Saját gyerekei vádolják szexuális zaklatással Elon Musk apját

Családtagokkal készült interjúk, családi levelezés és szociális munkásokkal készült beszélgetések alapján a New York Times azt írja, hogy több gyereke is azzal vádolja Errol Muskot, hogy szexuálisan zaklatta őket. Az amerikai lap hosszan ír arról, hogy a techmilliárdos Elon Musk 79 éves apja most is a család legbefolyásosabb tagja, aki abszurdnak nevezte a vádakat, és mindent tagad.

Az első szexuális zaklatási vádak 1993-ban merültek fel Errol Muskkal szemben, akkor négyéves mostohalánya azt állította, hogy apja fogdosta őt otthon. Tíz évvel később ugyanez a lány rajtakapta Errol Muskot, amint az ő használt fehérneműjét szagolgatja. Később mostohafia vádolta meg azzal Errol Muskot, hogy gyerekkorában markolászta a fenekét. Errol Muskot összesen öt gyereke vádolta meg szexuális zaklatással, egymástól függetlenül összesen három eljárás indult, de egyikben sem ítélték el.

A lap szerint Elon Musk nem tartja a kapcsolatot az apjával, mert ahogy 2017-ben a Rolling Stone magazinnak adott interjúban elmondta, apja „szinte minden elképzelhető szörnyű dolgot megtett”. A milliárdos a New York Times szerint eddig anyagilag támogatta a testvéreit, segített azoknak is, akik Dél-Afrikából Kaliforniába költöztek át. Elon Musk és ügyvédei nem válaszoltak a New York Times kérdéseire.

Errol Musk a New York Timesnak abszurdnak és ostobaságnak nevezte a vádakat, és mindent tagad.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!