Hat év után elege lett a királyi családnak András herceg botrányaiból, de a feketeleves még csak most jön

Amikor egy közismert személyiség kellemetlen vádakkal néz szembe, és arra kényszerül, hogy kiadjon ezzel kapcsolatosan egy közleményt, szinte minden krízistanácsadó ugyanazt az időpontot javasolja ennek közzétételére: a péntek estét. Ennek oka, hogy péntek este a sajtóorgánumok takaréklángra állnak át, és az újságírók csak „ügyeletben” dolgoznak, csökkentett létszámmal. Az olvasóközönség is pihen a hétvégén. Így ha péntek este fut be egy fontos közlemény, akkor a hétvégén kevesebb figyelem hárul rá.
Persze ezek az alapvetések nem mindig érvényesek. Főleg akkor nem, ha egy királyi herceg véget nem érő pedofilbotrányairól van szó. Péntek este András herceg, III. Károly király öccse bejelentette, hogy lemond minden királyi titulusáról, többek között a York hercege cím használatáról is. Az időzítés ellenére a sztori nem fulladt ki a hétvégén. Már csak azért sem, mert a rendkívüli lépésre a hat éve tartó Epstein-botrányban előkerült friss bizonyítékok késztették, és amelyben a héten az egyik főszereplő, az időközben elhunyt Virginia Giuffre memoárkötete is újdonságokkal szolgál.
András herceg 2019 óta vékony jégen táncolt – ekkor robbant ki a Jeffrey Epstein nevével jelzett botrány. A milliárdos amerikai üzletembert kiskorúak kárára elkövetett szexuális célú emberkereskedelem és ezzel a céllal működtetett bűnszövetkezetben való részvétel vádjával tartóztatták le. Epsteint 35 nappal később holtan találták New York-i cellájában. A halála után rögtön összeesküvés-elméletek kezdtek el keringeni az interneten, de a hatóságok szerint öngyilkosság történt.
András herceget Virginia Giuffre vádjai kapcsolták az ügyhöz. Ő volt az egyike azon kevés nőknek, akik névvel és arccal vállalták a médiában, hogy fiatalon Epstein hálózatának áldozatai voltak. Azzal vádolta Andrást, hogy szexuális erőszakot követett el rajta, amikor még csak 17 éves volt. A herceg az ügy kirobbanásának kezdete óta mindent tagadott. Azt is, hogy valaha találkozott volna Giuffréval, annak ellenére, hogy Epstein bűntetteinek felgöngyölítése közben hírhedtté vált egy fotó, amin átöleli a tinédzser Giuffre derekát.
A brit herceg 2019-ben katasztrofális interjút adott a BBC Newsnight műsorának az ügyben. A királynő tudta nélkül, maga vállalkozott az interjúra, mert azt hitte, hogy ezzel meg tudja védeni magát, de az végül pont fordítva sült el. A közvéleményt nemhogy nem tudta meggyőzni az ártatlanságáról, de még bűnösebbnek tűnt, mint valaha. Az ominózus interjú publikálásának napján azonban állítólag felhívta a királynő, aki elolvasta az interjú leiratát. Valószínűleg ekkor értették meg a herceggel, hogy mit tett, mert innentől kezdve András nem nagyon jelent meg nyilvánosan.
András egy polgári peres eljárásban később több mint 12 millió fontot, azaz nagyjából 5 milliárd forintnak megfelelő összeget fizetett Giuffre-nak, miután 2022-ben peren kívül megegyeztek. „A Nagy York hercege megdobott 12 millióval valakit, akivel állítása szerint nem találkozott, valami olyan miatt, amit állítólag nem tett meg” – jellemezte a helyzetet egy királyi családhoz közel álló forrás a BBC-nek. A herceg később kénytelen volt visszaadni a katonai címeit, és az „Ő királyi fensége” címet sem használhatta. III. Károly királlyá koronázása után nem sokkal pénzügyileg is leválasztotta a királyi családról az öccsét.
Azóta András laposkúszásban élt, és a szülei temetését leszámítva nem szerepelt nyilvánosság előtt. A botrányok azonban így sem ültek el, időről időre kiderült valami újabb szaftos részlet a viselt dolgairól. Néhány hete életrajzi könyvet írt róla egy történész, amiben azt állította, hogy a szexfüggő Andrást mindenki úgy verte át, ahol akarta. Többek között külföldi titkosszolgálatok is információkat gyűjtöttek róla és tőle, 2024 decemberében pedig egy kémgyanús kínaival kötött üzletei miatt állt a bál.
Közben azt is tudni lehetett, hogy októberben posztumusz megjelenik Giuffre életrajzi könyve is, amiben bizonyára szót ejt a hercegről. Giuffre idén áprilisban lett öngyilkos. Halála előtt négy héttel egy iskolabusszal karambolozott, a baleset után végstádiumú veseelégtelenséggel diagnosztizálták, napokat adtak csak neki orvosai.
Sohavégetnemérős Epstein-szál
Ami most betette a kaput Andrásnak, az két brit hetilap cikke volt. Múlt héten a Mail on Sunday és a Sun on Sunday nyilvánosságra hozott egy emailt, amit András herceg 2011-ben írt Jeffrey Epsteinnek. A levél egy peres ügyben került be bírósági dokumentumok közé, így szerezte meg a két újság. András akkor írt Epsteinnek, amikor először jelent meg a sajtóban az a fotó, amin a herceg Giuffre derekát átkarolva pózol, Ghislaine Maxwell társaságában. Az email bizonyíték arra, hogy hazudott a BBC műsorában, amikor azt állította, hogy 2010-ben végleg megszakította a kapcsolatot az üzletemberrel, miután azt gyermekek szexuális zaklatása miatt elítélték. De nem is ez a legarcpirítóbb, hanem az, amit ír.
„Én ugyanúgy aggódom érted. Te ne izgasd magad miattam. Úgy tűnik, hogy együtt vagyunk benne ebben, és felül kell emelkednünk. Egyébként maradjunk kapcsolatban, aztán nemsokára úgyis játszunk még együtt”
– írta.
A Mail on Sunday ezután újabb cikket publikált. Vasárnap olyan üzeneteket hozott nyilvánosságra, amelyeket András herceg küldött 2011-ben édesanyja helyettes személyi titkárának, Ed Perkinsnek. Ebben arról írt, hogy megbízta a személyi védelmét ellátó rendőrök egyikét: keressen terhelő adatokat Virginia Giuffre ellen.
Az üzenetekből kiderül, hogy András megadta a rendőrtisztnek a fiatal nő születési dátumát és amerikai társadalombiztosítási számát – amely a törvények szerint bizalmas személyes információ –, és azt állította, hogy Virginia Giuffre büntetett előéletű. Ezt a nő családja tagadta, nyilatkozatban közölte, hogy Virginia Giuffre soha nem került szembe az igazságszolgáltatással. A brit lapértesülések szerint arra sincs bizonyíték, hogy a herceg védelmét ellátó rendőrtiszt teljesítette volna a kompromittáló adatok előkerítésére vonatkozó kérést. A Scotland Yard szóvivője vasárnap közölte: a rendőrség ismeri a médiában megjelent híreket, és vizsgálatot is indított.

Andrást minden bizonnyal megkereste a sajtó a cikkek megjelenése előtt néhány nappal, hogy reagáljon az értesülésekre. A palota tehát tudta, hogy újabb cikk közeleg, és valószínűleg nyomást gyakorolt a hercegre, hogy maga távozzon. A BBC szerint a királyi család tudta, hogy a közvélemény is ezt a döntést támogatná.
Az éppen Skóciában tartózkodó Károly állítólag telefonon beszélt András herceggel, és a döntésről konzultált Vilmos herceggel is. A trónörökös kifejezetten rossz kapcsolatot ápol a nagybátyjával, így szinte biztos, hogy az ő trónra lépése sem fog enyhíteni a mostani elhidegülésen.
Az elmúlt években azért sem „bocsátották el” Andrást, mert annak részben az lett volna az üzenete, hogy a család felelősnek érzi magát egy olyan családtag bűneiért, aki 2019 óta nem áll a „palota alkalmazásában”. Inkább úgy voltak vele, hogy ők levették a kezüket Andrásról, oldja meg maga az életét, ahogy tudja. És persze az is közrejátszhatott, hogy amíg II. Erzsébet élt, addig nem hozhatták megalázó helyzetbe a kedvenc fiát. De az elmúlt hat év után a családnak egyszerűen elege lett belőle, hogy András botrányai állandóan háttérbe szorítják az ő szerepléseiket és eredményeiket. Jövő héten Károly király például találkozik Leó pápával a Vatikánban. Az udvartartás a BBC szerint azon idegeskedett, hogy az újabb botrány vajon megint árnyékot vet majd a történelmi eseményre.
Ráadásul a feketeleves valószínűleg csak most jön. Egy BBC-nek nyilatkozó forrás szerint a palota további „fájdalmas” revelációkra számít. Nehéz megbecsülni, hogy Virginia Giuffre életrajzi könyve mekkora PR-károkat okozhat az elkövetkezendő hetekben. Ahogy azt sem lehetett félretenni, hogy az Egyesült Államokban is folynak vizsgálatok az Epstein-ügy miatt, és már szóba jött, hogy András hercegnek információkat kéne szolgáltatnia a szexuális bűnelkövetővel ápolt barátságáról. A Demokrata párt tagjai már nyilvánosságra hoztak egy dokumentumot, ami alapján a herceg lábmasszázsban részesült Epstein magánrepülőgépén. Ezek fényében született tehát a pénteki közlemény, amely szerint András önként távozik.
A nyilatkozatában azt írta, a királlyal, illetve a közvetlen és tágabb családdal folytatott megbeszélések után arra a következtetésre jutottak, hogy a vele kapcsolatos vádak „elterelik a figyelmet Őfelsége és a királyi család munkájáról”. „Úgy döntöttem, hogy mint mindig, most is a családom és az országom iránti kötelességemet helyezem előtérbe.” Mint írja, kitart az öt évvel ezelőtti döntése mellett, miszerint visszavonul a közélettől, de ő és a király is úgy érezte, hogy „egy lépéssel tovább” kell menni. „Ezért többé nem fogom használni címemet és a nekem adományozott kitüntetéseket.” A hercegi cím a születése jogán jár neki, de használni nem fogja, a „York hercege” címet is visszaadja, és kilép a Térdszalagrendből is.
A herceg viszont a közleményben továbbra is tagadta az ellene felhozott vádakat.
A nyilatkozatban nem volt jele felelősségvállalásnak, lelkiismeretfurdalásnak, sem sajnálkozásnak.
Miután megjelent András lemondó nyilatkozata, a legtöbbet azt hitték, hogy ezzel hivatalosan el is veszíti a nagyhercegi címet. De a BBC szerint valójában csak a cím használatáról mondott le a király öccse, így a cím maga függő helyzetbe került. Ezért a Skót Nemzeti Párt (SNP) indítványozta, hogy a kormány hivatalosan is megfossza őt a York hercege és az Inverness grófja titulusoktól.
„Az egyetlen kérdés az, hogy mire vár Keir Starmer kormánya? A közvélemény tisztában van vele, hogy így helyes, és ami még fontosabb, az Epstein-botrány középpontjában álló áldozatok is tudják, hogy ez a helyes cselekedet” – mondta az erről rendelkező törvényjavaslatot benyújtó Stephen Flynn. A kezdeményezés viszont nem kötelező érvényű, és ez az indítványtípus gyakran inkább szimbolikus jelentőségű.
A parlament egyébként azt is kezdeményezheti, hogy a herceget távolítsák el az öröklési sorból is, ahol most nyolcadik helyet foglalja el. Ahogy Károly is dönthet úgy, hogy még a hercegi címet is elveszi az öccsétől. Ebben az esetben Andrew Windsor néven élne tovább András herceg. A közvélemény-kutatások szerint ezt támogatná a megkérdezettek többsége is.
András bejelentésével párhuzamosan volt felesége, Sarah Ferguson is lemondott az eddig őt megillető yorki hercegnői cím használatáról. Fergie-vel kapcsolatban hasonló email-botrány tört ki a napokban. Az ő esetében is kiszivárgott egy levelezés, ami cáfolta az állításait, miszerint korábban megszakította a barátságát Epsteinnel. Ahogy az is felmerült vele kapcsolatban, hogy Epstein 15 éven át pénzügyileg támogathatta – bár Fergie ezt tagadja.
András és Ferguson a válásuk ellenére bérlőkként még mindig együtt élnek a windsori Royal Lodge-ban. Bár már 20 éve nem fizetnek érte semmit, a kastélyra kötött bérleti szerződés 2078-ig érvényes, így ha a páros nem távozik saját döntéséből, nem fogják onnan kirakni őket. Közpénzt viszont már jó ideje nem kapnak a palotától. Lányaik, Beatrix és Eugénia továbbra is hercegnők maradnak.