, még javában tartottak a mentési és kárelhárítási munkálatok.

Füstfelhő egy elektronikai eszközöket gyártó iparvállalat munkácsi telephelyén, amit orosz rakétatámadás ért 2025. augusztus 21-én – Fotó: Nemes János / MTI
Füstfelhő egy elektronikai eszközöket gyártó iparvállalat munkácsi telephelyén, amit orosz rakétatámadás ért 2025. augusztus 21-én – Fotó: Nemes János / MTI

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az NBC Newsnak adott interjújában azt mondta: „csak olyan helyszíneket célzunk, amelyek vagy katonai beszállítók, katonai helyszínek, vagy olyan ipari cégek, melyek közvetlenül érintettek katonai eszközök gyártásában az ukrán hadseregnek”.

A riporter kérdésére, hogy megerősíti-e, hogy Oroszország megtámadta az amerikai tulajdonú gyárat, Lavrov azt felelte, a riporternek szovjet egyetemeken kéne tanítania, olyan ügyesen forgatja ki a szavait. „Nem mondtam, hogy megerősítem az incidenst. Sosem hallottam róla. Csak feltettem egy költői kérdést: elhiszi-e, hogy ha van egy cég, ami fegyvert gyárt az ukrán hadseregnek, része az ukrán hadigépezetnek, és az a célja, hogy orosz állampolgárokat öljön meg, és csak mert ebben a cégben éppenséggel amerikai tőke van, akkor immúnisnak kell lennie. Ez volt a kérdésem. Nem hallottam erről az epizódról.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!