Jogellenesen vezényelte Trump a Nemzeti Gárdát Los Angelesbe a szövetségi bíróság szerint

Donald Trump amerikai elnök és védelmi minisztere megsértette a szövetségi törvényeket, amikor az amerikai hadsereg egységeit vezényelte Los Angelesbe – döntött kedden egy szövetségi bíró. Charles Breyer bíró döntése szerint az amerikai elnök megsértette azt a XIX. századi törvényt, ami néhány kivételtől eltekintve tiltja az amerikai hadsereg belföldi bevetését rendvédelmi feladatokra – jelentette az amerikai sajtó.

Trump a nyár elején vezényelte a kaliforniai nagyváros utcáira a szövetségi irányítás alá helyezett kaliforniai Nemzeti Gárda, valamint az amerikai tengerészgyalogság több ezer katonáját. A döntés miatt Rob Bonta kaliforniai főállamügyész és Gavin Newsom kormányzó beperelte a Trump-kormányzatot.

Az ítélet azután született, hogy Trump Washingtonban is bevetette a Nemzeti Gárdát rendvédelmi feladatokra, és közölte, hogy több más, jellemzően demokrata irányítás alatt álló amerikai nagyvárosban, például Chicagóban és New Yorkban is hasonló lépéseket fontolgat. A kaliforniai szövetségi bíró erre is utalt ítéletében, közölve, hogy ezzel egy országos rendőrséget akar létrehozni, aminek az elnök a parancsnoka.

Los Angelesben mostanra már csak háromszáz nemzeti gárdista maradt. A bíró utasította a kormányzatot, hogy vezényeljék ki őket a városból, vagy csak szövetségi épületek védelmét lássák el. Ennek végrehajtását tíz napra elnapolta, hogy a kormányzatnak legyen ideje fellebbezni, amit várhatóan meg is fognak tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!