Vádat emeltek Bolsonaro egyik fia ellen, aki Brazília elleni szankciókért lobbizott Trumpnál

Miután szeptember 11-én Jair Bolsonarót 27 éves börtönbüntetésre ítélték a választási veresége utáni puccskísérlet megszervezése miatt, hétfőn a brazil elnök harmadik fia, Eduardo Bolsonaro ellen is vádat emelt a legfőbb ügyészség. A brazil vádhatóság szerint a képviselői mandátummal rendelkező 41 éves férfi rendszeresen „alárendelte a köztársaság érdekeit személyes- és családi érdekeinek”, „Brazíliát külföldi kormányzatok fenyegetéseinek tette ki”, ezen felül akadályozta az igazságszolgáltatást.

A magyar olvasók számára kissé furcsán hangzó vádpontok konkrétan azt takarják, hogy a 2025 eleje óta az Egyesült Államokban – saját megfogalmazásában a letartóztatás elől menekülve, „száműzetésben” – élő Eduardo Bolsonaro aktívan lobbizott a Trump-kormányzatnál, hogy büntesse meg hazáját amiatt, hogy az igazságszolgáltatás keményen megtorolta a Jair Bolsonaro 2022-es választási veresége után a Trump által ösztönzött 2021. január 6-i puccskísérlet mintájára szervezett akciót. A lobbizás sikeres volt, hiszen az USA júliusban 50 százalékos vámot vetett ki a legtöbb brazíliai termékre, nem titkolva azt, hogy az elvileg gazdaságpolitikai intézkedéssel a Bolsonaro elleni eljárást bünteti. Marco Rubio külügyminiszter korábban bejelentette, hogy Alexandre de Moraes, a brazil legfelsőbb bíróság elnöke ellen szankciókat rendelt el, az idősebb Bolsonaro elítélése után a büntetőintézkedéseket Moraes feleségére is kiterjesztették.

A 2022-ben a budapesti konzervatív dzsembori, a CPAC egyik sztárelőadójaként beharangozott Eduardo Bolsonaro természetesen tagadta – az egyébként a nyilvánosságban is alaposan dokumentált – vádakat, melyeket a személye és családja elleni „politikai boszorkányüldözés” részének minősített.

Jair Bolsonarónak egyébként három feleségtől összesen öt gyereke született, négy fiú után egy lány. Fiai aktív szerepet játszottak a család üzleti és politikai hatalmának kiterjesztésében, a rendőrség már a 2020-as évek elejétől mind a négy fia – Flávio, Carlos, Eduardo és Renan – ellen nyomozott különböző gazdasági és politikai visszaélések miatt. A legidősebb fiút, a Rio de Janeiro állam képviselőjeként tevékenykedő Fláviót bűnszervezet létrehozásával, sikkasztással, hűtlen kezeléssel és pénzmosással vádolták meg 2020-ban, de ítélet nem született.

Vasárnap tízezrek vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a Bolsonaro szövetségesei által beterjesztett törvényjavaslat ellen, mely előírná, hogy egy képviselőt vagy szenátort csak akkor lehet megvádolni, ha a vádemelést a kongresszus titkos szavazáson támogatja. A tervezetet a baloldali Lula elnök is elutasítja, és előre jelezte, hogy ha elfogadják, megvétózza.

(via BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!