A vádiratot az állította össze, aki tudta, hogy legyőzném a következő választáson – bíróság elé állt Isztambul főpolgármestere
Megjelent pénteken a bíróság előtt Isztambul főpolgármestere, a korrupcióval is vádolt, tavasszal letartóztatott Ekrem İmamoğlut ezúttal okirat-hamisítási ügyében hallgatták meg, írja az MTI.
İmamoğlut azzal vádolják, hogy jogtalanul szerezte az egyetemi diplomáját, amit letartóztatása után egy nappal érvénytelenített is az Isztambuli Egyetem. Ennek azért is van nagy jelentősége, mert a vád megakadályozhatja az Erdoğan elnök legfőbb riválisaként számontartott İmamoğlu indulását a következő elnökválasztáson – a török alkotmány szerint ugyanis csak egyetemi diplomával rendelkező jelöltek indulhatnak.
Az Isztambul Silivri negyedében lévő börtön tárgyalótermében megjelenő İmamoğlut nagy tapssal fogadták követői. Az isztambuli főpolgármester a tárgyaláson elmondta,
a vádiratot „olyan valaki állította össze, aki tudta, hogy legyőzném a következő választáson”. İmamoğlu képtelenségnek nevezte a diplomahamisítási ügyet, mondván, „verítékes munkával” szerezte meg a diplomáját.
Az ügyészség szerint az isztambuli főpolgármester azért nem kaphatott volna diplomát az Isztambuli Egyetemen az 1990-es években, mert tanulmányainak első két évét az Észak-ciprusi Egyetemen végezte, amelyet akkoriban nem ismert el a Török Felsőoktatási Tanács. Az ügyész 2 év 6 hónaptól 8 év 9 hónapig terjedő börtönbüntetés, halmazati büntetésként pedig a közügyektől való eltiltás kiszabását kérte İmamoğlura.
Ekrem İmamoğlut 2019-ben választották meg Isztambul polgármesterének, 2024-ben pedig ismét győzött. A Köztársasági Néppárt (CHP) politikusát idén márciusban tartóztatták le, mégpedig a hatóságok szerint korrupciós és terroristakapcsolatokat érintő nyomozás részeként. Ennek hatására még aznap tüntetések kezdődtek. Ezzel fokozódott a török belpolitikai feszültség, másnap több tucat embert vettek őrizetbe a hatóságok olyan közösségimédia-posztok miatt, amelyeket bűncselekményre felbujtónak és provokatívnak minősítettek.
İmamoğlu letartóztatása, illetve hivatalából történő elmozdítása miatt tömegtüntetéseket tartottak, de a kormány kitart azon álláspontja mellett, hogy a török igazságszolgáltatás függetlenül és politikai beavatkozás nélkül működik. Az isztambuli főpolgármesterrel Karácsony Gergely is többször kifejezte szolidaritását: Budapest főpolgármestere legutóbb az isztambuli börtönben próbálta meglátogatni İmamoğlut, a török rezsim azonban megakadályozta ebben.