Macronnak egyre nagyobb mutatvány kivágnia magát az újabb és újabb lehetetlen helyzetből
A franciák egy ideje már szinte az Idétlen időkig című filmben érezhetik magukat: egy éven belül harmadjára bukott meg a francia kormány a költségvetési dilemmák miatt. Emmanuel Macron elnök eddig mindig elő tudott állni új jelölttel, de egyre nehezebb helyzetben van, folyamatosan szűkül a mozgástere, miközben az ellenzékből többen is előrehozott választásokat vagy egyenesen az államfő lemondását követelik.
A szeptember elején kinevezett Sébastien Lecornu kabinetje tiszavirág-életűnek bizonyult. Miután vasárnap este bejelentették, hogy kik lesznek a miniszterek, a régi-új belügyminiszter kijelentette, hogy becsapva érzi magát, és egyes kormánytagok kinevezése miatt be fogja dönteni a kabinetet. Mielőtt ezt megtehette volna, maga a miniszterelnök mondott le, aki így összesen négy hetet töltött a pozíciójában. Lecornu kormánya amúgy sem volt stabil, ami egyenesen következik a patthelyzetet hozó parlamenti erőviszonyokból.
Szűcs Anitával, a Corvinus Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének docensével elemeztük, hogy miért állt földbe egy harmadik kormány is a költségvetés miatt, és hogy milyen lehetőségek állnak Macron és Franciaország előtt.
Az előző kormánybukás után gyorsan előhúzták a kalapból
A mostani helyzet gyökerei a 2022-es parlamenti választásig nyúlnak vissza, amikor a Macron mögött álló erők elbukták többségüket. A 2024. június 9-i európai parlamenti választás után, amin Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése (RN) története legnagyobb győzelmét érte el, Macron feloszlatta a parlamentet, és új választásokat írt ki.
Az előrehozott választáson aztán a mérsékelt és szélsőbaloldali pártok szövetsége végzett az élen, a második legtöbb parlamenti helyet a Macront támogató, több pártból álló erők szövetsége szerezte meg, Le Penék pedig a harmadik helyre szorultak. De egyik párt vagy szövetség sem szerzett többséget, és a parlament három nagy blokkra oszlott. A Macron mögött álló tömb az előrehozott választáson tovább gyengült.
Az elnök ennek ellenére a saját tömbjét kérte fel kormányalakításra, és ezáltal kisebbségben való kormányzásra. Az általa kinevezett kormányfő, a volt brexitügyi főtárgyaló, Michel Barnier azonban három hónap után, 2024 decemberében belebukott a költségvetés kérdésébe. Őt Macron centrista szövetségese, François Bayrou követte, aki a 2025-ös tervezetet átnyomta ugyan, de a 2026-os tervet már nem tudta, és elbukott a tervezett megszorításai miatt benyújtott bizalmatlansági indítványon.
A szigorú megszorítási programot nem akarta elfogadni a parlament, pedig Franciaországnak muszáj lenne takarékoskodnia. Az államháztartási hiány 2024-ben a GDP 5,8 százalékával volt egyenlő, az államadósság pedig a GDP 114 százalékával. Ez a harmadik legmagasabb államadósság az eurózónában Görögország és Olaszország után. Bayrou kormánya példátlan vereséget szenvedett, amiből lehetett látni, hogy még a felvizezett megszorítások elfogadtatása sem lenne egyszerű, harmadik nekifutásra sem.
Macron nem sokat gondolkozott, Bayrou bukásának másnapján Lecornut, az addigi védelmi minisztert kérte fel kormányalakításra. Elődjeihez hasonlóan ő is kompromisszumkereső figuraként volt ismert, ezért az ő esetében is az volt az elvárás, hogy új nézőpontból kiindulva jobbról és balról is keressen legalább alkalmi szövetségeseket, és megegyezések árán vigye át a költségvetést.
„Az alapján, hogy ki volt elérhető ember, megvannak-e a képességei a kompromisszumra, nem volt rossz választás”
– jellemezte őt Szűcs Anita. Lecornu erős, fiatal személyiség, aki Macron alatt lett politikus, és évek óta segítette már az elnököt. A volt védelmi miniszter A Köztársaságiaktól érkezett, tehát jól szót értett a jobboldallal, de a baloldallal kezdett párbeszédbe a kinevezése után, ebből úgy tűnt, képes lehet majd a megegyezésre.
„Persze biztosat nem tudhatunk, de valószínűleg elhangzottak ígéretek a Szocialisták felé. Ők például bejelenthettek volna valamilyen módosítást vagy vívmányt a költségvetéssel kapcsolatban” – mondta Szűcs. Csakhogy a Szocialisták rögtön azzal kezdték a tárgyalásokat, hogy meg akarták felezni azt az összeget, amit a megszorításokkal sikerült volna megspórolni. Mindez nem sok kompromisszumkészségről árulkodott a részükről. Az elemző szerint ez egyébként jellemző a francia politikai kultúrára: általában mindenki a saját egyéni érdekei mentén próbál manőverezni, azt nézik, hogy egy esetleges kormányválságból milyen hasznot tudnának húzni a 2027-es elnökválasztáshoz közeledve.
27 napos vajúdás után 12 órát élt a kormány
Végül 27 nap után Lecornunek nagy nehezen sikerült bejelentenie a kormány összetételét. Csakhogy ezt a szélsőjobb- és a szélsőbaloldal is komolyan kritizálta, főleg azért, mert a miniszterek közül többen is a korábbi kormányok tagjai voltak. A katonai kiadások miniszterének kinevezett Bruno Le Maire személye különösen megosztó volt. Le Maire ugyanis 2017 és 2024 között gazdasági és pénzügyminiszter volt, és ezalatt jelentősen nőtt a francia államadósság. Nem nézett ki túl jól tehát, hogy épp abban a kormányban kap pozíciót, amely megszorításokat akar elfogadtatni a parlamenttel.
A legnagyobb nemzetgyűlési frakcióval rendelkező párt, a szuverenista, radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke, Jordan Bardella „a Medúza tutajába kapaszkodó utolsó macronistákból álló” kormánynak nevezte a kabinetet, amely szerinte a folytonosságról, nem pedig a változásról szól. Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország vezetője pedig arról beszélt, hogy a „visszatérők felvonulása […] nem fog sokáig tartani”. Az ellenzék vezető erői rögtön belengették, hogy a felálló kormányt azonnal bizalmatlansági indítvánnyal fogják megtámadni.
A katasztrófát viszont az borítékolta, hogy a leendő kormány tagjai is nekiálltak nyilvánosság előtt kritizálni a saját kabinetjüket.
Bruno Retailleau, aki ismét belügyminiszteri posztot kapott volna, késő este sajtótájékoztatót tartott, amelyben arról beszélt, hogy nem olyan a kormány összetétele, mint amit Lecornu megígért, Le Maire személyét pedig ő is csak az utolsó pillanatban ismerte meg. Hétfő délután Le Maire bejelentette, hogy kilép a kabinetből, hogy véget vessen a válságnak, ami ettől még nem múlt el.
„Az, hogy a francia politikai kultúrában mindenki a saját politikai hasznát maximalizálja, nem új. De az, hogy Retailleau már a kinevezése előtt ilyeneket mond, még ezen belül is meglepő volt” – mondta Szűcs. Másnap reggel, hétfőn az lett volna a program, hogy a kormány megtartja első ülését, Lecornu pedig kedden mondja el programbeszédét a parlament alsóházában, a nemzetgyűlésben. Ehelyett a lemondással indult a hét. „De nem csak Retailleau-n múlt a lemondása. Az elmúlt 27 napban nem sikerült megnevezni a kormánytagokat, a tárgyalások az ellenzékkel mutatták, hogy a kormány mozgástere beszűkült” – mondta.
„Nem lehet úgy miniszterelnök az ember, hogy nincsenek meg hozzá a megfelelő körülmények” – jelentette ki Lecornu leköszönő beszédében, amivel Szűcs szerint a már előre belengetett bizalmatlansági indítványra is utalt. Lecornu leköszönő beszédében arról is beszélt, hogy ő kész volt a kompromisszumra, de minden párt azt akarta, hogy teljes egészében vegyék át a programját, ez pedig nem tud működni.
Lecornu felszólította a politikustársait, hogy legyenek alázatosak, „adjanak lejjebb az egójukból”, és az ország érdekét nézzék a pártérdekek helyett. Ezzel Lecornu a Szocialisták pártjának szólt ki – véli Szűcs. A baloldal, ideértve a Mélenchon-féle Engedetleneket is, eddig állandóan védte a szociális vívmányokat, miközben az intézményrendszer évtizedek óta „nem optimális módon” használja fel a büdzsét. Emellett próbálták a „Zucman-adót” beleíratni a megszorítási tervekbe, ami végül nem járt sikerrel. Az Arte videóban magyarázta el, hogyan növelné a szupergazdagok adóit a Gabriel Zucman francia közgazdász által kitalált konstrukció.
A baloldallal szemben Macronék folyamatosan azt kommunikálják, hogy félre kellene tenni ezeket az önös politikai érdekeket, és kompromisszumokat kötni. Persze azzal, hogy Macronék egy sor korábbi centrista minisztert akár jelképes pozícióban tartottak, szintén azt üzenték, hogy bizonyos kérdésekben nem kompromisszumképesek. Le Maire személye is erős alapja a macroni politikai víziónak, és esetében egy háttéralkuról lehetett szó – vélte Szűcs. De messze nem csak a kabinet posztjairól szólt a vita, a költségvetési terveket sem sikerült úgy módosítani és megtárgyalni a többi párttal, hogy végül elfogadják azokat.
Amikor megjelent a hír, hogy Lecornu lemond, azt is azonnal tudni lehetett, hogy Macron egyből el is fogadta a döntését. Szűcs szerint az elnök a háttérben szorosan követte a helyzetet, és látta, hogy Lecornu mindent megtett. Macron hétfőn este még megbízta a leköszönő miniszterelnököt egy utolsó feladattal, hogy szerda estig vezesse le a végső konzultációkat azzal a céllal, hogy „cselekvési és stabilitási platformot” alakítsanak ki. Az nem világos, ez pontosan mit jelent, de az ellenzékből többen is támadták ezt a döntést.
Beszűkült Macron mozgástere
Mindezek után Macron rendkívül beszűkült mozgástérrel számolhat, amit az is súlyosbít, hogy a Le Figaro szerint a lemondását a franciák 70 százaléka támogatná. A közvélemény-kutatásban megkérdezettek 57 százaléka „teljes mértékben felelősnek” tartja őt a miniszterelnök lemondásáért és az azt követő válságért, míg háromnegyedük a teljes politikai elitre hárítja a felelősség egy részét. Macron már korábban kijelentette, hogy lemondani nem fog.
Bármi történik is a parlamentben, az nem ró Macronra semmilyen intézményi kötelezettséget. A mostani válságos időszakra azonban nagyon érzékenyen reagál a piac, például a francia tőzsde rögtön két százalékot esett, miután Lecornu bejelentette a lemondását. Ezek a gazdasági „puha tényezők” inkább nyomják Macront, mint az intézményi kötelezettség – mondta a Corvinus docense.
Ezen a ponton két forgatókönyv áll előttünk. Macron folytathatja az eddigi menetben a kinevezéseket, felkérhet újabb embereket a kormányalakításra, akik aztán vagy csődöt mondanak, vagy nem. „Kereshet még egy embert, aki elvállalja ezt a nem túl hálás feladatot. De a nagy kaliberű politikusok már az elnökválasztás felé kacsintgatnak, ezért senki nem akarja magát teljesen beáldozni erre a feladatra” – mondta Szűcs.
Ha viszont Macron a centrista pártszövetségen kívülre tekintene, és egy szélesebb körű koalíciót választana, akkor számos megszorító intézkedésről le kéne mondania. „A mostani költségvetési tervezet 2-3 évig megfelelne az EU-s Stabilitási és Növekedési Paktum kritériumainak. A piac is egy ilyen intézkedéscsomagot vár. De minél többet enged el ebből Macron, annál bizonytalanabb lesz a befektetők és a hitelminősítők reakciója” – magyarázta Szűcs.
Ebben a helyzetben a baloldal kompromisszumkészsége a kérdés. „Ez egy lehetetlen helyzet. A pártok tagjainak nyilatkozatai azt mutatják, hogy a politikai víziók teljesen különböznek”. Persze a francia választók egy jelentős része közben azt várja, hogy az ellenzék ne engedjen Macronnak semmiben – ezt mutatják az elmúlt hetek baloldali szervezésű százezres tüntetései is. Ezekről itt olvashatják párizsi helyszíni riportunkat.
Közben pedig a parlamenti patthelyzet továbbra is leképeződik a társadalomban. Egy, a TF1 által közölt közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 43 százaléka támogatna egy Marine Le Penéktől érkező miniszterelnököt, 35-35 százalék egy szocialista vagy baloldali pártszövetségtől jövő kormányfőt, és 31 százalék rendben lenne egy köztársaságival is. De a Macron mögött álló MoDem, Reneszánsz vagy Horizont jelöltjével csak 24 százalék lenne elégedett.
Többen új választásra készülnek, de ez sokaknak nem érdeke
A másik fő lehetőség az előrehozott választás, amiről szintén csak Macron dönthet, ha feloszlatja a nemzetgyűlést. „Az, hogy ezt nem jelentette be azonnal, azt jelenti, hogy még vannak nevek az elnök tarsolyában, és valószínűleg velük már folynak a megbeszélések” – mondta Szűcs. Itt az a kérdés, hogy vajon többet nyerhet-e a választásokkal, érdemes-e megbolygatni a parlamenti erőviszonyokat. A franciák egyébként kicsivel megosztottabbak ebben kérdésben, de a 60 százalékuk valamennyire vagy nagyon támogatná az új választásokat.
A szakértő szerint Lecornu kinevezéséig a parlamenti pártok ebben nem voltak érdekeltek, most azonban nőtt a hajlandóság. Ha újabb törvényhozási választásokat tartanának, akkor a Nemzeti Tömörülés az élen végezhetne, és Mélenchon szélsőbaloldali pártja is több helyet szerezne. Tehát a szélsőségek erősödnének, és a mérsékelt és a centrista pártok ebből a helyzetből rosszul jönnének ki. A balközép Szocialisták ezért nem is biztos, hogy érdekeltek az előrehozott választásokban.
Az Ifop szeptember eleji közvélemény-kutatása szerint egy előrehozott választáson az RN 33-34 százalékkal első helyen végezne. A centristák lemondhatnának a korábbi 14 százalékukról, és akár 4 százalékpontot is eshetnének. Ha a baloldal újból a 2024-es felállásban indulna, akkor az Új Népfront (LFP) a szavazatok 24 százalékát szerezhetné meg, amivel a második helyen állna. Ha viszont szétesik a baloldal, és az Engedetlenek egyedül indulnak, akkor ők 9 százalékkal zárhatnának, míg a maradék, a zöldeket és szocialistákat is tömörítő Unió pártszövetség 19 százalékot szerezhetne.
Úgy tűnik, hogy nem az előrehozott szavazásra játszik a baloldali pártszövetség. Lecornu lemondása után a pártok egyöntetűen követelni kezdték, hogy engedjék át nekik a kormányalakítás lehetőségét. „Még nem késő a 2024-es választás eredményeit figyelembe venni” – mondta Lucie Castets közgazdász. Ő volt az, akit tavaly nyáron miniszterelnöknek akart választani az Új Népfront. Castets személyét Macron akkor elutasította.
Az LFP-tagok viszont megosztottak, bár jelezték, hogy találkozót szerveznek maguknak. Az viszont hamar kiderült, hogy a szélen álló Engedetlen Franciaországot a Szocialisták nem akarják bevenni a buliba. A macronista tömb részéről is megindult a kiszólogatás. „Azoknak mondom, akik azt hiszik, hogy tudnánk úgy kormányozni, hogy kispóroljuk belőle a baloldalt: tévedtek!” – mondta Macron mozgalmából Agnès Pannier Runacher.
Az Engedetlenek szerint az új kormány megalakítása nem opció. „Az egyetlen lehetőség ma a köztársasági elnök távozása, akár lemondás, akár alkotmányos eljárás útján” – jelentette ki az egyik képviselőjük, Manuel Bompard. A Le Parisien szerint nem valószínű, hogy Macront alkotmányos úton el lehetne mozdítani, de az elnök lecserélésének gondolatával egyre többen kacérkodnak. Édouard Philippe volt miniszterelnök, a Macronnal szövetséges Horizont párt vezetője is arról beszélt, hogy az elnöknek be kéne ütemeznie a távozását.
„Hogy most mi fog történni, azt nagyon nehéz előre megmondani. Ez egy többtényezős játszma minden fél részéről, így lehetetlen jósolni”
– vélte Szűcs. A tét viszont elég nagy, hiszen a költségvetést el kellene fogadnia, ennek határideje pedig októberben lejárhat. Ahogy korábban is írtuk, ha ebből kicsúszik a parlament, akkor hónapról hónapra dönthetnek az előző költségvetés 1/12-ed részével megegyező összegről, amivel csak takaréklángon főzhet az állam.
Ebben az átmeneti időszakban csak a közszolgáltatásokra jutna ugyan pénz, és minden új kiadás és reform tiltólistán lenne az alkotmány rendelkezései alapján. Nagyon problémás elem ebben az esetben a katonai költségvetés kérdése – mondta Szűcs Anita. „Annak muszáj működnie, az orosz agresszió szempontjából ez nagyon fontos. Mindeközben a német és olasz védelmi ipar is dübörög, és történelmi hátrányt jelentene, ha a franciák lemaradnának. Ez már világpolitikai kérdés Macron számára” – mondta az elemző.
Franciaország az Európai Unió második legnagyobb gazdasága, a G7 vezető szereplője, az EU egyetlen atomhatalma, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja. A nyugati országok diplomatái és tisztviselő aggódva nyilatkoztak arról, hogy Emmanuel Macron elnök vezető szerepe végzetesen meggyengülhet. Egyesek attól tartottak, hogy ennek következtében az egész euróövezet gazdasága is veszélybe kerülhet.
