Már Y generációs szentje is van a katolikus egyháznak
Szentté avatták vasárnap a 2006-ban leukémiában meghalt 15 éves Carlo Acutist, aki ezzel az első Y generációs szent lett. Az „Isten influenszereként” is emlegetett Acutist 2020 októberében avatták boldoggá az olaszországi Assisi Szent Ferenc-bazilikában, és az eredeti tervek szerint áprilisban avatták volna szentté, de azt Ferenc pápa halála miatt elhalasztották.
Carlo 1991-ben született Londonban, olasz szülők gyerekeként. A család aztán nem sokkal később Milánóba költözött. Szeretett gépezni, de a szülei szerint nem játékokra vagy csetelésre használta, hanem katolikus szervezeteknek segített weboldalakat csinálni, a vallást és a hitet népszerűsítette. Közben a környezetében élő hátrányos helyzetű embereknek is segített.

A Vatikán azt állítja, már halála után csodával határos módon egy fiú életét is megmentette: 2013-ban valamilyen módon a túlvilágról segített meggyógyulni a hasnyálmirigyrákban szenvedő fiúnak. Ferenc pápa 2024 májusában egy második gyógyulást is neki tulajdonított, amivel megnyitotta az utat a szentté avatása előtt.