
Letette az uralkodói esküt Luxemburg új nagyhercege, aki 25 év után váltja apját a trónon, írja a Luxembourg Times. Az új nagyherceg, Vilmos a 680 ezer lakosú ország fővárosának parlamentjében írta alá az uralkodás átvételéről szóló dokumentumot, amelyet az eskütétel követett a képviselőház előtt, írja az MTI. Az eskütétel előtt apja, Henrik a nagyhercegi palotában mondott le uralkodói jogairól európai uralkodóházak, valamint az ország állami képviselőinek jelenlétében. A lemondásról szóló dokumentumot Luc Frieden miniszterelnök ellenjegyezte.
Az 70 éves Henrik egy évvel ezelőtt, 2024. október 8-án adta át az uralkodói feladatok egy részét legidősebb fiának, Vilmos koronahercegnek, aki ettől kezdve apja helyetteseként képviselhette a luxemburgi udvart. A 43 éves Vilmos Nyugat-Európa legfiatalabb örökletes államfője lett.
A 43 éves Vilmos Luxembourgban született, de középiskolai tanulmányait Svájcban végezte, majd a brit Sandhurst Királyi Katonai Akadémián tanult. Egyetemi tanulmányait a durhami egyetemen és a londoni Brunel Egyetemen kezdte. 2006-tól egy évig tanult filozófiát és antropológiát a svájci Fribourgban. Később politikatudományt tanult a franciaországi Angers egyetemén, ahol 2009-ben diplomát szerzett.
Az új nagyhercegnek két gyereke van, az ötéves Károly és a most kétéves Ferenc, ők követik az utódlási sorban. Az önkéntes lemondás és a hatalom átadása Luxemburgban több mint egy évszázados hagyomány, amelyen számos európai vezető részt vesz.