Hat év után először érkezett amerikai kongresszusi delegáció Kínába

Hat év után először érkezett amerikai kongresszusi delegáció Kínába
Adam Smith és Li Csiang Pekingben – Fotó: Mahesh Kumar / Reuters

Hat év után először érkezett amerikai képviselőházi delegáció Kínába, vasárnap a két ország gazdasági kapcsolatainak újraindításáról tárgyaltak. Az Egyesült Államok küldöttségét vezető Adam Smith demokrata képviselő szerint mindkét félnek érdeke, hogy a kapcsolatok helyreálljanak, ezzel Li Csiang kínai miniszterelnök is egyetértett, írja az AP.

„A kereskedelem és a gazdaság a legfontosabbak most, de a hadsereggel kapcsolatos egyeztetések is a napirenden vannak” – mondta Adam Smith, aki szerint aggasztó, hogy az utóbbi időben nem volt kommunikáció a két ország hadereje között. Az amerikai delegáció csütörtökig tartózkodik Kínában. 2019 óta, és főként a világjárvány után megromlott Kína és az Egyesült Államok kapcsolata, a mostani találkozó viszont segíthet a párbeszéd előmozdításában. A képviselőházi delegációban demokrata és republikánus képviselők is részt vettek.

Vasárnap Észak-Korea is jelezte, hogy hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokkal, ők viszont erre annak függvényében lennének hajlandóak, ha Amerika feladja az ország nukleáris leszerelésének követelését, erről az ország vezetője beszélt. Az Egyesült Államok ezen követelését Kim Dzsongun „abszurd megszállottságnak” nevezte, és közölte, hogy Észak-Korea soha nem fogja feladni a nukleáris fegyvereit. Az MTI szerint azt mondta, hogy Donald Trump amerikai elnökkel kapcsolatban „kedves emlékei vannak”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!