Negyven év után jöhet fordulat egy egész országot sokkoló véres rablógyilkosságok ügyében

Negyven évvel ezelőtt fél Belgiumot rettegésben tartották, és 28 ember vére tapadhat a kezükhöz – azonban máig rejtély, kik voltak a brabanti rablóbanda tagjai. A fegyveres csoport az 1980-as években Brabant tartományban rabolt ki fegyverrel több áruházat. A belga rendőrség évtizedeken át próbálta megoldani az ügyet, de nem jártak sikerrel, és 2024-ben le is zárták az aktát.

Csakhogy egy nyugdíjas csendőr olyan részletet talált, ami a hiányzó kirakós lehet a történetben, és újra elindíthatja a nyomozást.

Jean-Pierre Adam szerint azért nem találták meg ennyi időn át az országot félelemben tartó banda tagjait, mert nem is Belgiumban kellett volna őket keresni, hanem Franciaországban. A nyugalmazott nyomozó biztos benne, hogy rátalált a rablókra, és az általa összegyűjtött információk hatására újra meg is nyitották a brabanti aktát. A belga bíróság jövő héten eldönti, hogy DNS-vizsgálat céljából exhumálják-e az egyik leggyanúsabb bűnöző rokonait.

Néhány üveg piáért öltek

1983. szeptember 17. szombatra esett Belgiumban. A nivelles-i Colruyt áruház dolgozói előző este valószínűleg arra készültek, hogy másnap kicsit nagyobb lesz a forgalom, sok belga család ugyanis szombaton vásárol be. Persze az is lehet, hogy már a vasárnapi ebédre tálalt cikóriasalátán, a szomszéd falu bolhapiacán, vagy a hétvégi Liège Standard-Brugge meccs eredményén járt az eszük (a Standard végül 3-2-re verte a brugge-ieket). Akárhogy is, a bolti eladók és árufeltöltők arra biztosan nem számítottak, hogy az üzletüket másnap feldúltan, vértócsák közepette találják.

Éjjel 1-kor ugyanis néhány maszkos férfi felfeszítette a szupermarket ajtaját, és elkezdtek élelmiszereket kipakolni. Véletlenül éppen arra járt egy Mercedes is, aminek a sofőrje a bolt mellett akart tankolni, de a betörők hezitálás nélkül rálőttek. A kocsit vezető férfi és a mellette ülő nő meghalt. Kicsit több, mint 20 perc elteltével megszólalt a bolt riasztója is. Két csendőr – akkoriban még létezett csendőrség Belgiumban – rajtakapta a rablókat, de azok rájuk is tüzet nyitottak. Az egyik járőrt a fején találták el, ő azonnal meghalt, a másik csendőr túlélte, és rádión hívott erősítést. Egy másik egység üldözőbe is vette a rablókat, akik azonban lerázták őket.

A betörésből tehát egy három halottat követelő rablógyilkosság lett.

A zsákmány ráadásul szinte semmiség volt: a tettesek kávét, bonbonokat és étolajat vittek magukkal a Colruytból. Mindenki értetlenül állt az egész előtt, azt pedig végképp nem gondolta volna senki, hogy ez csak az első hasonló rablás volt. Innentől kezdve ugyanis a „nivelles-i banda” vagy „brabanti gyilkosok” elnevezésű csoport 1982 és 1985 között több alkalommal ugyanilyen bolti betöréseket követett el. Az évek során a fegyveresek 28 embert megöltek – köztük három gyereket is – és 40 embert súlyosan megsebesítettek.

A rendőrség ekkor még nem tudta, hogy valójában nem is a nivelles-i az első eset, amit a banda számlájára írhatnak. Egy évvel korábban, 1982-ben egy maubeuge-i kisbolttal, a belga határhoz közel, de Franciaországban kezdődtek az akcióik. Onnan is csak pezsgőt loptak, miközben két rendőrt sebesítettek meg.

Egy hónappal később, 1982. szeptemberében Wavre-ban csaptak le, a Dekaise család fegyverboltja volt a célpont. A bandatagok rálőttek a bolt tulajdonosára, de ő túlélte a támadást. Az őket üldöző rendőrök közül viszont megöltek egy embert. Három hónappal később egy vendégházba tört be a banda, aminek a biztonsági őrét lőtték le. Onnan is csak néhány élelmiszert és alkoholt vittek magukkal.

Ezután következett a nivelles-i rablás. Nem sokkal később a banda Ohainben bukkant fel, ahol egy étterembe törtek be. A tulajt tarkón lőtték, és elvitték a lánya kocsiját. Beerselben egy Delhaize-üzletet támadtak meg. Ott hezitálás nélkül lelőtték az üzletvezetőt, három vásárlót pedig megsebesítettek. Ez volt az első olyan rablásuk, amikor már nagyobb értékű zsákmányt vittek magukkal: 1,2 millió belga frankot (akkori árfolyamon kb. 950, mai árfolyamon kb. 11,7 millió forintot) nyúltak le a kasszából.

Nagyjából ekkor jöttek rá a nyomozó hatóságok, hogy valójában nem a nivelles-i Colruytnál csapott le először a banda. A különböző eseteket a támadások során használt fegyverek és autók alapján tudták összekapcsolni. Emellett szépen lassan tisztázódott, hogy van három állandó tagja a formációnak:

Óriás, Öreg és Gyilkos – ezzel a három becenévvel többször is találkoztak.

1983-ban egy taxisofőrt öltek meg Mons kisvárosában. A férfit az egyik hátsó ülésről tarkón lőtték. A helyszínelők elnyomott cigarettacsikkeket találtak a kocsi bal hátsó ajtajának hamutartójában – a rendőrség feltételezése szerint ezeket a gyilkos hagyhatta hátra. Innen származik az egész ügy egyetlen DNS-bizonyítéka. Bár több száz gyanúsított mintájával vetették össze a csikkről vett DNS-t, soha nem találtak egyezést.

Csak 1983-ban még kilenc rablást követett el a csoport, a leggyakrabban Delhaize és Colruyt szupermarketeket céloztak meg. Szeptemberben a banda lopott magának hét golyóálló mellényt is. A 10 rablás során pont 10 embert öltek meg. A két éven át tartó (első körös) ámokfutásuk 1983. december 1-én egy ékszerbolt kirablásával zárult. Ezután a banda egy időre felszívódott.

A rendőrség ártatlanokból csikart ki vallomást

Mindeközben a hatóságok teljesen tehetetlennek bizonyultak. A rendőrség és a csendőrség több hónap elteltével is a sötétben tapogatózott, miközben a belgák rettegésben éltek. Elég nagy volt a nyomás, hogy találjanak valakit.

„Volt egy pont, amikor minden második héten történt egy gyilkosság. Úgyhogy ekkorra már megszállottan próbáltunk bármi áron véget vetni nekik”

– mondta Guy Wezel, a nyomozást vezető vizsgálóbíró.

Egy idő után viszont a névadó, tehetős Brabant régió helyett elkezdtek a szegényebb Borinage-ban szaglászni a hatóságok. Így került elő egy pisztoly, amit egy aggódó nő vitt be az egyik rendőrőrsre. A fegyverről egy ballisztikai szakértő megállapította, hogy két lövöldözés során is ezt használták. Sokáig ez volt az egyetlen tárgyi bizonyíték a hatóságok kezében, ami aztán jó ideig meghatározta a nyomozás irányát. Ez volt a „borinage-i szál”.

A pisztoly eredeti tulajdonosa Michel Cocu volt. Cocu korábban csendőrként dolgozott, de kirúgták, mert bombariadót színlelt a saját rendőrőrsén. Letartóztatása idején már munkanélküli volt. Az nem világos, hogy pontosan hogyan zajlott a kihallgatása, de egy nap után a megviselt Cocutől egy 29 oldalas, ellentmondásos, lehetetlen részleteket tartalmazó vallomást szereztek. Az általa elmondott információk alapján a hatóságok még négy másik férfit vettek őrizetbe. Mindannyian arról számoltak be, hogy kicsikarták belőlük a vallomásaikat.

Egyetlen tanú sem ismerte fel a borinage-i férfiakat, és a tanúvallomások sem stimmeltek. A szemtanúk egybehangzóan állították, hogy az elkövetők szépen beszélték a franciát, míg az öt férfi többnyire patois tájszólással beszélt, ami minden, csak nem kifinomult. Emellett nem találták meg az ujjlenyomataikat a helyszínen, és semmilyen tárgyi bizonyíték nem volt ellenük – a pisztolyon kívül, ami alapján Cocut megtalálták.

Ráadásul egy ponton még a pisztolyról is kiderült, hogy semmi köze az egészhez, csak ugyanolyan típusú fegyvert használtak a valódi támadók. Ezt a szakértői dokumentumot viszont a később kinevezett új vizsgálóbíró még 9 hónapig nem csapta hozzá az ügy aktájához, és sokáig még a feljebbviteli bíróság elnöke sem volt hajlandó figyelembe venni. Így hiába tárgyalták újra hónapról hónapra a letartóztatását, Cocu és társai 19 hónapot voltak előzetesben. Ez a komoly eljárásbeli mulasztás aztán összeesküvés-elméletek sorát indította el. Már konkrétan parlamenti vizsgálóbizottság elé került a nyomozás ügye a sok bénázás után.

Amíg Cocu és társai előzetesben voltak, megtörtént az utolsó 1983-as rablás – az anderlechti ékszerbolt esete. Ám a rendőrség még ekkor is biztos volt benne, hogy a borinage-i férfiak az elkövetők. Azzal érveltek, hogy a bűntársaik egy újabb incidenssel akarták elterelni róluk a gyanút. Ezután beállt a csend, egy ideig nem történt újabb rablás. Cocut és társait közben három támadással vádolták meg, amiért akár halálbüntetést és kiszabhattak volna rájuk. Végül felmentették őket.

Miután pedig a rendőrség velük volt elfoglalva, 1985 őszén a brabanti gyilkosok újra aktivizálták magukat.

1985 szeptemberében ismét lecsaptak egy Delhaize-üzletben, Braine-Alleudben. Még aznap átmentek egy másik Delhaize-be egy közeli településen, ahol szintén öldöklésbe kezdtek. Ez a két rablás különösen véres volt: összesen nyolc embert öltek meg, köztük egy tizenéves fiút. Egyeseket csupán azért lőttek agyon, mert nem feküdtek le elég gyorsan a földre, de egy gyereket is túszul ejtettek.

Az utolsó rablás két hónappal később Alostban történt. Ott összesen kilenc (más források szerint nyolc) embert öltek meg. A banda ezután ismét felszívódott – ezúttal örökre. A Le Parisien szerint a rablások során összeszedett zsákmány körülbelül 7 millió belga frankot (mai árfolyamon kb. 72 millió forintot) tett ki.

Csendőrségi teóriák

Közben a belga hatóságoknál állt a bál, amiért nem tudták elkapni a gyilkosokat. Ekkoriban történt a futballhuligánok által kirobbantott Heysel-tragédia is, ami csak tovább erősítette azt a képet, hogy a belga rendőrség teljesen inkompetens. Hiába cserélték le az ügyet vezető vizsgálóbírót, és neveztek ki újat helyette, a nyomozás nem jutott előrébb.

Miután a borinage-i szál teljes lyukra futásnak bizonyult, az újonnan kinevezett vizsgálóbíró egy újabb, egészen meglepő teóriával állt elő:

szerinte nem egyszerű rablógyilkosságokról volt szó, hanem egy széles körű összeesküvésről, aminek a célja a belga állam destabilizálása volt.

Ezt arra alapozta, hogy a rablásokat profik követhették el, akik egy hibát sem vétettek. Az évek során felmerült a KGB és a CIA is, de a hatóságok végül soha nem találtak erre bizonyítékot.

Az is felmerült, hogy korábbi csendőrök lehettek a támadók, akiket esetleg az egykori kollégák nem akartak olyan tüzetesen átvizsgálni. A csendőrség Belgiumban is egy sokáig létező hatóság volt, ami rendvédelmi feladatokat látott el. Belgiumban 25 éve oszlatták fel őket, nem sokkal azután, hogy éveken át képtelenek voltak elfogni egy többszörösen visszaeső pedofil bűnelkövetőt, Marc Dutroux-t.

A csendőrteóriát alátámasztani látszott, hogy az ámokfutásukhoz használt fegyverek egy részét a banda tagjai állítólag 1981 végén lopták el egy brüsszeli csendőrlaktanyából. Ennél többre azonban nem jutott a nyomozó hatóság. A rengeteg melléfogás mellett nem lehet azt mondani, hogy nem próbálkoztak.

A hatóságok például odáig mentek, hogy egy sérültet – aki látta maszk nélkül a támadóját – hipnózis alá vetettek, felidéztették vele a bandatag arcát, és így rajzoltattak róla fantomképet. Az egykori szemtanú maga is megdöbbent, hogy milyen hiteles lett a végeredmény. Ezzel a módszerrel a többi tagról is készítettek fantomképeket. A kétezres évek elején még egy FBI által kiképzett bűnügyi pszichiáter is kielemezte az aktát, de ez sem vezetett eredményre.

„Emlékszem, 48 órával a gyilkosság után mondtam édesanyámnak, hogy az, hogy ennyi idő eltelt, és még mindig nincs meg a tettes, nem jó jel. 22 évvel később most már nem szomorú vagyok, mert az idő megtette a hatását, hanem dühös. Ez nem normális”

– mondta 2003 körül egy tévéstábnak az egyik halálos áldozat rokona. 2024 júniusáig semmilyen eredményt nem sikerült elérni. A belga ügyészség ekkor bejelentette, hogy végleg lezárják a nyomozást, és hagyják kihűlni a kétmillió oldalas aktát.

Csakhogy ekkor, akár egy jó krimiben, színre lépett egy nyugdíjas belga csendőr, akit évtizedek után sem hagyott nyugodni a bűntettek sorozata.

Bejött a Sliman-szál

Jean-Pierre Adam annak idején részt vett a brabanti banda ügyében folytatott nyomozásban, de akkor még annyira nem merült el az ügy részleteiben. Egy elvetemült belga pedofil, az említett Marc Dutroux ügyén dolgozott a kilencvenes években. A nyomozáshoz lazán kapcsolódott egy charleroi-i gyilkosság is.

A gyilkosság áldozata egy Michel Piro nevű férfi volt, akinek étterme volt a belga iparvárosban. A férfit 1996 szeptemberében lőtték agyon az autópálya mellett. A nyomozóknak az áldozat felesége bevallotta, hogy ő maga rendelte meg a gyilkosságot. Két francia férfit bízott meg a piszkos munka elvégzésével: Thierry Slimant és Patrick Verdint. Nem voltak ismeretlenek a francia hatóságok előtt, ki-be járkáltak a börtönökből, leggyakrabban rablás és testi sértés miatt.

A vádat végül bizonyítékok hiányában elvetették. Csakhogy hiába sétáltak ki az ártatlan bizonyítványukkal a bíróságról, Sliman és Verdin neve megragadt Jean-Pierre Adam fejében. A férfi azt gondolta, hogy a két bűnözőnek köze lehet az általa vizsgált Dutroux-ügyhöz, ezért is követte nyomon a bírósági eljárást. Abban a reményben, hogy Slimanékról több is kiderülhet, átment a francia kollégáihoz, és belenézett az aktákba.

Ekkor fedezte fel, hogy Thierry Slimant és bátyját több mint egy évtizeddel korábban összefüggésbe hozták a brabanti gyilkosságokkal – ami a belga aktákban viszont nem szerepelt.

A dosszié első oldalán egymás mellett volt Thierry Sliman fotója és a 18-as számú bandatagról készült fantomkép, a kettő pedig megszólalásig hasonlított – legalábbis Adam szerint. Ugyanez volt a helyzet Michel Piróval, aki a 4-es számú tagra hasonlított.

A két ügy közti ennél is erősebb kapcsolat pedig Thierry Sliman testvére, Xavier Sliman volt. Őt 1982-ben bizonyíthatóan kapcsolatba hoztak a brabanti rablók egyik akciójával. Egy ismeretlen ajánlotta a belga hatóságok figyelmébe a férfit a Dekaise fegyverboltot érő támadás után. Ekkor még nem tudták a hatóságok, hogy egy támadássorozattal van dolguk.

Xavier Slimant akkor ki is hallgatta a belga rendőrség. A kövér, kissé sánta férfihez passzolt az „Óriás” személyleírása. A fegyverbolt tulajdonosa megjegyezte a vallomásában, hogy az egyik támadó „nagyon furcsán futott”, ami összhangban van azzal, hogy Xavier Slimannak volt egy térdsérülése. Az sem vetett rá jó fényt, hogy valóságos fegyverarzenálja volt. Ezt azzal próbálta meg leszerelni, hogy azt állította magáról, hogy gyűjti a 2. világháborús fegyvereket. Emellett a francia rendőrök szóltak a belga kollégáiknak, hogy Slimant éppen egy hónappal korábban ítélték el erőszakos rablásért, de ő és az öccse felszívódtak a szülővárosukból.

A Dekaise-eset négy szemtanújából három felismerni vélte a testvérek fotóját. A három sérült közül kettő a szembesítéskor azt is mondta, hogy az idősebb Sliman valóban hasonlít a támadójukra, de végül nem mondták ki, hogy a két férfi egy és ugyanaz lett volna – írta a Le Parisien. A dossziéba az került bele, hogy egyáltalán nem ismerték fel a férfit. „Mivel nem érintett ebben az ügyben, ugyanez igaz a testvérére, Thierry Slimanra is” – írták az aktába, amiből így mindkét férfit kizárták. A francia szál, amilyen könnyen jött, olyan könnyen el is tűnt a süllyesztőben.

Amikor Adam a kétezres évek elején szembesült Thierry Sliman aktájával, továbbította az információkat a belga kollégáinak. Ám az ügy ezen szála valahogy éveken át nem haladt semerre. Többen polgári pert indítottak, amivel kicsikarták, hogy a belga hatóságok vizsgálatot indítsanak. Így derült ki, hogy az Adam által beküldött információkat soha senki nem nézte meg és nyomozta le. A francia rendőrség is azt nyilatkozta, őket soha nem keresték a belgák. A Le Parisien birtokába jutott vizsgálati anyag szerint nemcsak hogy nem ellenőrizték le a nyomokat, de egy hamis tartalmú jelentéssel el is tussolták, hogy nem kezdtek semmit a francia szállal. Pedig Thierry Slimannál gyanúsabb alakot keresve se találna az ember.

Sok minden stimmel

A Sliman testvérek a francia–belga határ mellett születtek, a francia oldalon. A francia Ardennek területén ekkoriban olyan elterjedt volt a bűnözés, hogy kis-Chicago néven emlegették a régió legnagyobb városát. A testvérek szinte az egész életüket Charleville-ben élték le, ahol jól ismerték őket.

Mindketten fiatalon bűnözni kezdtek, Thierry az első rablását 17 évesen követte el, később lányokat futtatott, ebből volt pénze. Bár csendesebb volt, és kevesebb feltűnést keltett, mint a bátyja, nagypályásként ismerték a helyi alvilágban. Xavier Sliman igazi fegyverbolond volt, nem mellesleg autószerelő, aki gyakran második világháborús szerelésben – akár náci jelvénnyel díszelegve – járkált.

Thierry Sliman számos bűncselekményt követett el, de nem egy átlagos tolvaj volt. A rendőrségi jegyzőkönyvek szerint lehetetlen volt kizökkenteni a nyugalmából. A kihallgatásain enigmatikus válaszokat adott, szenvedélyesen falta a könyveket, Freudot és Jungot olvasott. „Jobban érzem magam civilizált rabokkal, mint vademberekkel. Nem szeretek egy cellában lenni azzal a bűnöző rapperrel, aki reggeltől estig veri a dobot, és aki mellett lehetetlen olvasni” – panaszkodott egy cellatársára.

Hogy hogyan töltötte a 80-as évek első felét Thierry Sliman, az rejtély. Amikor később egy kihallgatás során erre rákérdeztek nála, azt mondta, hogy „vannak dolgok, amiket inkább nem fedne fel”. Annyit jegyzett csak meg, hogy hol volt munkája, hol nem, és hogy Belgium és az Ardennek francia része között ingázgatott. A határőrök jól ismerték a Sliman testvéreket.

Ugyanakkor több olyan esemény is történt az életükben, ami összecseng a brabanti rablóbanda által elkövetett szörnyűségekkel.

Például árulkodó, hogy a legelső rablás, amit a bandának tulajdonítanak, a határ francia oldalán zajlott. Emellett az is érdekes egybeesés, hogy az utolsó rablás idején a kommandósoknak sikerült eltalálniuk az egyik bandatagot. Thierry Sliman közeli barátja szerint pont ebben az időben Slimannak volt egy lőtt sebe, amit otthon kezelt az orvosa.

Olyan esemény is akad, amely megmagyarázná, hogy miért szívódott fel egy időre a csoport. Az ifjabbik Slimant 1984-ben 9 hónapra őrizetbe vették Franciaországban – pont akkor, amikor a brabanti banda akciói is abbamaradtak. 1986-ban pedig – nem sokkal az utolsó, alosti rajtaütés után – Slimannak megint börtönbe kellett vonulnia lopás és testi sértés miatt. Ezután a férfi állítólag hónapokra Guyanába utazott az anyja tanácsára, hogy végre szakítani tudjon a bűnözéssel és a szerhasználattal. Ezzel ismét összecseng, hogy 1986-ban véget értek a rablóbanda támadásai Belgiumban. A francia rendőrség Adam szerint úgy vélte, hogy Thierry Sliman lehetett „a banda agya”, és eszerint ha ő nem volt elérhető, akkor nem csinált semmit a csoport. Persze ezek az időbeli egybeesések véletlenek is lehetnek.

Patrick Verdin, aki Thierry Sliman bűntársa és sofőrje volt, meg van róla győződve, hogy Sliman a brabanti banda egyik tagja volt. Abban is biztos, hogy a férfi nem csak a rablás kedvéért vett részt az akciókban. Ő úgy tudja, hogy Sliman tagja volt egy hírhedt gaullista milíciának, a Service d'Action Civique-nek (SAC). Verdin szerint az egyetlen magyarázat a tetteire, hogy a titkosszolgálatok utasítására és jóváhagyásával cselekedett. Ezekre az állításokra azonban nincs semmilyen bizonyíték.

Verdin szerint Thierry Sliman a halála előtt azt mondta a barátjának: „Egy napon az újságírók jönnek majd hozzád, és azt mondják majd neked, hogy őrült vagyok. Te pedig majd megmondod nekik, hogy nem voltam az.” Így is lett.

Xavier Sliman fia, aki Guillaume álnéven válaszolt a Le Parisiennek, nem hiszi, hogy a nagybátyjának köze lett volna a brabanti vérontásokhoz. „A nagybátyám nem volt szörnyeteg” – mondta. „Thierry betörő volt, igen, de nem hidegvérű gyilkos. Xavier pedig bátor volt, de azért nem vakmerő. Lehet rájuk bármit mondani, de hogy gyilkosok lettek volna… Főleg nem gyerekgyilkosok. Miért tettek volna ilyet?” – védték őket más rokonok.

Jean-Pierre Adam 20 évet áldozott az életéből a nyomok gyűjtögetésére. Közben ráment a házassága, a lánya pedig már befogja a fülét, ha valaki kimondja mellette, hogy „Brabant”. De a nyugalmazott őrmester törekvései végül célt értek. A belga bíróság elrendelte, hogy a hatóságok pótolják be a korábbi mulasztást, és vizsgálják ki a Sliman-szálat. Csakhogy a Sliman testvérek mindketten meghaltak. Thierry Sliman 55 évesen tüdőrákban, Xavier pedig 2019-ben szívelégtelenség következtében halt meg. Kihallgatni tehát már nem lehet őket. A DNS-mintájuk alapján azonban még kiderülhet valami, ha azt összehasonlítják a mons-i taxisofőr kocsijában talált cigarettacsikkekről vett mintákkal.

Thierry Slimannak hamvasztásos temetése volt, így nem lehet tőle mintát venni. Az, amit a charleroi-i gyilkosság idején adott, valahogy eltűnt. Ezért most a már szintén halott édesanyjától vennének mintát. De csak akkor, ha exhumálják. Erről a belga bíróság október 27-én, hétfőn fog dönteni. A Sliman család viszont nem örülne.

„Ha nincs egyezés, akkor megszívtam. Majd beismerem, hogy hibáztam. De eléggé biztos vagyok a dolgomban” – mondta a Le Parisiennek Jean-Pierre Adam. Hamarosan kiderül, hogy pont kerülhet-e egy évtizedeken át húzódó véres ügy végére.