Női alakos üzenet, óriási kamucsekk: Trump csak nem tud megszabadulni az Epstein-ügytől

Női alakos üzenet, óriási kamucsekk: Trump csak nem tud megszabadulni az Epstein-ügytől
Jeffrey Epstein és Donald Trump a jelenlegi elnök mar-a-lagó-i birtokán, Palm Beachen, Floridában, 1997-ben – Fotó: Davidoff Studios / Getty Images

Amikor a Wall Street Journal júliusban megírta, hogy Donald Trump egy bujaként jellemzett születésnapi üdvözletet küldött Jeffrey Epstein milliárdos szexuális bűnözőnek az 50. születésnapjára, az amerikai elnök tagadott, és tízmilliárd dolláros kártérítést követelő pert indított a lap ellen. „Soha életemben nem írtam egy képet sem. Nem rajzolok képeket nőkről. Ez nem az én nyelvezetem. Ezek nem az én szavaim” – mondta akkor a lapnak Trump. Majd a cikk megjelenése után „fake newsnak” nevezte a WSJ írását, és azzal fenyegette meg annak tulajdonosát, Rupert Murdoch médiamágnást, hogy „szét fogom perelni a seggét és a harmadrangú újságját”.

Trump tagadását azonban jelentősen megnehezítette az amerikai képviselőház egyik bizottsága, amelynek demokrata tagjai hétfőn nyilvánosságra hozták a kérdéses üzenetet, ami pontosan olyan volt, mint amilyennek azt a WSJ júliusban leírta. Trump írógéppel írt üzenetét egy vastag filctollal rajzolt meztelen női test körvonalaiba írták bele, ami egy stilizált női mellet is ábrázolt. A levél aláírásaként csak annyi szerepelt, hogy „Donald”, amit ágyéktájékon helyeztek el a rajzolt női testen, hogy úgy nézzen ki, mintha fanszőrzet lenne – írta júliusban a Wall Street Journal.

A születésnapi üzenet egy elképzelt párbeszéd volt Epstein és Trump között, amiben rejtélyesen arról beszélgetnek, hogy az életnek biztosan többről kell szólnia annál, hogy megvan mindened, de azt már nem árulják el egymásnak, hogy pontosan mi az. „Vannak bennünk bizonyos közös dolgok, Jeffrey” – szerepel a szövegben Trumptól, aki azzal zárta sorait, hogy „minden nap legyen egy újabb csodálatos titok”.

Donald Trump és Epstein az 1980-as évek vége felé ismerkedett meg. Több fotó is készült róluk, ahogy együtt buliznak, Trump neve és 14 hozzá kapcsolódó telefonszám is szerepelt Epstein telefonkönyvében. Azt is tudni lehet, hogy Trump az 1990-es évek közepén többször is utazott Epstein magángépén. Trump 2004-ben szakította meg a kapcsolatát Epsteinnel, erről itt írtunk részletesen.

Trump egyelőre nem reagált az üdvözlőlapra, de a Fehér Ház szóvivője az X közösségi oldalon közzétett posztjában kijelentette, hogy egyértelmű, hogy nem az elnök rajzolta ezt a képet, és nem is ő írta alá. Jelezte, hogy jogászaik folytatják a WSJ ellen indított pert.

A botrány, ami nem tűnik el

Donald Trump elnökségének leghosszabb ideje tartó botránya lett az Epstein-ügy, mikor kormányzata július elején nem hozta nyilvánosságra a 2019-ben a börtönben meghalt, fiatalkorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekményekkel vádolt milliárdos pénzügyi befektető ellen indított nyomozás iratait. Az ügy Trump saját táborát is megosztotta, és megpróbálta ugyan kiverni a követői fejéből az esetet, ezzel csak még jobban felfűtötte a konteókat. Ezek arról szólnak, hogy a 2019-ben letartóztatott, és a cellájában meghalt Epstein nem öngyilkos lett, hanem megölték, hogy ne árulhassa el, a politikai és pénzügyi elit tagjai közül kik voltak benne pedofilhálózatában.

Ez annyira elterjedt, hogy az „Epstein nem ölte meg magát” mondat szállóigévé és mémmé vált, különösen a más témákban terjedő konteókat előszeretettel hirdető Trump híveinek körében vált igazán népszerűvé. Sokan évek óta várták, hogy nyilvánosságra kerüljön az állítólagos „Epstein-ügyféllista”, amivel szerintük a milliárdos zsarolta a rajta lévő embereket, és amit az egész kormányzatot átszövő háttérhatalom, a „deep state” megpróbál eltitkolni.

Abban reménykedtek, hogy Trump megválasztásával nyilvánosságra kerül minden. Ezt erősítette Pam Bondi, aki nem sokkal azután, hogy igazságügyi miniszter lett, egy interjúban kijelentette, hogy az Epstein-lista „ott van az asztalomon”, és arra is utalt, hogy ezt nyilvánosságra fogják hozni.

Ez azonban végül nem történt meg. Az igazságügyi minisztérium vizsgálata arra jutott, nincsen semmiféle „ügyféllista”, Epstein nem zsarolt senkit, és olyan emberek neve sem szerepelt az iratokban, akik ellen vádat lehetne emelni. Azt is kijelentették, hogy Epstein halálát öngyilkosság okozta, és nem megölték. Ez pedig egy olyan ritka botránnyá vált, amit a figyelemelterelés mesterének tartott Trump sem volt képes lerázni magáról, bármennyire próbálta, leginkább amiatt, hogy ez a saját táborát is erősen megosztotta.

Egy augusztus elején készített közvélemény-kutatás eredményei szerint az amerikaiak 70 százaléka szerint Trump nem kezeli jól az Epstein-ügyet, 63 százalék szerint a kormányzat fontos információkat titkol el az üggyel kapcsolatban, és közülük 81 százalék személyesen Trumpot hibáztatja ezért. A University of Massachusetts Amherst felmérése szerint a republikánusok 43 és a Trump-szavazók 47 százaléka gondolta úgy, hogy az elnök nem kezelte megfelelően az Epstein-ügyre vonatkozó információk közzétételét.

A CBS News/YouGov július közepén készült felmérése szerint a republikánusok 49 százaléka elégedetlen. A YouGov augusztus 12-én közzétett kutatásának eredményei alapján a republikánusok 56 százaléka szerint Trump tudott arról, hogy Epstein szexuális bűncselekményeket követett el fiatalkorú lányok ellen.

Egy tüntető a Nemzeti Gárda katonái mellett, a Capitolium épülete előtt, 2025. augusztus 20-án, egy „Bűnözők, ki a fővárosból? Kezdjük az Epstein-aktákkal!” feliratú molinóval – Fotó: Andrew Harnik / Getty Images
Egy tüntető a Nemzeti Gárda katonái mellett, a Capitolium épülete előtt, 2025. augusztus 20-án, egy „Bűnözők, ki a fővárosból? Kezdjük az Epstein-aktákkal!” feliratú molinóval – Fotó: Andrew Harnik / Getty Images

A demokraták ezt a törést igyekeztek is kihasználni, és az Epstein ellen indított nyomozás iratainak teljes közzétételét kezdték el követelni, amit a CBS News/YouGov felmérése szerint az amerikaiak 89 és a republikánusok 83 százaléka támogat. Trump erre reagálva már „demokrata átverésként” kezdte el jellemezni az egész Epstein-ügyet, főleg azután, hogy július végén a Wall Street Journal, majd a CNN is közölte, hogy az igazságügyi miniszter (aki a legfőbb ügyész is az Egyesült Államokban) már májusban tudatta Trumppal, hogy a neve több helyen is szerepel a nyomozati iratokban. Ezeket aztán a Bloomberg szerint az igazságügyi minisztérium dolgozói kisatíroztak a közzétételre előkészített iratokból.

Bár a Fehér Háznak valamennyire sikerült magához édesgetnie a MAGA-világ (Trump szlogenje, a Make America Great Again) megmondóembereit a Wall Street Journal üdvözlőlapos cikkének megjelenése után, a Quinnipiac Egyetem augusztus végén készült felmérése szerint is csak a republikánusok 44 százaléka elégedett a Trump-kormányzattal az Epstein-ügyben.

A demokraták Trump minden egyes megrökönyödést és felháborodást kiváltó nyilatkozatát és lépését azzal kezdték el kritizálni, hogy csak az Epstein-ügyről akarja elterelni a figyelmet. Majd pedig a saját szavazóik nyomása előtt is meghajló republikánus képviselők támogatásával bizottsági vizsgálatot indítottak. Szeptember 8-i határidővel iratokat kértek be Epstein örököseitől is.

A republikánusok védekezésbe szorultak, és menekülni kezdtek. Július közepén a képviselőház republikánus elnöke, Mike Johnson pár nappal előrébb hozta a nyári szünetet, hogy ne lehessen szavazást tartani a nyomozati iratok közzétételéről. Csakhogy tévedett, amikor arra számított, hogy szeptemberre, amikor újra ülésezni kezd a kongresszus, az Epstein-ügy kikopik a közéletből.

A házelnök múlt héten, a nyári szünet utáni első teljes munkanapján egy bizottsági ülésen két és fél órán át hallgatta Epstein áldozatainak tanúvallomásait, akik másnap a kongresszus épülete előtt tartottak sajtótájékoztatót, hogy a nyomozati iratok közzétételét követeljék. Egyben támogatásukról biztosították az iratok nyilvánosságra hozását követelő törvénytervezetet, amit két képviselő, a republikánus Thomas Massie és a demokrata Ro Khanna közösen nyújtott be. Ezt további három republikánus képviselő is támogatja.

A törvénytervezetet a házelnök nem akarta szavazásra bocsátani, de hat republikánus képviselő szavazatával a demokraták ezt ki tudnák kényszeríteni. Bár arra szinte semmi esély, hogy jogerőre emelkedjen, mert ahhoz a szenátusnak is el kéne fogadnia, és utána Trumpnak is alá kellene írnia, rákényszeríti a republikánus képviselőket arra, hogy oldalt válasszanak. Így pedig vagy Trump, vagy a választóik haragját kockáztatják.

Vissza a címlapokra

Szeptember második hetére újra Epstein neve virított az amerikai címlapokon, miután az Epstein-ügyet vizsgáló képviselőházi bizottság demokrata tagjai közzétették Trump állítólagos születésnapi üdvözlőlapját, amit Epsteinnek írt.

A levél egy albumban szerepelt, amiben Epsteint több barátja és ismerőse köszöntötte az ötvenedik születésnapja alkalmából. Az albumot a 2019-ben meghalt Epstein közeli barátja és kerítője, a kiskorúak szexuális célú kereskedelme miatt húsz évig tartó börtönbüntetésre ítélt Ghislaine Maxwell állította össze. A bőrkötésű albumot lehetséges bizonyítékként vizsgálta az amerikai szövetségi ügyészség, amikor évekkel korábban Epstein és Maxwell ellen folytattak nyomozást, és a bizottság Epstein örököseitől kapta meg.

A nyilvánosságra hozott üdvözlőlap – Forrás: Democrats on the House Oversight Committee / Handout / Reuters
A nyilvánosságra hozott üdvözlőlap – Forrás: Democrats on the House Oversight Committee / Handout / Reuters

„Trump elnök az Epstein-nyomozást álhírnek nevezte, és azt állította, hogy a születésnapi levele nem létezik. Most már tudjuk, hogy Donald Trump hazudott, és mindent megtesz, hogy eltitkolja az igazságot” – mondta Robert Garcia demokrata képviselő. A bizottság republikánus elnöke, James Comer azzal támadta a demokratákat, hogy a megkapott iratokból csemegézve átpolitizálják az ügyet, miközben a republikánusok azzal vannak elfoglalva, hogy minél alaposabb nyomozást végezzenek.

A Trump-levél mellett kedden közzétettek egy másik születésnapi levelet és fényképet is, amit az elnök floridai golfklubjának egyik régi tagja küldött Epsteinnek. Azon Epstein mellett két férfi és egy kitakart arcú nő látható, amint egy hatalmas, 22 500 dollárról szóló kamucsekket tartanak, amin Trump aláírása látható.

Az albumban mellékelt szöveg szerint Epstein pénzügyi és nőkkel kapcsolatos tehetségét jelzi, hogy 22 500 dollárért adott el egy „teljesen leharcolt” nőt Trumpnak. A nevét kitakarták, de a Wall Street Journal cikke szerint egy gazdag európai nőről van szó, aki akkor a húszas évei elején járt. Ügyvédje a lapnak azt mondta, hogy a nő 1997-ben megszakított minden kapcsolatot Epsteinnel, és azt is kijelentette, hogy nem volt romantikus kapcsolata sem Trumppal, sem pedig Epsteinnel, a levélről pedig nem tudott.

Fehér Ház: Kamu az egész

Trump hosszú órákon át nem reagált a nyilvánosságra hozott születésnapi üdvözletre, de a Fehér Ház kommunikációért felelős helyettes kabinetfőnöke, Taylor Budowich az X-en közzétett posztjában kijelentette, hogy a fotón látható aláírás nem az elnöké. A Wall Street Journal ellen indított perre utalva azt írta, hogy a kiadó már készítheti is a csekkfüzetét. J. D. Vance alelnök a Wall Street Journal júliusi cikke után arra hivatkozva nevezte kamunak a cikket, hogy a lap nem tette közzé a levelet. Hétfőn aztán „kamubotrányként” jellemezte azt, szerinte annyiról van szó, hogy a demokraták „hazugságokkal akarják bemocskolni Trump elnököt”.

Trump az NBC Newsnak adott rövid telefonos interjújában nem volt hajlandó beszélni a levélről. „Nem reagálok valamire, ami halott ügy.” Kedd este újságíróknak nyilatkozva egy washingtoni étterem előtt újra tagadta, hogy ő írta volna a levelet: „Az nem az én aláírásom, nem így szoktam beszélni”. Szerinte mindenki csak az idejét vesztegeti.

Bár a levélen szereplő aláírás valóban más, mint amit az elnök mostanában használ a hivatalos iratokon, a New York Times és a Wall Street Journal is arra hívta fel a figyelmet, hogy Trump régebben pontosan olyan aláírással küldött leveleket az ismerőseinek, mint amilyen a fényképen is látható, és a CNN is több ilyen példát bemutatott. A WSJ még a szóhasználatot is elemezte, szerintük az üzenetben több olyan kifejezés is olvasható, amit Trump előszeretettel szokott használni.

A republikánus képviselők közben a CNN cikke szerint rettegve várják, hogy a következő hetekben egyfolytában az Epsteinnel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolniuk, miközben inkább más ügyekkel foglalkoznának, mint amilyenek a vámok, vagy az Oroszország elleni szankciók. Ugyanakkor azt is tudják, hogy szavazóik egy hangos része válaszokat követel, és nem tűnhet úgy, hogy ejteni szeretnék az ügyet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!