Lemondott Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, valamint Deborah Turness, a hírszolgáltatás ügyvezető igazgatója is, miután felmerült, hogy a BBC Panorama dokumentumfilmje félrevezette a nézőket Donald Trump amerikai elnök egyik beszédével kapcsolatban.
„Szeretném tudatni Önökkel, hogy 20 év után úgy döntöttem, hogy elhagyom a BBC-t. Ez teljes mértékben az én döntésem, és továbbra is nagyon hálás vagyok az elnöknek és az igazgatótanácsnak a teljes megbízatásom alatti rendíthetetlen és egyhangú támogatásukért, beleértve az elmúlt napokat is” – írta Davie.
„Mint minden közintézmény, a BBC sem tökéletes, és mindig nyitottnak, átláthatónak és elszámoltathatónak kell lennünk. Bár nem ez az egyetlen ok, a BBC News körüli jelenlegi vita érthető módon hozzájárult a döntésemhez. (…) Összességében a BBC jól teljesít, de voltak hibák, és főigazgatóként nekem kell vállalnom a végső felelősséget” – tette hozzá.
A BBC-t azért érte komoly kritika, mert a Panorama című műsor egyik szegmensében olyan módon vágták össze Donald Trump 2021. január 6-i beszédét, ami megtévesztő lehetett a nézők számára. Egészen pontosan olyan félmondatokat vágtak egymás után, amelyek között 50 perc telt el – tehát jócskán kiemelték őket a kontextusból. A végeredmény úgy hangzott, mintha Trump azt mondta volna a támogatóinak, hogy velük fog sétálni az amerikai Capitoliumhoz, hogy harcot vívjanak. Csakhogy a harcra hívás előtti mondat, amelyben az elnök békés kiállásra buzdít, kimaradt.
Az eset miatt Michael Prescott, a BBC szerkesztési elveiért és sztenderdjeiért felelős bizottságának korábbi tanácsadója belső dokumentumban bírálta a csatornát. Ez a bírálat viszont kiszivárgott – a Telegraph hozta nyilvánosságra csütörtökön.
Turness szintén a Panorama botránya miatt mondott le a BBC News vezető pozíciójáról. „A közéletben a vezetőknek teljes mértékben elszámoltathatónak kell lenniük, és ezért mondok le. Bár hibák történtek, teljesen világossá akarom tenni, hogy a BBC News intézményi elfogultságával kapcsolatos legutóbbi vádak tévesek” – tette hozzá.
Vasárnap Lisa Nandy brit kulturális miniszter azt mondta, hogy a Panorama ügye nagyon komoly, de ezen kívül is több aggály merült fel a műsorszolgáltató általa vélt elfogultságával szemben.