Tusk: Lengyelország a második világháború óta nem volt olyan közel a háborúhoz, mint most

1786

Lengyelország a második világháború óta nem volt olyan közel a háborúhoz, mint most – közölte szerdán Donald Tusk, miután legalább 19 orosz drón repült be az ország légterébe. A lengyel kormányfő kijelentette: „Nincsen okunk azt állítani, hogy háborúban állunk”, de hozzátette, hogy „ez a provokáció jelentősen veszélyesebb Lengyelország szempontjából, mint az összes előző provokáció”. Tusk egyben emlékeztetett arra, hogy a héten Belarusz és Oroszország hadgyakorlatot tart.

Tusk közölte, hogy Lengyelország életbe akarja léptetni a NATO 4-es cikkelyét, és hivatalos konzultációt kezdeményeznek a védelmi szövetség tagállamaival, és ebben egyetértés volt közte és Karol Nawrocki lengyel elnök között.

A 4. cikk azt mondja ki, hogy:

„A Felek tanácskozni fognak egymással valahányszor bármelyikük véleménye szerint a Felek egyikének területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.”

Ez arra az esetre vonatkozik, ha egy tagállam úgy érzi, hogy egy másik ország vagy terrorszervezet fenyegeti. Ennek megindítása esetén a NATO-tagállamok a fenyegetett tag kérésére hivatalos konzultációt kezdenek. A cikkelyt a NATO 1949-es megalapítása óta mindössze hét alkalommal léptették életbe. Hogy mi a különbség a NATO 4. és 5. cikkelye között, ebben a cikkünkben írtunk.

Donald Tusk kormányfő egy korábban tartott kabinetülésen közölte, hogy ez volt az első alkalom, hogy orosz drónt lőttek le egy NATO-tagország légterében. Tusk nagyszabású provokációként jellemezte a drónok berepülését, és kiemelte, hogy az ilyen esetekre kidolgozott eljárások megfelelően működtek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!