A magyar után a szlovák alkotmányba is bekerült, hogy az anya nő, az apa pedig férfi – írta a Napunk.
Pénteken a szlovák törvényhozás második nekifutásra jóváhagyta Robert Fico miniszterelnök pártjának alkotmánymódosítását. Egyebek mellett az alaptörvénybe került, hogy:
- Szlovákiában kizárólag a férfi és női nemet ismerik el,
- a férfiakat és a nőket egyenlő munkabér illeti,
- korlátozzák az örökbefogadás feltételeit
- és betiltják a béranyaságot.
Szlovákiában háromötödös többségre van szükség az alaptörvény módosításához. A mostani alkotmánymódosítást 90 igen szavazattal, 7 nem voks ellenében fogadta el a 150 fős pozsonyi törvényhozás, amelynek 99 tagja volt jelen a szavazáson – írta az MTI.
A Smer–Hlas–SNS kormánykoalíció képviselői mellett a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és Igor Matovič Slovensko mozgalmának a képviselői is támogatták az alkotmány módosítását. Fico megköszönte a képviselőknek, hogy támogatták az alkotmány módosítását, amit történelmi lépésnek nevezett, és ismét kijelentette, hogy „a liberalizmus és a progresszivizmus tönkreteszi Európát”.
A jóváhagyott módosítások rögzítik, hogy Szlovákia kizárólagosan csak a férfi és a női nemet ismeri el, illetve nemváltoztatásra csak rendkívül indokolt esetben kerülhet sor. Az új alkotmány szerint tilos lesz a béranyaság, valamint a gyereknek joga lesz ismernie a szüleit. Az alkotmánykiegészítés másik fontos eleme, hogy rögzítették a férfiak és a nők közötti egyenlőséget az elvégzett munkáért járó bérezésre vonatkozóan.
Az iskolai szexuális nevelésre vonatkozóan azt is megszavazták, hogy az oktatási intézményekbe csak az alkotmány alapvetéseivel összhangban lévő tananyag kerülhet, ezekkel ellentétes közlések csak akkor, ha azokra a szülők kifejezetten engedélyt adnak.
Az indoklás szerint az alkotmánymódosítás segítségével rögzíthető Szlovákia szuverenitása kulturális és etikai kérdésekben, a módosítás megerősíti a hagyományos értékek védelmét, valamint kulcsfontosságú a jogstabilitás tekintetében is. Fico szerint ezzel egyértelművé válik, hogy sem az Európai Unió jogi normái, sem nemzetközi szerződések nem élveznek elsőbbséget a szlovák alaptörvénnyel szemben, amennyiben ellentétesek az utóbbiban megfogalmazott alapvetésekkel.
A még 1992 őszén megalkotott szlovák alaptörvénynek a mostani már a 22. módosítása volt. A módosított alkotmány az államfő jóváhagyása után, november elsejével léphet hatályba.