Azonosították a minneapolisi iskolai lövöldöző áldozatait, egy tízéves lányt és egy nyolcéves fiút
A tízéves Harper Moyski és a nyolcéves Fletcher Merkel volt a két áldozata a minneapolisi katolikus iskolában elkövetett iskolai lövöldözésnek. A gyerekeket, akik iskolatársaikkal együtt imádkoztak, amikor megölték őket, a szüleik azonosították. A fiú, Fletcher szerintük minden sportot szerette, a lány, Harper pedig „okos és jókedvű, mélyen szeretett” gyerek volt – írta pénteken a BBC.
Az amerikai Minnesota államban helyi idő szerint szerda reggeli lövöldözésnek két áldozata volt, de a 20 év körüli támadó is meghalt, a lövöldözés után egy parkolóban végzett magával. A lövöldözésnek már tizennyolc sérültje van.
„Tegnap egy gyáva ember úgy döntött, elveszi tőlünk a nyolcéves fiunkat. Kérlek, emlékezzetek Fletcherre azért, aki volt, ne azért, mert így halt meg” – mondta Jesse Merkel, az áldozat apja. Újságíróknak azt mondta, fia nagyon szerette a családját, a főzést és a sportokat is. „Soha többé nem fogjuk tudni a karjainkban tartani, beszélgetni vele, játszani vele, és nézni, ahogy fiatal férfi lesz belőle, pedig jó úton haladt afelé, hogy az legyen.”
A rendőrség közölte, hogy a lövöldözőnek korábban nem volt dolga a hatóságokkal. Fegyverén ugyanakkor tömeggyilkosokat éltetett, így például a norvég Anders Breiviket is. Pénteken a BBC a minneapolisi rendőrfőkapitányra hivatkozva írt arról, hogy a támadó „úgy tűnik, mindenkit utált”, és „mindennél jobban akart gyerekeket ölni”. Ugyanakkor a rendőrfőkapitány szerint még mindig nem világos, volt-e pontos motivációja arra, hogy elkövesse a brutális támadást.