Teljesen lebontják a Fehér Ház keleti szárnyát, hogy ott Trump bálterme állhasson

Napokon belül elbontják a Fehér Ház egész Keleti Szárnyát, hogy a helyén Donald Trump báltermét építsék fel – közölték amerikai kormányzati tisztviselők az amerikai sajtóval. Ezt később Donald Trump is elismerte, aki közölte, hogy „a meglévő építményt teljesen el kell bontani” ahhoz, hogy a báltermet rendesen fel lehessen építeni.

A New York Timesnak nyilatkozó kormányzati tisztviselők elmondása szerint a bontással már a hétvégére végezhetnek. Az egyebek mellett a first lady hivatalának is otthont adó Keleti Szárnyat mindenki nagy meglepetésére hétfőn kezdték el bontani, a Trump által megálmodott hatalmas bálterem építése miatt.

Az elnöki hivatal augusztusban jelentette be, hogy egy 8300 négyzetméteres, 650 fő befogadására alkalmas bálteremmel toldja meg a Fehér Házat. Trump akkor azt mondta, hogy az építkezés nem lesz hatással a jelenlegi épületre, hozzátéve, hogy „közel lesz, de nem fog hozzáérni, tiszteletben tartja a meglévő épületet, aminek nagy rajongója vagyok”. A hétfőn, szinte titokban, előzetes bejelentés nélkül kezdődött bontás után eleinte azt lehetett tudni, hogy az épületnek csak egy részét bontják le.

A Fehér Ház első közlése szerint a bálterem kétszázmillió dolláros költségből épül, ebből mostanra már 250 millió dollár lett, és az eredeti 650 férőhely helyett Trump már arról beszélt, hogy 999 ember is befér majd. Trump szerdán azonban már 300 millió dolláros költséget említett.

Trump bálterméről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!