Trump bevédte a Google-t, korlátozásokkal fenyegeti az EU-t

Donald Trump amerikai elnök pénteken a Truth Socialön fenyegetőzött azzal, hogy „semmissé teszi az igazságtalan büntetéseket”, miután az Európai Bizottság bejelentette, hogy 2,95 milliárd eurós versenyjogi bírságot szab ki a Google-re.

A Bizottság péntek délután közölte a döntést: az amerikai technológiai óriás a digitális hirdetési piacon sértette meg az uniós versenyjogi szabályokat. Az ügyben még 2021-ben indult vizsgálat.

Trump rögtön bírálta az ítéletet, és azt írta, hogy „kormányzatom nem fogja hagyni, hogy ezek a diszkriminatív lépések érvényben maradjanak”. Szerinte a bírság „gyakorlatilag azoktól a pénzektől fosztja meg az Egyesült Államokat, amelyek egyébként amerikai beruházásokba és munkahelyekbe áramlanának”.

Az elnök azzal fenyegetőzött, hogy elindít egy úgynevezett Section 301-eljárást is, ami amerikai kereskedelmi jogi eszköz, és vámokhoz vagy más korlátozásokhoz vezethet az EU-val szemben. Trump szerint célja az lenne, hogy „érvénytelenítse az amerikai adófizető cégekre kivetett igazságtalan bírságokat”.

A washingtoni kormány honlapja szerint jelenleg mindössze három ország áll Section 301-vizsgálat alatt: Kína, Nicaragua és Brazília. Trump egy hónappal ezelőtt már figyelmeztette a világ országait, hogy ne próbáljanak saját digitális szabályokat érvényesíteni az amerikai techóriásokkal szemben, de akkor még nem nevezte meg külön az EU-t. Azt mondta, hogy aki ilyet tesz, jelentős pótlólagos vámokra és amerikai exportkorlátozásokra számíthat például a csúcstechnológia és a félvezetők terén.

Az Európai Bizottság akkor csak annyit reagált, hogy nem kíván találgatásokba bocsátkozni, most viszont a Google elleni bírság ismertetésekor a Bizottság szóvivője hangsúlyozta: a döntésnek nincs köze az EU és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi tárgyalásokhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!