„A magyarok büszkék lehetnek rá”, hogy Budapesten van – az uniós rendőrakadémiát szemlézték EP-képviselők

„A magyarok büszkék lehetnek rá”, hogy Budapesten van – az uniós rendőrakadémiát szemlézték EP-képviselők
Dolors Montserrat – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Az Európai Parlament (EP) igazságügyi szakbizottsága keddtől kétnapos kiküldetésen járt Budapesten. A testülettől legutóbb idén áprilisban jött delegáció – igaz, most nem az itteni jogállamisági helyzetet vizsgálták, hanem az EU egyetlen budapesti ügynökségét, az uniós rendőrakadémiát látogatták meg.

A kétnapos utat záró sajtótájékoztató hangulata is más volt. Az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynöksége (CEPOL) nagyszerű munkát végez, és hozzájárul, hogy az EU biztonságosabb legyen, jelentette ki Dolors Montserrat. A jobbközép Európai Néppárt spanyol politikusa szerint „a magyarok büszkék lehetnek rá”, hogy a CEPOL Budapesten van.

Ahogy korábban még az akkori Indexen megjelent EUrologus írta, hét pályázóból választották Magyarországot, miután a britek lemondtak a rendőrakadémiáról. A CEPOL 2014-ben költözött Budapestre, amiben az akkori magyar vezetője és Pintér Sándor belügyminiszter kapcsolata is szerepet játszott, de felmerült, hogy a rendőrakadémiát takarékosságból olvasszák be az uniós rendőri ügynökségbe, a hágai Europolba. Főleg az EP-ben kardoskodtak emellett.

A CEPOL akkori vezetője ugyanakkor már 2017-ben úgy látta, hogy a vita nyugvópontra jutott, és csütörtökön Montserrat is kiállt az ügynökség függetlensége mellett. Szerint még növelni is kellene a költségvetését, így több rendőrt tudnának képezni. Az intézmény meggyökeresedését mutathatja az is, hogy a korábbi, egyemeletes belvárosi központja után idén avatták fel az újat egy X. kerületi 13 emeletes toronyházban.

Montserrat szerint a CEPOL segít, hogy a rendvédelmi szervek a lehető legjobb tudással legyenek felvértezve, mert különféle veszélyekkel kell szembenézniük, amelyek átlépik a határokat. Ilyen például az online gyermekzaklatás, a terrorizmus, a drog- és emberkereskedelem vagy az embercsempészés. Európának kell eldöntenie, ki jöhet Európába, ezért született tavaly a menekültügyi csomag is – hangsúlyozta.

A testület közleménye alapján a képviselők az EU belső biztonsági kihívásait és a CEPOL szerepét vitatták meg az ügynökség felső vezetésével. A látogatás lehetőséget kínált arra, hogy megvitassák a CEPOL hozzájárulását az EU belső biztonsági céljaihoz – például a terrorizmus elleni küzdelemről, a szervezett bűnözés elleni küzdelemről és a kiberbiztonságról szóló képzéssel. Többek között szó volt a CEPOL kutatási és innovációs tevékenységeiről, valamint a nyugat-balkáni, déli és keleti szomszédságban zajló uniós programokban való részvételéről is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!