Egyre kevesebb a víz, az elnök szerint el kell költöztetni Irán fővárosát

435

Az iráni elnök szerint nincs más választásuk, el kell költöztetniük a fővárost Teheránból – írja a Guardian. A tízmilliós városban egyre súlyosabb az ivóvízhiány, túlterjeszkedett, és a talaj is süllyed alatta, ez indokolja a döntést.

Maszúd Peszejskán tavaly már az ajatollahnak is felvetette az ötletet, amiről beismerte, hogy sok kritika érte, de kitart amellett, hogy az egyre rosszabb erőforráshiány miatt nincs választásuk. Teherán jelenleg az ország ivóvízfogyasztásának feléért felelős.

Az elnök terve az, hogy Dubajjal szemben, a Perzsa-öböl partján építenék fel az új fővárost, ami így több vízhez és jobb gazdasági, kereskedelmi lehetőségekhez férne hozzá.

Az ötlet nem teljesen új, korábbi elnökök is felvetették már, sőt egyszer tervek is készültek – azonban ezekből semmi nem valósult meg. Peszejskán már régóta gyakran beszél az ország egyre durvább vízkríziséről: most arról számolt be, hogy míg eddig az éves csapadékmennyiség 260 mm volt, tavaly csak 140 mm-nyi eső esett. Attól tart, hogy az idei év még rosszabb lesz.

Általában a főváros ivóvizének 70 százalékát a környéken található gátak adják, de mivel kevés eső esett, sokat csökkent a vízszint a tározókban, így kénytelenek nagyobb arányban támaszkodni a talajvízre.

Más országokban is felmerült már hasonló reakció a klímaváltozás okozta környezeti problémákra: Indonéziában például már épül az új főváros, Nusantara, ahova majd átköltöztetnék a szintén süllyedő jakartai államigazgatást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!