Megverték az utcán a volt lengyel egészségügyi minisztert

Két férfi megtámadta és bántalmazta Adam Niedzielski volt lengyel egészségügyi minisztert a kelet-lengyelországi Siedlcében – erősítette meg csütörtökön a helyi ügyészség a korábbi rendőrségi jelentést. A szerda délutáni támadásról szóló rendőrségi hírt csütörtökre virradóan Niedzielski is megerősítette a közösségi médiában: „Brutális támadás áldozata lettem. Két férfi vert meg. Azt kiabálták: halál a hazaárulókra!”. Elmondása szerint arcul ütötték, ő a földre esett, ott összerugdosták, majd elmenekültek.

Adam Niedzielski 2022-ben – Fotó: Mateusz Wlodarczyk / NurPhoto / AFP
Adam Niedzielski 2022-ben – Fotó: Mateusz Wlodarczyk / NurPhoto / AFP

Niedzielskit számos zúzódással szállították kórházba. Belső sérüléseket nem állapítottak meg. A csütörtöki ügyészségi közlés szerint az elkövetők – egy 35 éves és egy 39 éves férfi – feladták magukat a rendőrségen, mindketten ittas állapotban voltak. A támadásról szerdán elsőként beszámoló RMF FM kereskedelmi rádió értesülései szerint a két elkövető

„fennhangon bírálta a koronavírus-járvány idején elfogadott döntéseket”.

A lengyel kormány már 18 nappal az országban azonosított első eset után szigorította a járványügyi intézkedéseket – a maszkviselést például még a WHO ajánlása előtt kötelezővé tették. Sokan bírálták, hogy a friss levegőn való mozgást is tiltották, de azt is, hogy a védőfelszerelésekért kirívóan magas árat fizettek, sokszor a kormányhoz köthető vagy gyanús cégeknek, ami felvetette a korrupció gyanúját is.

2022–2023 körül a lengyel lakosság átoltottsága csupán 60 százalék körül volt, ami elmaradt az EU átlagtól. A lezárások ellen – főleg a határ menti ingázók – tüntetéseket is szerveztek, sok bolt pedig a bírságok ellenére is kinyitott.

Adam Niedzielski 2020 és 2023 között dolgozott egészségügyi miniszterként a Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett kormányban, Mateusz Morawiecki miniszterelnöksége idején. Tárcavezetőként az adott időszakban a koronavírus-járvány alatt érvényes intézkedésekért is felelt. A volt miniszter úgy értelmezte a támadást: ez „a gyűlöletbeszéd eltűrésének következménye”, valamint annak, hogy Marcin Kierwinski jelenlegi belügyminiszter döntése alapján annak ellenére megvonták tőle a személyi védelmet, hogy „számos fenyegetés éri a közéletben”.

A belügyminiszter csütörtöki sajtóértekezletén tagadta, hogy Niedzielski rendőrségi védelmet kért volna, miután 2023-ban távozott miniszteri hivatalából, és nem jelentette a rendőrségnek, hogy fenyegetések érték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!