Maia Sandu moldovai elnök Európa-párti pártja komoly előnnyel vezet a sorsdöntő parlamenti választásokon – írja a BBC.
Vasárnap késő este 87 százalék körül állt a feldolgozottság, ami 1,6 millió szavazatot jelent. Sandu Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) 47 százalékon állt, míg az oroszbarát Választási Blokk csak 26,3 százalékon. A részvételi arány meghaladta az 52 százalékot, ami magasabb, mint az elmúlt években.

Sandu, aki a vasárnapi szavazás után „tömeges orosz beavatkozásra” figyelmeztetett, azt mondta, hogy országa jövője forog kockán, amelyet Ukrajna és Románia is támogat. Arról, hogy a mostani választás miért sorsdöntő, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
Az egyik ellenzéki vezető, Igor Dodon, viszont már az eredmények megjelenése előtt győzelmet hirdetett, és hétfőn tüntetésekre szólított fel a parlament előtt.
Úgy tűnik, hogy Sanduék testhosszal vezetnek, de a legutóbbi moldovai választások során voltak ingadozások az első eredményekben, mivel egyes területekről csak nagy késéssel jöttek be az eredmények. Ugyanakkor a BBC szerint a diaszpórában élő moldovaiak, akik csak vasárnap szavaztak, nagy valószínűséggel nem az ellenzéket támogatták, hanem a Nyugat-barát pártot.
Ha marad a mostani állás, akkor az elnök pártja két mandátummal kevesebbel ülhet be a parlamentbe, mint korábban. Ha ez lenne a helyzet, akkor koalíciós partnert kell majd keresniük, amire az Alternatíva blokk vagy a populista Mi Pártunk lehet a befutó.