Vilmos herceg: Meg fogom változtatni a monarchiát, ha király leszek

345

„Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy a változás szerepel a terveim között” – mondta Vilmos herceg, amikor Windsorban beszélgetett Eugene Levy színésszel az Apple TV+ The Reluctant Traveller című műsorában. III. Károly brit király nagyobbik fia, aki a következő a trónöröklési sorrendben, a BBC szerint tőle szokatlanul nyíltan beszélt arról, mennyire stresszes volt a családi élete az elmúlt időszakban.

Vilmos néhány olyan személyes részletet is elárult, amiről eddig még nem beszélt, például azt, hogy elektromos rollerrel járja a Windsor-kastély területét, a gyerekei imádnak trambulinozni, és azt is elmondta, milyen tervei vannak a trónra lépéssel kapcsolatban. Szóba került testvére, Harry is, de részletesen nem beszélt róla, csak utalt arra, hogyan nőttek fel.

A Buckingham-palota tavaly februárban hozta nyilvánosságra, hogy III. Károly brit királynál rákot diagnosztizáltak, hat héttel később, március 22-én Katalin hercegné is bejelentette, hogy rákos sejteket találtak nála, és megelőző kemoterápiás kezelést kap. A hercegné akkor azt mondta, sokként érte családját a hír.

A király azóta visszatért a közfeladatokhoz, Katalin egy szeptember elején közzétett videóban jelentette be, hogy a nyár végeztével a kemoterápiás kezelése is véget ért. Katalin szeptemberben újra dolgozni is kezdett, októberben váratlanul nyilvánosan is mutatkozott, ami a betegsége óta ezenkívül csak kétszer fordult elő: ott volt Károly király hivatalos születésnapi parádéján, és a wimbledoni tenisztornán is.

Vilmos öccse, Harry herceg tavasszal a BBC-nek azt mondta, hogy ő szeretne kibékülni a királyi család tagjaival. Harry herceg és amerikai felesége, Meghan hercegné 2020 márciusában felhagyott a brit királyi család magas rangú tagjaiként rájuk háruló hivatalos feladatok ellátásával, és első gyermekükkel együtt Kaliforniába költöztek. Kapcsolatuk a családtagokkal – különösen Harry bátyjával, Vilmos trónörökössel és feleségével, Katalin hercegnével – azóta is feszült. Harry herceg két éve megjelent Spare (Tartalék) című könyve sem segített sokat ezen, mivel a könyv kínos részleteket tár a nyilvánosság elé a királyi család életéből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!