Idejönnek az emberek, isznak, drogoznak, és azt gondolják, az élet csak egy buli
Lemegy a nap, újabb vad este virrad Ibizára. Mindenki felveszi a csinos ruháit, és betoppan az éjszakába. Kinyitnak a bárok és klubok, megszólal a technó, lézerfények pásztázzák az eget, a sötét napszak ellenére napszemüvegben megy a veretés. Ibiza estéi a nyári főszezonban így néznek ki, a Baleár-szigetek méretben második tagja évtizedek óta Európa buliszigeteként működik.
Azonban a csillogó felszín alatt – ahogy a világ más felkapott helyein – egy nyomorultabb valóság bújik meg. Ibiza túlzsúfolttá vált, a túlzott turizmus egyik ikonikus példája lett, ahol pont emiatt nagyon nehéz lakást találni. Márpedig az évi több millió turista kiszolgálását el kell végezniük valakiknek, kellenek a londinerek, portások, takarítók, pultosok, táncosok, taxisok, mentősök, szemétszállítók, gáz- és villanyszerelők, és nekik is valahol élniük kell.
A Reuters képsorozata ezt a felszín alatti világot mutatja be, ahol emberek kénytelenek zsúfolt lakásokban, lakókocsikban élni, vagy másik szigetről ingázni ibizai munkahelyükre.
Spanyolország tengerparti és nagyvárosi részén – tehát nem a lassan teljesen kiürülő mezetai vidéken – egyre komolyabb probléma, hogy a rövid távú lakáskiadás felőrli a lakáspiacot. Ez országszerte, Barcelonától a Kanári-szigetekig nagy tüntetéseket és tiltakozásokat váltott ki. A demonstrálók a turizmus szabályozását, létszámkorlátozást, illetve a bérleti díjak állami kontrollját követelték.
Barcelona már lépett is tavaly júniusban, az önkormányzat 2028-ig visszavonja az összes, turistáknak kiadott lakás engedélyét a belvárosban. A polgármester szerint véget kell vetni annak a jelenségnek, hogy a tömegturizmus okozta áremelkedés és lakhatási válság miatt a helyi fiatalok kénytelenek legyenek másik városba vagy az agglomerációba költözni, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy a városban éljenek.
A regionális statisztikai intézet adatai szerint Ibiza tavaly 3,28 millió turistát fogadott, a 76 százalékuk Spanyolországon kívülről érkezett. Eközben a sziget lakossága elérte a rekordnak számító 161 485 embert. Az ibizai hatóságok szerint nagyjából nyolcszázan élnek spontán kialakult, bármiféle közmű nélküli telepeken. Júliusban felszámolták a Can Rova 2 nevű tábort, aminek kétszáz egykori lakója benne se volt a fenti számításban. Ők zömmel összeeszkábált viskókban, sátrakban és lakókocsikban éltek.
„Ez a sziget egy paradicsom, a leggyönyörűbb hely, amit valaha láttam. De megvan az árnyoldala” – mondta a Reutersnek Jeronimo Diana, egy 50 éves vízmérnök Argentínából, aki a Can Rova 2 táborban lakott. Diana szerint egy átlagos lakás bérleti díja felemésztheti az 1800 eurós (körülbelül 715 ezer forintos) fizetése zömét.
Az ibizai albérleti négyzetméterárak tavaly 33,7 eurón, azaz körülbelül 13 400 forinton tetőztek, 23 százalékkal emelkedtek 2023 júliusához képest. Ez azt jelenti, hogy egy egyszobás lakásért havi 1500 eurót (596 ezer forintot) is elkérhetnek, miközben a spanyol minimálbér 1381 euró (549 ezer forint).
A lakhatási válságnak már látszik az árnyoldala. Ha a szigetet működtető dolgozók nem tudnak hol élni, aludni, akkor választanak olyan térséget, ahol ezt könnyebben meg tudják oldani, és az nem Ibiza lesz. A szigeten ezért már hiányszakmának számít a tanár és az egészségügyi dolgozó is a regionális kormányzat szerint. Vannak, akik a szomszédos szigetekről, Mallorcáról vagy Menorcáról ingáznak át dolgozni.
A 24 éves Maria José Tejero arról beszélt a Reutersnek, hogy sürgősségi orvosi technikusként dolgozik, és két másik emberrel osztja meg a lakását. Ugyanis a bérleti díj a fizetése duplája. Ő úgy fogalmazott, hogy olyan, mintha bébiszitterként dolgozna. „Idejönnek az emberek, isznak, drogoznak, és azt gondolják, az élet csak egy buli, miközben ez az élet véget is érhet” – filozofált a nő.
A 28 éves Lia Romero a Kanári-szigetekről származó ápolónő, aki Ibizán táncosként dolgozik az Amnesia nevű klubban. Ő is másokkal osztozik a bérleményén, de így sem engedhet meg magának egy kocsmázást vagy egy ebédet egy helyi étteremben. „Ibiza csak a pózolásról és a gazdagság fitogtatásáról szól – kritizálta a szigetet. – Itt nincs hely átlagos embereknek”.
Jonathan Ariza szerelő és építőmunkás, Kolumbiából érkezett, és menedékjogot kért Spanyolországban. Ő a sziget fő kórháza közelében él egy lakókocsiban. „Ameddig jönnek a turisták, lesznek emberek, akik hajlandóak lesznek bizonytalan körülmények között élni, hogy állást kapjanak” – mondta.
Alejandra, egy 31 éves kolumbiai nő sokáig egy sátorban élt 3 éves kisfiával, mígnem egy katolikus segélyszervezet, a Caritas kimentette onnan, azóta az ő menedékhelyükön laknak. Lett állása is egy hotelben, és el is hagyta volna a menedékhelyet, de a spanyolországi társadalombiztosításának intézése túl sok időt elvett volna a munkától, amit nem akar elveszíteni.
Gustavo Gomez és Belen Torres szociális munkások a Caritasnál. Szerintük a lakástulajdonosok sokszor kilakoltatják a családos bérlőket, hogy a szezonban a többet fizető turistáknak adják át a lakásokat. A helyi hatóságok egyre inkább lecsapnak az illegális lakáskiadókra, 40 ezer eurótól (15,9 millió forinttól) induló bírságokkal fenyegetik őket. Azt is sikerült elérni, hogy a lakáskiadásban utazó cégek automatikusan visszavonják egy lakás hirdetését, ha az illegálisan kiadottnak tűnik, és nem várják meg a lassú bírósági döntést.
A Reutersnek Mariano Juan, a Baleár-régió néppárti alelnöke azt mondta, hogy a magas igények és az egyre kevesebb beépíthető terület irreális ingatlanárakhoz vezettek a szigeten. A szocialista központi kormány is látja már a gondokat, ezért megháromszorozta a lakhatási költségvetést, és felgyorsítaná a szociális lakások építését.
2023-ban hoztak egy jogszabályt arról, hogy felső határt szabnak a bérleti díjaknak, de sok ellenzéki önkormányzat ezt arra hivatkozva nem tartotta be, hogy ne sértsék meg az autonómiájukat. Az ASVAL nevű, lakáskiadókat tömörítő szervezet is elutasítja a bérletidíj-plafont, mert az szerintük csak emeli az árakat. A lobbiszervezet szerint állami ösztönzőkre és még több építkezésre van szükség.
A valóság addig az marad, amit Saray Benito, egy 32 éves tűzzsonglőr átél. Szerinte télen alig van munka, miközben lakhatási lehetőség se nagyon. Neki hússzor kellett eddig költöznie, és olykor teraszokon alszik. Az Ibiza egyik híres klubjában drag queenként dolgozó olasz Eva Cavallini azt mondta, a magas költségek sok művészt elriasztanak Ibizától. „Tíz éve körülbelül kétszázan voltunk. Most csak én vagyok, az egyetlen túlélő itt. Ha a dolgok így mennek tovább, a szigetnek vége lesz” – foglalta össze a meglátásait.
Nemcsak a lakhatás kemény dió Ibizán, hanem az egészségügyhöz való hozzáférés is. Nemrég a mentősszakszervezet tett közzé sokkoló jelentést arról, miket tapasztal a szigeten. Az olyan klubok, mint az Amnesia, az UNVRS vagy a Pacha estéről estére ezreket vonzanak be. Akik rosszul lesznek vagy balesetet szenvednek, azok Ibiza két kórházának egyikébe kerülnek.
Viszont a sziget lakosságára méretezett egészségügyi ellátórendszernek pont a helyiek igényeire nem marad elég kapacitása a berúgott-bedrogozott bulizók mellett. Az eseteik negyede estéről estére partizó fiatal, a beszállított páciensek 90 százaléka pedig kábítószer hatása alatt áll, ők sokszor agresszívak is a mentősökkel. A szakszervezet szerint a gigantikus kluboknak saját maguknak kéne megoldani a mentőszolgáltatást.
A turisták most már a főszezonon kívül is gyakran jönnek, tavasszal és ősszel, mivel a globális felmelegedés miatt megnyúlik a szezon. Ezzel növekszik a szállásigény, így a lakhatási problémák a nyáron kívül is fennállhatnak. Már most is az a helyzet, hogy Spanyolország öt legdrágább lakhatási költségű településéből három Ibizán van.
A Bloomberg riportja némi megoldást is felvázolt. Az Ibiza legrégibb hoteljét, az 1933-ban nyitott Montesolt működtető és környezetbaráttá tevő Experimental Group már úgy kínálja betöltendő pozícióit, hogy lakhatást is biztosít az alkalmazottaknak.