
A német Welt információi szerint a szerdán Lengyelországba berepülő orosz drónok közül öt egyenesen egy ottani NATO-bázis felé tartott, ahonnan katonai felszereléssel látják el Ukrajnát. Ez arra utal, hogy nem eltévedt vagy irányukat vesztett drónok léptek be a lengyel légtérbe, hanem célzott akció történhetett.
A lengyel hatóságok előzetes vizsgálata alapján az ország légterébe belépő 20-25 drón közül öt közvetlenül egy NATO-bázis felé irányuló röppályán haladt. A drónok közül hármat holland F35-ös harci repülőgépek lőttek le, kettő más módon zuhant le, de a pontos körülmények még nem tisztázottak.
A lap azt írja, hogy szerdán késő délután a NATO belső eligazításán új, eddig ismeretlen részleteket hoztak nyilvánosságra az incidensről. „A jelenlegi állás szerint abból indulunk ki, hogy a drónok nagy valószínűséggel szándékosan hatoltak be a NATO légterébe” – nyilatkozta a Weltnek egy magas rangú NATO-tiszt. Erre utal, hogy szerda éjfél és kora reggel 6:30 között összesen 22–25 drón jelent meg a lengyel oldalon. A forrás szerint már csak a drónok nagy száma is valószínűtlenné teszi, hogy véletlen behatolás történt.
A lap szerint NATO-körökben aggodalmat keltett az is, hogy szerdán 10 órakor további két drón hatolt be Litvánia légterébe – szintén a NATO területére. A katonai szövetség vezetése úgy véli, hogy ezzel a lépéssel az oroszok a NATO reakcióját akarták tesztelni, vagyis azt, hogy milyen gyorsan reagál és milyen eszközökkel küzd a drónok ellen. A reakcióképesség tesztelését támasztja alá az is, hogy a drónok roncsai között nem találtak robbanóanyagot.
Az orosz védelmi minisztérium a RIA Novosztyi hírügynökségen keresztül eleve kétértelmű választ adott a berepülésekre. A tárca közleménye szerint „nem volt tervben lengyel területen lévő célpontok eltalálása”, és a bevetett drónok hatótávolsága nem haladta meg a 700 kilométert. Azt is közölték, hogy készek konzultációt tartani a lengyel védelmi minisztériummal az ügyben.
A szerda hajnali incidens során orosz drónok léptek be Lengyelország légterébe. A lengyel légierő és a NATO vadászgépei többet lelőttek közülük. Az egyik lezuhanó drón roncsa eltalált egy lakóházat, de emberek nem sérültek meg. Egy ismeretlen eredetű rakéta roncsait is megtalálták lengyel területen. A dolog katonai és politikai összefüggéseiről ebben a cikkben írtunk részletesen.