Szerbiában országszerte bombariadó miatt kellett evakuálni több mint 800 iskolát csütörtök délelőtt – írja az N1 info. A szerb rendőrség a protokoll szerint járt el, miután az iskolák fenyegető leveleket kaptak. A diákokat és a tanárokat hazaküldték, robbanószert egyelőre nem találtak, de igyekeznek megtalálni, hogy ki küldhette a fenyegető emaileket.
A Vreme azt írja, már több helyen megerősítették, hogy a riasztás alaptalannak bizonyult, mivel a rendőrség sehol nem talált bombát. A szerb Belügyminisztérium közölte, hogy a rendőrség külföldi hatóságokkal is felveszi a kapcsolatot az eset vizsgálata során.
Hasonló esetek a korábbi években is történtek Szerbiában. 2023-ban szintén több száz iskolát érintett egy bombafenyegetés egy évvel az után, hogy 2022-ben májusban és júniusban is fenyegetések ezrei miatt kellett belgrádi iskolákat és kormányzati épületeket evakuálni.