2026 márciusától bezárja bécsi bázisát a Wizz Air, így minden Bécsből induló járatot leállít a vállalat – vette észre a Pénzcentrum. A London Gatwickre és a spanyolországi Bilbaoba tartó járatok már idén októberben megszűnnek, míg a maradék három gép tavasszal távozik az osztrák fővárosból.
A Wizz Air már korábban bejelentette, hogy Bécshez közel, Pozsonyban nyit új bázist, így számítani lehetett a mostani döntésre. A Budflyer repülési szakportál szerint „a mai hír inkább költözésnek mondható”, és „a bécsi versenytársak is hamar ki fogják tölteni a hiányzó űrt”. A Wizz Air kivonulása ugyanakkor a légitársaságok közötti versenyt is csökkenti, így drágulást is okozhat a bécsi reptéren.
A vállalat közleményében arról írt, az érintett utasokat emailben vagy az applikáción keresztül fogják értesíteni, és visszatérítést vagy átfoglalást kínálnak nekik más járatokra.