Benjámin Netanjahu szerint napokon belül létrejöhet a megállapodás az izraeli túszok elengedéséről

Benjámin Netanjahu szombat este bejelentette, hogy Izrael „egy nagy eredmény küszöbén” áll, az izraeli miniszterelnök arról beszélt, reményei szerint hamarosan bejelentheti, hogy hazatérhetnek a Gázai övezetből a fogvatartott izraeli túszok. Netanjahu szerint a következő napokban véglegesíthetik az izraeli túszok és a palesztin foglyok cseréjéről szóló megállapodást, írja a The New York Times és a BBC.

Az izraeli miniszterelnök a beszédében megjegyezte, hogy szerinte a diplomáciai és a katonai nyomás juttatta el Izraelt eddig a pontig, és hozzátette, hogy a Hamászt lefegyverzik, Gázát pedig demilitarizálják, „könnyedén vagy erőszakkal”.

Pénteken a palesztin terrorszervezet bejelentette, hogy kész tárgyalni arról, hogy a 2023. október 7-én fogva ejtett összes túszt szabadon engedje, a Donald Trump amerikai elnök által hétfőn felvázolt béketervben foglaltaknak megfelelően. Korábban Trump ultimátumot adott a szervezetnek, hogy ha amerikai idő szerint vasárnap este 6-ig nem fogadják el a tervét, „pokoli következményekkel” kell számolniuk.

Trump pénteken aztán újra üzent, ezúttal Izraelnek, arról posztolt, hogy szerinte a Hamász készen áll a tartós békére, és Izraelnek le kell állítania Gáza bombázását. A Hamász egyelőre nem kommentálta a terv egyes követeléseit.

Az NBC News, a Reuters és a The Guardian szombaton arról számolt be, hogy Trump felszólítása ellenére szombaton is érték légitámadások a Gázai övezetet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!