Helikopteres üldözés után elkapták az F1-es Ferrarinak látszó versenyautót Csehországban
Több éves hajsza után elkapta a cseh rendőrség azt az 51 éves férfit, aki egy Forma–1-es versenyautóra hasonlító járművel száguldott időről időre az autópályákon.
A szlovákiai Denik N cikke szerint a rendőrség hétfő reggel kapott bejelentést a versenyautóról, amely a Prágától délre fekvő Dobříš településnél egy benzinkútra hajtott be, majd továbbhaladt a D4-es autópályán. Több rendőrautó és egy helikopter is a sofőr nyomába eredt, és végül Buk településen sikerült megállítaniuk.

A versenyautók nem vehetnek részt a közúti közlekedésben, mert alapvető szabályoknak nem felelnek meg, például nincs rendszámuk és irányjelzőjük. Az 51 éves sofőr így minden bizonnyal komoly bírságra számíthat, és szinte biztosan elveszik a jogosítványát.
A piros autó 2019 óta többször is feltűnt az utakon, és a rendőrség a lakosság segítségét kérte, hogy elkapják. Bár távolról úgy tűnik, a jármű valójában nem egy F1-kocsi, hanem egy 2008 és 2010 között használt Dallara GP2/08-as gép, ami a mai F2 elődjének számító GP2-ben indulhatott.