Két külön rendőr fog figyelni Nicolas Sarkozy volt francia elnök biztonságára a börtönben – mondta Laurent Nuñez francia belügyminiszter a Le Figarónak.
A két rendőr 12 óránként váltja egymást egy másik párossal – így összesen négyen lesznek szolgálatban az elnök mellett.
A Le Parisien szerint azért sem a börtönőrök látják el Sarkozy személyi védelmét, mert a francia börtönökben komoly hiány van az őrökből. A nekik nyilatkozó börtönszemélyzet szerint viszont a lépés megalázó rájuk nézve. Főleg, hogy ők is csak az utolsó pillanatban tudták meg, hogy rendőröket helyeznek a La Santé börtönbe. „Ez egyáltalán nem könnyíti meg a börtönőrök munkáját” – mondta a lapnak egy, az ügyhöz közel álló forrás.
A rendszer „addig marad érvényben, amíg szükségesnek ítéljük” – védekezett Nuñez.
A bíróság szeptember végén bűnszervezet vezetése miatt ítélte el az egykori francia elnököt a 2007-es elnökválasztási kampányával kapcsolatos ügyben. Bár az ítélet nem jogerős, a francia törvények alapján már most meg kell kezdenie büntetését. Az ítéletről, illetve annak fogadtatásáról korábban bővebben itt írtunk.
Az országát 2007 és 2012 között vezető Sarkozy az első francia exelnök, akinek börtönbe kell mennie, büntetését a La Santé VIP-részlegén, egy rezsóval és tévével is felszerelt egyszemélyes szobában tölti majd.